Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)
BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése
45. kép. A Szőgyén 649. sz. lakóház mennyezete az első szobában A pallótokos ablakok, a korábbi kétszárnyú, általában négy-, hatszemes ablakokkal szemben négyszárnyúak, kifelé és befelé nyílnak, és szinte kizárólag hatszemesek. A korábban az ablakok külső felülete előtt az ácstokba beerősített egyszerű rácsozat a két ablak közé került. Gyakran feltűnik az ablaknyílás alsó részén a könyöklődeszka, ez általában azokban az épületekben lelhető föl, ahol a fal élét is deszkával védik. A bejárati ajtó előtt, főleg az ácstokos ajtóknál úgynevezett saroglya, lécből készített félajtó volt, melyek esetenként díszítettek is. A pallótokos ajtó megjelenésével a félajtók általában eltűnnek, és helyüket teljes ajtó foglalta el, így a bejáraton kettős ajtó lett. A pallótokos ajtók, ablakok külső széle általában egyszerű, hornyolt deszkaléccel díszített. Az ácstokos ajtókat, ablakokat az épületet készítő ács csinálta, a pallótokosokat azonban már a helybeli, vagy szomszéd községben működő asztalosnál rendelték meg. Tapasztás, a ház földjének elkészítése, karbantartása A fal tapasztásának munkamenete nagymértékben attól függött, hogy az építtető a különböző mesteremberekkel hogyan egyezett meg. Ha egyetlen vállalkozóval építtette a házat, aki a falrakást, faltömést, az ácsmunkákat is vállalta, akkor általában a tapasztást is ez a munkacsoport végezte. Ha külön fogadott a fal készítésére, külön a tető felállítására mestert, akkor esetleg a befejező munkálatokra kőművest kellett fogadnia. A kőműves végezte el a ház tapasztását. A tapasztás munkája a gazdára, vagy családtagjára maradt akkor, ha a befejező munkálatokat a falrakók vagy az ácsok vállalták fel. Ennek oka az volt, hogy a falat tömése vagy rakása és egyenesre vágása után hosszabb ideig száradni kellett hagyni. A kőműves gyakran csak a fal durva tapasztását vállalta. Kisgyarmaton a kőművesek kirájbolták a falat, ez azt jelentette, hogy itt ők vágták egyenesre a falat és besara/ták. A besaralás durva sárral történt. A sár előkészítése a rakott fal anyagának előkészítéséhez hasonlított, szalmát is raktak bele. Ezután következett az asszonyok munkája. Ha megszáradt a besaralás, az asszonyok megtapasztották. A tapasztáshoz a sárba árpapelyvát, búzapelyvát kevertek, lábbal gyúrták ki. Kisgyarmaton téglatörmeléket is tettek bele. Barton azt tartják, hogy csak rostált árpapelyvát jó a simító tapasztásba tenni, mert akkor szép fényes lesz a fal. Valószínű a kőművesmunka hatására Barton a szalmás, durva tapasztás felületét villával hálósán bekarcolták, és erre került a finom tapasztás. Az 1930-as években a kőművesek elhagyták a ház tapasztásából a pelyvát. Sárgaföldet kevertek össze homokkal, „az olyan mint a meszes malter és azzal mink lecsaptuk, lepucultuk szépen" (Kisgyarmat). A falak tapasztását idővel javítani kellett. A javításra használt sárba a pelyván kívül lótrágyát is kevertek, mert ha csak pelyvával kevert sarat használtak volna, nem lehetett olyan vékony rétegben a sarat a javítandó falrészre felkenni, hogy az el ne üssön a környezetétől. A ház földjének elkészítése is gondos munkát követel. Általában a ház belsejét feltöltötték, hogy a belső szint valamivel magasabb legyen, mint a külső. Barton, ha volt rá lehetőség, először egy kavicsréteget terítettek el a ház belsejében. Szőgyénben, Bényben és Kisgyarmaton ezt a megoldást nem ismerték. A ház földjének elkészítéséhez csak sárgaföldet használtak. A földet elterítették a helyiségekben és Barton bunkóval, Szőgyénben és a többi faluban mosófával jó keményen leverték. Azokban a falvakban, ahol csak sárgaföldet hordtak be a ház földjének elkészítéséhez, több, két-három rétegben döngölték össze a földet. A durvább munka után következett a kicsapás, lekerítés, ami egyben a ház földjének rendszeresen ismétlődő karbantartása is volt. Szőgyénben: „Úgy mondtuk, hogy most lekerítjük. Csináltak vörös földből olyan vizet, vörös földre öntöttek vizet, az a víz persze vörös víz lett, jó sűrű, és azzal azután lekerítették. Nálunk még az volt a divat, hogy még homokkal behintették. De a homok színes volt, az volt a legnagyobb valami, mikor valakinek szép homokja volt. Mert az akkor homokkal szépen ki volt cifrázva, az volt akkor a valami". Barton:,,. . . volt a híg sár, azt elsimítottuk, arra rostált homokot tettünk. Az szépen betaposódott, az olyan volt, mint a beton. Az eresz alatt is azzal volt mindig, a falak mellett szépen mindenütt be volt kenve pirosra, mert úgy mondtuk, hogy kicsapjuk, minden ünnepre áztat kicsaptuk . . . Először vízzel, azután azt a homokot szépen egyenesre. Fal tövénél elhúztuk először pirossal, utána mésszel a piros mellett, és akkor azután ezzel a csapóval, amit sárga földből csináltunk olyan sűrű masszát. Akkor még a sárga föld, ami el volt húzva,