Cseri Miklós, Füzes Endre (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum évkönyve 6. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1990)

BALASSA M. IVÁN: Az Alsó-Garam menti magyar falvak települése, építkezése és lakásberendezése

37. kép. Nádból készült szeges Kisújfaluban az egyik szőlőhegyi pincén lett húzva a másik oldalra és akkor oda meg volt kötve, az tartotta a létrát. A létrára azután szépen sorba adták a bábokat. És akkor aki azt verte, ugye fent volt, az oldozta ki magának, kioldott öt-hat darabot, volt egy ilyen fa, úgy mondják verő . . . azzal ütötte és olyan szépen szakaszokba vitte fel. És mikor aztán fel volt verve, a nyárssal lekötötték, és akkor föltették rá a létrát. Akkor jött a másik sor, s ez így sorba, egészen míg fel nem értek. Ez alulról ment föl, sorokba. Egy épületre kellett mondjuk hat sor. Hatszorra verte föl, hogy fölérjen ... A teteje finoman be volt fejezve. Lehetett náddal is csinálni, de lehetett zsúppal is. Zsúppal szebb volt. Egy másik az adogatta mindig egy marokkal. A gerincnél mindkét helyre kellett tenni: - oda is egy marékkal, ide is egy marékkal. Egy bizonyos részt elvett abból a marékból, a kiálló részre meg odatette. Ezt a kiálló részt szépen becsavarta, és akkor fordított rajta és tette a másikra ... A tétjére, úgy mondták, hogy be van szegezve" (Szőgyén). Barton a jól sikerült szeges nagy dicsőség volt a zsúpozónak. „Akkor szépen ott csináltak előre egy rózsát. Zsúpból rózsát, hogy abbul állt föl egy olyan, mint mikor valamikor voltak a huszároknak. Abból az kigyütt, akkor odaült a zsúpozó szépen mint a lóra, elkezdte azután azt fonni. Emez meg adogatta neki. Úgyhogy az mindig csak egyformán ment, mert hogy nézett volna ki. Mert az olyan volt mint a rozmaring, olyan szépen csinálták . . . Akkor mikor az megvolt vígig, akkor azután az ami ottan volt . . . mentünk megint újból lekötni. Mikor ez megvolt, a csatlóval való lekötés, aztán még azt szépen egyenesre elvágták. Olyan egyenesen mint a lénia". A zsúptetők tömeges megszűnésének időszaka az első világháború utáni évekre tehető. Gyakran a bebiztosított zsúptetős épületeket szándékosan felgyújtották. Még „specialistái" is voltak ennek a munkának, akik egy szellemes késleltetve gyújtó szerkezetet is kitaláltak. Ebben az időszakban mind a négy faluban szinte egyszerre cserélték le a zsúptetőket cserépre, ritkábban palára. Ez utóbbit a módosabb gazdák már az első világháború előtt is használták, Szőgyénben 1907-ben már állt módos gazdaház palával fedve. Bényben 1910 körül jelentek meg az első cserepes házak, Kisgyarmaton 1921 ben. A zsúpfedés eltűnése néhány év alatt megtörtént, a gyűjtés idejére szinte alig maradt a négy kutatott faluban egy-egy hagyományos fedésű ház. A födém, mint ahogy azt a tetőszerkezet bemutatásánál láthattuk, a századforduló körül és az az után épült házaknál lényegében független a tetőszerkezettől. Sokszor elkészítése is későbbre maradt, nem a tetőszerkezet felállítását megelőzően, hanem csak később helyezték el a födémgerendákat és deszkákat. Mestergerendás házat a gyűjtés időpontjában már nem lehetett találni. A kettős tetőszerkezettel, tehát a födém és a tetőszerkezet elválásával a födém terhelése kisebb, ezért nincs szükség erre az épületszerkezeti elemre. A keresztgerendák a megfigyelhető épületekben mind fenyőfából készültek. A szobákban élük hornyolással díszített. A többi helyiségben a gerendák kialakítása egyszerűbb, gyakran keresztmetszetük is kisebb. A deszkázat a századfordulóra már mind a depóban vásárolt szabályos fenyődeszka. A mennyezetdeszkázathoz, elsősorban a mellékhelyiségekben felhasználták a vertfalú házaknál a fal készítésekor használt deszkákat. A szobában ez általában nem volt megfelelő, mert a fal verése közben a deszkát, elsősorban az első, hegyes tömítőfa gyakran megsértette. Régi épületek bontása közben találtak „nem méretes" deszkákat is, ezeknek a deszkáknak a megmunkálása is egyenetlen volt. Anyaguk azonban ebben az esetben is mindig fenyő. Sima padlásnak nevezték azt, amikor a deszkákat csak egymás mellé rakták. így általában csak a mellékhelyiségek mennyezetét készítették már a századfordulón is. A szobákba dupla deszkázású padlás volt. Itt az alsó deszka 5-6 centiméternyire takarta el a felsőt. Csak nagyon módos gazdák díszítették az alsó deszkák élét hornyolással. A padlásdeszkázatot felülről letapasztották. A tapasztás vastagsága elérhette a 15 centimétert is. A sarat a padlás letapasztásához - ha volt rá lehetőség - ugyanúgy készítették elő, mint a rakottfalhoz, gyakaran lovakkal is megjáratták. Abban az esetben, ha ezt a befejező munkát már nem a vállalkozó csinálta meg, gyakran cigányokat fogadtak fel rá. A sarat ilyenkor is a gazdának kellett elkészíteni. Tüzelőberendezések A kutatott községekben a gyűjtés idején már ép hagyományos tüzelőberendezést nem sikerült föllelni. Egyes elemei azonban megfigyelhetők voltak, ezek, és az adatközlők emlékezete alapján vázolható a századforduló körüli kép. A konyharészt, a pitart, a ház hossztengelyének megfelelően egy-egy fél fal osztotta ketté. Az ilyen fallal rendelkező konyhát ellenzős konyhának, magát a falat ellenzőnek nevezik. Az ellenző a megfigyelt konyhákban (Szőgyén, Bény) szögletes nyílású, de az emlékezet szerint régen íves nyílásúak is voltak. Az ellenző magába rejti a mestergerendát, és így a konyha hátsó része felől egy kis polc alakul ki, ahol mindenféle konyhaeszközöket tarottak.