Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: Falanyag és falszerkezet a Dél-Dunántúl népi építészetében

Tolna megye. Itt a megyei kongregáció már 1725-ben elrendeli, hogy a házépítők égetetlen téglából építsék hajlékaikat.

1

" Az épületfa-ellátással és a házépítéssel kapcsolatos problémák a század derekán mindjobban kiéleződnek, s végül is kikényszerítik a központi szabályozást. 1772. december 21-én Mária Terézia uralkodói leiratba foglaltatja a Liptó megyei liszkafalvi lakosok panaszainak rendezése kapcsán, „ . . . hogy az alattvalók az épület falait, ahol lehet, szilárd vagy legalább nyers anyagokból állítsák elő, az uradalom az erdőkből fát csak a tető, ajtók, ablakok és más hasonlók készítéséhez - amennyiben ezek szükségesek - szolgáltasson ki. Ez a szabályzat ne csak ebben az uradalomban és ebben a megyében lépjen életbe, hanem az ország más részein is, aholcsak a fából való építkezés szokása el van terjedve".

11 Ez a „királyi parancs" nagy megértésre talál az úri osztálynál, kibocsátását számos megyei statútum követi. A jobbágyság körében azonban természetszerűleg nem népszerű s csak nehezen válik gyakorlattá. Bizonyítja ezt az a tény, hogy a helytartótanács röviddel a kibocsátás után szükségesnek látja a rendelkezés megerősítését, először 1776. június 10-én, majd 1777. szeptember 16-án.

12 A 18. század folyamán és a 19. század első felében még számtalanszor meg kell ismételni. Mindemellett megállapítható és lemérhető, hogy az épületfalakra vonatkozó királyi előírások már a 18. század második felében éreztetik hatásukat falvainkban. Annál is inkább, mivel a rendelkezések egy már megindult folyamat előrehaladott állapotát jelzik, és mert a feudális hatalom teljes súlyával támogatja. Mielőtt e rendelkezések érvényesülésének és a 18. századi falusi lakóház falanyagának elemzésére vállalkozunk, szükségesnek látszik néhány konkrét esetben megvizsgálni, hogyan is jut fához ebben a században a jobbágy, és milyen fához. 1747-ből maradt ránk a sellyei (Baranya megye) Batthyány-uradalom összeírása,

13 amely falvanként számba veszi az erdőket, és részletesen foglalkozik az erdők hasznával. Itt szinte minden falu határában sok erdő van. A Conscriptio megkülönbözteti a tölgy- (makk- és cser-) és bükkfákat a kevésbé értékes gyertyános, nyár- és mogyoróerdőktől. Az utóbbiakban a jobbágyoknak mindenütt szabad faizása van. Ócsádról többek közt azt írják, hogy határának 2 része pedig erdőbül álló, melly Erdő nagyobb része Gyertyánfa és monyoros abrincsnak való Sűrűből álló, amellynek az Uraság eddig Semi hasznát nem vette, hanem a Szeginység Köszönséges épületre és tűzre, nem tsak magok számára de Pécsi Piarczra is hordja . . ."Kiscsány és Oszró határában lévő „haszontalan" erdőségről hasonlóképpen azt olvashatjuk, hogy: „ . . . Gyertyános, Nyáros, Nyires és Monyoros abrincsnak való, ... az Szeginység Közönséges épületre és tűzre, nemcsak magok részire, de Pécsi Piarczra is egyibb Szomszéd városokra is a Pintéreknek hordgya . . ."Aszövegből kitűnik, hogy itt ekkor a jobbágy még könnyen szerez fát, de nem a legjobbat. A fölsoroltak közül a gyertyán a legkeményebb, de ez is csak szükségből jó épületfának. A kaposfői prépostság 1816-os összeírásában a következőképpen minősítik: „ . . . az egész épület rossz karban áll, ámbár nem régi, ... de minden fája gyertyánbul állván az istálló gőztül idő előtt el rothadt."

14 Az értékesebb épületfát valószínűleg már ekkor is szűkmarkúbban mérik. 1780-83-ban keletkezett a siklósi uradalom kimutatása a jobbágyoknak juttatott épületfáról.

