Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ILON GÁBOR-SABJÁN TIBOR: 15. századi cserépkályhák Külsővatról

lat alá vegyük. Ebben nagy segítségünkre van az, hogy falusi környezetben a kályhásmesterség évszázadokon át megőrizte és konzerválta a kályhakészítés szinte minden műveletét.

5 így a csempéken megfigyelhető jelenségekből - 20. századi párhuzamok segítségével - egészen részletes képet alakíthatunk ki a 15. századi csempekészítés gyakorlatáról. Az agyag előkészítése A különböző törésfelületeken jól megfigyelhető, hogy a felhasznált agyagot durva, nagy szemcsés homok hozzáadásával soványították. Az előkészítés során az agyagot nem iszapolták vagy szűrték, mivel a vágási felületeken több helyen is megfigyelhettük, hogy akár borsó nagyságú zárványok is voltak az anyagban, melyet a levágásra szolgáló drót vagy zsineg hosszasan maga előtt tolt. Korongolt, tál alakú kályhaszemek készítése A tál alakú csempék készítése viszonylag egyszerű fogásokból állt. A korongra csapott agyagcsomóból a fazekas alacsonyabb vagy magasabb, tál alakú edényt korongolt. A tál belső és külső felületén ujjai enyhén bordás lenyomatokat hagytak. A kész tál szélét tenyereivel szögletesre hajlította, majd ráhelyezte a négyzetes keretet. Ezután a keretet hozzászorította az agyaghoz, a sarkokon egyik ujjával mélyebben nyúlt be, és az agyagot a keret sarkába húzta. (Ujjának helye jól megfigyelhető a csempék sarkaiban.) Ha ezzel készen volt, a keret felett kiálló agyagot késsel vagy éles lapocskával levágta. A keret levétele után a széleket elsimította, majd a csempét a korongról levágta. A csempék alján megfigyelhető volt, hogy vágás közben gyakran fordítottak is a korongon. Hasonló módon készültek a háromszögletes oromcsempék is, csak a tálat jóval laposabbra és szélesebbre kellett korongolni, a keret pedig háromszögű volt. Felhelyezésekor a sarkokba már nem lehetett ujjal benyúlni. A fent ismertetett módon készültek a domborműves csempék hátrészei is. Megfigyeléseink során arra a következtetésre jutottunk, hogy a hátrésznek nem korongoltak külön darabokat, hanem a legyártott tál alakú csempékből választották ki az erre a célra szánt példányokat. A száj „négyszögesítéséhez" használt keretről közvetett úton szerezhettünk adatokat. A csempék méreteiből kiindulva - kb. 10% zsugorodást feltételezve - a négyzetes keret belső méretét 19-20 cmre becsülhetjük. Vastagsága a lenyomatok tanúsága szerint 2 cm lehetett. A háromszögletű csempék kapcsán feltételezhetjük, hogy más méretű keretet használtak a mérműves előlapú, és az üres, tál alakú csempék készítéséhez. A mérműveshez használt kisebb keret belmérete 33 cm, míg a másiké 34 cm lehetett. A paraszti kályhakészítés gyakorlatában a keret elhelyezésének két módja alakult ki. Egyiknél előre a korongra helyezik a keretet, melyet aztán alulról igazítanak helyére, míg a másiknál a keret elhelyezése felülről történik. Egyik tál alakú csempénken megfigyelhettük, hogy külső palástján éles benyomások követik egymást, melyek a keret felemelésekor kerültek a csempe szélesedő részére. Mivel csak ezen az egy csempén tapasztalhatunk ilyet, ez a rosszul rögzített keret leesése miatt kerülhetett a csempére. Ötszáz év távlatából leshettünk el apró műhibát! Sarokcsempe készítése A sarokcsempe készítése egy normál csempe és egy fél méretű saroklap összeragasztásából áll, függetlenül attól, hogy tál alakú vagy domborműves csempéről van-e szó. Ebből következik, hogy a sarokcsempe szélessége 1,5-2 cm-rel nagyobb, mint magassága. A sablonban készült saroklapot és a csempét csak némi szikkadás után lehetett egymáshoz ragasztani. Ehhez a felületek megnedvesítése (esetleg megfaragása) után hígabb agyag kellett. Az illesztés vonalát hátulról agyaggal kenték ki, de nem teljes hosszában, hanem csak a két szélén, ahol jobban hozzá lehetett férni. (Pl. V. tábla.) A csempe éle mellett keskeny lapocskával két vájatot húztak, majd élét X alakú benyomásokkal díszítették úgy, hogy a motívumok egészen a vájatokig értek. Saroklap csak kis mélységű csempéhez csatlakozhatott! (3. kép.) Domborműves csempék készítése A domborműves csempék előlapja sablonban készült. Az előlaphoz hátulról ragasztották hozzá a korongolt, tál alakú csempét. A hátrész megformálásában két típust különíthetünk el. Az egyik úgy készült, hogy a tál fenekén az összeragasztás előtt lyukat vágtak, majd ezen keresztül nyúltak a csempe belsejébe, hogy az illesztési helyeket agyaggal kenhessék ki. Az ilyen hátrész hoszszúsága megegyezik a hosszabb típusú tálakéval. A csempe hátán vágott nyílás kisebb, mint a fenéklap. A másik típusú hátrész ennél rövidebb, mivel az összeragasztás előtt a tál alakú csempe egész fenéklapját levágták. A csempék között ez utóbbi megoldás volt a gyakoribb. Alkalmazásuk esetleges, nem mutat törvényszerűséget. Az előlapokhoz használt sablonok készítésmódjára a motívumok elemzésével tudunk következtetni. A legtöbb csempén nagy biztonsággal megállapíthatók a fa megmunkálásából adódó jellegzetességek: éles bemetszések, vésőnyomok. (Példának a Szt. György-ös és az oroszlános csempéket említhetnénk.) Az is megállapítható volt, hogy a megmunkálás nem egy pozitív faminta előállítására irányult, hanem közvetlenül a sablonba vésték be a motívumot. így történhetett, hogy a sablonon helyesen megrajzolt címerkép végül is a csempéken negatív elrendezést - azaz tükörképet - mutatott. Hasznos eredményt hozott a motívumokat szegélyező keretek vizsgálata is. Egyes részletek megerősítik azt a megfigyelésünket, hogy a faragás a sablonon történt. Például a Mátyás-címeres csempe kiálló farkasfogas keretelését pozitív formában csak nagyon nehezen lehetett volna elkészíteni. Vizsgáltuk a kereteket a képmezőhöz való viszonyuk alapján is. Eszerint a csempék két csoportra oszlottak. Egyikbe az eredeti nagyságú képmezővel és a hozzá tartozó egyszerű kerettel ellátott csempék tartoztak. Ilyen volt például a Mátyás-címeres és a jobbra haladó Szt. György-ös II. csempe. Ezeket a csempéket az eredeti fadúcról készítették. A másik csoport csempéin több rétegből álló összetett kereteket találtunk. Jellemzőik, hogy a képet övező sze-