Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

DÁM LÁSZLÓ: Adatok a Garam menti szőlőhegyek népi építkezéséhez

14. kép. Többszintes lyukpince és présháza. Köbölkút tengelyének irányában behasítják, a másik horogfa végét pedig keskeny ékalakban lefaragják és az előbbi gerenda bevágásába helyezik, majd faszöggel rögzítik. A horogfák alsó vége egyszerű fészkelése kapcsolódik a sárgerendához. Mint már említettük, a szarufás tetőszerkezet meglehetősen ritka, s ennek is egy alaptípusa terjedt el, ahol a szarufák a keresztgerendákra fektetett koszorúgerendára támaszkodnak úgy, hogy végük túlnyúlik azon. A szarufák összeillesztése és alátámasztása, rögzítése ugyanolyan ácsszerkezetekkel történik, mint azt a fentiekben láttuk. A tetőformát tekintve legelterjedtebb típus a nyeregtető, a kontyolt nyeregtető és a vízvetős nyeregtető. Ezek a tetőformák minden községben előfordulnak, kivéve a vízvetős típust, amely csak Szálkán és Garamkövesden lelhető fel. Gyakoriságukat figyelembe véve a falvak többségében a nyeregtető uralkodik, kivéve Muzslát és Garamkövesdet, ahol a kontyolt nyeregtetős forma van túlsúlyban. A legelterjedtebb tetőfedő anyag a nád, amelyből minden esetben felvert és korcokkal lekötött héjjazatot készítenek. A tetőfedéshez szükséges nádmennyiséget a falvak határában található kisebb-nagyobb, a Garam és a belvizek által táplált nádasokból szerezték be. Jelentősebb nádterülettel rendelkezett Köbölkút (98 kat. hold), Muzsla (9 kat. hold) és Garamkövesd (6 kat hold).

23 A nád mellett még a századforduló környékén is alkalmazták a zsúptetői, ez azonban csak másodlagos jelentőségű volt. A hajiokok a századforduló előtt primitív füstfogós, nyílt tűzhellyel rendelkeztek. A tűz az épület egyik sarkában, gyakran közvetlenül a bejárat mellett a földön vagy alacsony, kőből készült padkán égett, mely fölé a tetőtérben a födémgerendákhoz rögzített, méhkas alakú, sövényből font és tapasztott füstfogót építettek. A füst a tető és a hajlok nyílásain át távozott. A nyílt tűzön vasháromlábra állított vagy láncra függesztett bográcsban főztek. Ezek a tűzhelyek széles körben ismertek a kisalföldi és dunántúli szőlőbeli építményekben is.

24 A századfordulót megelőző években már tiltották a nyílt tüzelő használatát, ekkor terjedtek el a hajiokból leválasztott kisházak is, melyeket zárt kő- vagy téglakéményekkel láttak el, a nyílt tűzhelyeket pedig felváltották a vályogból, sárból készült berakott tűzhelyek és a gyári készítésű sparheltek. Mint már említettük, a hajiokok általában nem rendelkeznek padlással, többnyire csak a kisházat látják el mennyezettel. A padlás anyaga ritkábban deszkából, gyakrabban a keresztgerendákra fektetett tapasztott nádból vagy sövényből áll. A deszkamennyezet építésénél a boruló deszkafödémet alkalmazzák, tetejére nádat vagy venyigét fektetnek és a padlástérben letapasztják. Elsősorban védelmi célokból sövénypadlással látják el a rövidhomlokzaton kiugró nyújtott ereszt és az előtornácot is. A hajlok többi részén a keresztgerendákra csak néhány deszkát fektetnek, hogy azokon különböző esz15. kép. Lyukpince belső tere. Gádora téglával bélelt. Kőhídgyarmat