Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése

38. kép. Ellenzős konyha - Szőgyén 587. sz. lakóház 39. kép. Vindófli a konyhában - Bény 208. sz. lakóház A konyha hátulsó része fölött található a szabadkémény, a kürtő (Kisgyarmat). A többi községben ezt is kéménynek, nyitott kéménynek (Szőgyén), hideg konyhának (Bény) nevezték. A szabadkémény vályogból, az első világháborút követően - ahol még ilyet építettek - téglából készült. A kémény a konyha teljes hátulsó részét beborította, a kémény torka a helyiség válaszfala (az ellenző) felett volt. A kéményt általában vagy a kőműves, vagy az ács készítette el. Szőgyénben még emlékeznek a fonott kéményre is. Az ilyen kémény az emlékezet szerint formailag megegyezett a vályogból készült szabadkéménnyel, tehát öble ívesen szűkült, maga a torka azonban a vályog kéménynél bővebb volt. A kémény vázára már nem emlékeztek. Fűzfavesszőből fonták és elkészülte után kívülről-belülről sárral vastagon betapasztották. Az utolsó ilyen kéményes házat még az 1930-as évek elején lebontották (Szőgyén). A szabadkémény alatt, a két harántfal előtt, voltak a tüszélek. A tüszél, azaz tüzelőpadka, vályogból készült. Magassága a kemence fenekének magasságával egyezett, ennek következtében nem volt minden épületben egyforma, átlagosan 60-80 cm között mozgott. Szélessége a 60-70 cm-t nem haladta meg, de a padkán való főzés megszüntetésével ez a méret erősen csökkent. A tüszélbe beépítették a katlant, és esetleg a rakott tűzhelyet is itt alakították ki. „Volt abba a tüszélbe tűzhely, úgy hogy volt aki ott is főzött azon a tűzhelyen, volt aki meg csak egy olyan üstfélét használt benne". A padkán kialakított tűzhelynek vas platni]a volt (Szőgyén). A padkára nyílott a szobabeli kemence, vagy kemencék szája. A kemencék közül a gyűjtés időpontjában már nem lehetett ép szobai példányt megfigyelni. Az emlékezet szerint a régi, a századforduló előtti szobai kemencék fonott falúak voltak. A fonott kemencék alja döngölt földből készült. „Akkor felrakta, mondjuk ilyen magasat, körülbelül hetven centi magasan. Mekkorát akartak, hat kenyér, kilenc kenyér, ez a két fajta volt. Olyanra kellett csinálni, hogy az asszony komótosan tudja a kenyeret betenni. Ahhoz a magassághoz hagytuk a kemence aljái. Mikor ez megvan, jól ledöngölték, ha volt tégla, akkor kirakta téglával. (A kemence belseje). . . általában hatvan centi magas volt, a nagyon magas se jó, mert akkor felszáll a meleg, nincs az a hőség benne és nem sül úgy a kenyér. Fákat állítanak fel, és azt akkor körül fonják be. Kívül erősen megsarazza, mikor megszárad, kiéghet, mert vastagon kapja a sarazást. Többször megsarazzák, végül lesz vagy tizenöt centi vastag is. S azok a fák, amik benne vannak, az sem baj, hogy kiég, mert az a kör sár magába megáll. És ott semmi hiba nem történhet, hogy összeroskad" (Szőgyén).

16 A fonott kemence és a szoba hátsó hosszú homlokzat felőli fala között volt a szurgyik (sut). Magam nem találtam rá adatokat, de FARKASÁVÁ, Valeria kőhídgyarmati gyűjtésében szerepel egy nyereg alakú szobai kemence rajza, melyet a gyűjtő emlékezet alapján rekonstruált. A vázlatos rajz egy, a Martosról ismert kemencéhez hasonló szobai tüzelőre látszik utalni, hossztengelye ennek is merőleges a szoba-konyha közötti falra, az azonban nem.dönthető el, hogy volt-e mögötte sut, vagy teljesen beszorult a szoba sarkába.

17