Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

GILYÉN NÁNDOR: A szatmári és beregi favázas építkezés emlékei

A helyi építkezésekhez szükséges fát a hatalmas erdők növekedése bőven pótolta. Nagyobb kárt tett talán az erdőben a legeltetés, elsősorban a sertések makkoltatása. A múlt században azonban egyrészt a szántóföld iránti igény, de még inkább az egész országban egyre ritkuló erdőségek miatt a faanyag iránti növekvő kereslet az erdők rohamos pusztulását okozta. Az erdőírtás már a század elején megindult. SZIRMAY Antal szerint például Tisztaberek „nevezetes tölgyes eredeje és Égeres, a'hol 8. 9. öles Éger fák nőnek, és aTiszán láboknak széjjel hordatnak . . "

6 Még nagyobb lendületet vet a fakitermelés a múlt század második felében. KISS Kálmán a hetvenes években írja Sondkádról, hogy „hajdan csaknem mindenütt erdő környezé, melyből még 1810-ben a Túr, Gorond, Éger erdeje fennállott ... A forradalom (1848) óta ezen erdőket majdnem teljesen lepusztították . . ."

7 Ezért a faváz alkalmazása a lakóházak építésében fokozatosan megszűnt. Csengersimán id. Nagy Gyula nagyapjának lakása 1880 táján még „a simái erdőről épült", de Csaholcon például Simon Gyula házához már a máramarosi Nagybocskóról a Tiszán, tutajjal úsztatták le a fát. így érthető, hogy a falakat egyre inkább csupán földből, elsősorban vályogtéglából építették és fát csak azokhoz a szerkezetekhez használtak fel, ahol az nehezen volt helyettesíthető (tornác, tetőszerkezet). A gazdasági épületek, kerítések, kapuk azonban a legutóbbi időkig fából épültek. A hatvanas években ennek ellenére még sok, múlt században épült favázas lakóházat 3. kép. A lónyai református fatorony lehetett találni. Elevenen élt még mindenütt a régi erdők és kiirtásuk emléke is. Például „Kömörőn, Istvándiban, Fülesden az Eszenyő erdő összefolyt. Kende György (az ottani földbirtokos) irtatta ki. Tölgy és cser volt. A csert Szatmárba (Szatmárnémetibe) a tímároknak vitték".

8 A faépületek fizikai és erkölcsi avulása miatt területünkön sajnos csak a 19. században épült házak maradtak fenn.

9 Ezekből bizonyos következtetéseket legfeljebb a 18. századi építkezésekre vonhatunk le. A szatmári és beregi népi építészet múltjának kutatásához ezért elsősorban ásatásokra lenne szükség, mivel a terület ilyen szempontból teljesen feltáratlan. Pedigha nem is nagy számban - a középkorban vagy a török idők után elnéptelenedett, elpusztult falvak itt is találhatók, amelyek kutatásától eredményeket remélhetnénk. Az okleveles anyagból a népi építészetre vonatkozóan a tapasztalat szerint nem remélhető sok adat felbukkanása. Erről a vidékről az utóbbi századokból származó összeírást vagy hasonló forrást nem ismerünk.

10 Fontos adatokat nyújt azonban a népi építészet múltjának megismeréséhez az egyházi és a kúriális építészet. Egyházi épületek még a 18. századból is szép számmal maradtak meg és az írásbeli források is elég sok adatot tartalmaznak. Szerencsénkre az emlékek felkutatása és a leváltári anyag feldolgozása is a műemléki topográfia készítésével kapcsolatban már nagyrészt megtörtént.

11 Fatemplomok, fatornyok Vidékünkön az első faépítészetre utaló adat 1322-ből származik, mely szerint Szécsi András erdélyi püspök Csengeren fakápolna építésére ad engedélyt. 1331-ben ugyancsak fakápolna állt a beregi Tiszaszalkán.

12 Mindkét helyen azonban hamarosan gótikus téglatemplom épült. További adatok híján is joggal tételezzük fel, hogy ezenkívül még sok faluban csupán kis méretű fatemplom állt, mivel ez a vidék viszonylag későn települt be, és sokáig elmaradottabb is volt, mint az ország sok más tája. Erre utal többek közt az is, hogy igen kevés emlék ismeretes a román stílus idejéből.

13 Nagyobb építőtevékenység csak a 13. század végén kezdődik és a 15. század végéig tart. Erre mutat a nagy számú (napjainkra sok esetben már lebontott) gótikus téglatemplom. A vizsgált 97 falu közül ennek ellenére csak 49-ben tudunk középkori templomról. A fennmaradó 48 településen joggal tételezhetünk fel fatemplomot, annál is inkább, mivel 41 esetben az erre vonatkozó adatot sikerült is megtalálni (2. kép). Az írásbeli források természetesen nem középkori, hanem általában 18., néha 17. századi, tehát már a hitújítás utáni, református egyházi épületekről szólnak, de minden valószínűség szerint ezek előtt is állt fatemplom a faluban. Véleményünket alátámasztja, hogy több esetet ismerünk, amikor a düledező fatemplom helyett újat építenek (pl. Géberjénben 1720-ban, Tákoson 1766ban, Tiszaviden 1775-ben, Mándon 1787-ben, Császlőn 1798-ban, Szamoskéren 1809-ben. Az egyházi faépítészet ilyen szívós, hazánk többi részénél sokkal tartósabb továbbélése a földrajzi környezeten kívül e vidék török idők után újra jelentkező elmaradottságából, és nem utolsó sorban a református egyház nehéz anyagi helyzetéből, sőt gyakori hatósági korlátozásából adódott. Az egyházi inventáriumokból ismert adatok

14 sajnos a legritkább esetben említenek egyéb, az épület szerkezetére