15 A három-három és fél év alatt 15 ormánsági és 4 drávaszögi falu

16 kapott valamilyen építőfát. Közülük harmincnyolcan házépítéshez, a többi pajtának, istállónak, kamrának, szekérszínnek, néhányan csak kerítésnek. Az építőanyag tételes fölsorolásából első látásra szembeötlik, hogy nincs benne talpgerenda és oszlop. Majdnem mind tetőfa („Mestergerenda, Vóró Szál, Köröszt Gerenda, Szaluja, Lércz"), valamint kerítéshez, ház oldalához való Karó és Vessző, meg (kocsi)oldal és kerék. A házépítők közül öten igényelnek karót, 40-50-70 darabot, Nagyharsányban egy házhoz, Viszlón kettőhöz, megint kettőhöz Radon. A viszlóiak és rádiak házukhoz vesszőt is kapnak, 2, 3, illetve 4 szekérrel. Ennyi vessző, 50-70 karóval elég egy két-három helyiséges fonott falú házhoz. A kimutatás más adataiból a meglévő épületek javítására következtethetünk. 35 jobbágy csak kiegészítő anyagot kap házához. A rádi Kovács Istók lakóépületéhez például mindössze 60 karót és két szekér vesszőt juttatnak. Hasonló fölhasználásra utalnak a kórósi rubrikák, ahol 14 házhoz sok karót és vesszőt adnak, viszont tetőelemet csak három lakáshoz. Általában azt látjuk a kimutatásból, hogy az építőelemek száma szinte minden esetben kevesebb, mint amennyi egész házakhoz szükséges, még akkor is, ha nem számítjuk a talpgerenda és a szöglábak teljes hiányát. Példaként megemlítjük, hogy Nagytótfaluban Kiss Ferenc háznak kap egy mestergerendát, 4 vóró szálat (koszorúnak), 11 keresztgerendát - ami háromhelyiséges épületre utal -, 16 szalufát és 40 lécet. Ez a hiányosság többféle értelmezést kínál. Föltehetjük, hogy a jobbágy más, számunkra ismeretlen forrásokból is szerez fát, bizonyára fölhasználja régi épületeinek elemeit, különösen a tetőfát. Egyes nagyobb darabokat, például a nem szereplő talpfákat talán pénzen kell megvennie. Ahol egyáltalán nem szerepel sem vessző, sem karó, ott gondolhatunk valamilyen földfalra. Ahol azonban a mestergerenda és tetőelemek mellett nagy mennyiségű „könnyű" faanyagot tüntetnek föl, a talpgerenda és faoszlopok hiányából gondolhatunk talp nélküli sövényfalakra is. Ezzel szemben egy közei ugyanebből az időből, ugyanerről a tájról ránk maradt jobbágyi panaszlevélben azt olvashatjuk, hogy a szokásos lakóház talpakra épül. Kiderül a levélből viszont az is, hogy a hagyományos építési módhoz ragaszkodó parasztember elé nem kis akadályok tornyosulnak. Nagy Farkas Mihály kórósi jobbágy azért folyamodik a törvényszékhez, mint írja: „ . . . mivel házatskám arégiségnek miatta annyira meg romladozott, hogy ippen már alig hogy benne lakásom lehet, Ujjnak épétése végre 1776dik esztendőben főid felett lenni szokott talpakat, ollyakat, melyjen egész épület szokott állani M. Uraságnak sok iz béli jelentésem után faragtam 6. darabokat, Négyet ollyatén fából mellyek ez előtt 20 esztendőkkel dűlhettek ki, kettőt pedig Szántó földekben lévőkből ollyakból mellyeknek csak legalsó ágaiban tapasztaltatott valami nedvesség, nem kűlőmben a többi oldalában meg kívántatok is hasonló hibás, és eset fákból faragtattak, ezek után midőn már házamhoz takarítottam és sok költségemmel munkában vétettem és anynyira elkészíttettem hogy immár az egész épület egybe szerkesztessék akkor, Méltóságos Uraság szabadás tettzéséből igyekezik el hordatni, a mint hogy már némely részét el is térittette."

17 A levélbeni jobbágy sérelme szemléletesen érzékelteti azt a folyamatot, amely a 18. század során az építőanyagok terén végbement. Az ál-