Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - ILON GÁBOR-SABJÁN TIBOR: 15. századi cserépkályhák Külsővatról

gély után még újabb díszítmények: gyöngysorok és hornyok keretezik a csempét. Ebből arra következtettünk, hogy a csempéket nem az eredeti fadúcról nyomták, hanem valamilyen oknál fogva a pozitív csempéről kellett negatívot készíteniük. Ennek anyaga minden valószínűség szerint agyag lehetett. A csoport legjellegzetesebb darabja az egyedi csempék közé besorolt, balra haladó Szt. György-ös csempe, amelynek homloklapján a különböző keretek lenyomatai teszik ki a felület nagy részét. (XI. tábla.) Megállapíthattuk azt is, hogy a sablonba az agyagot kézzel nyomták bele anélkül, hogy ehhez durva szövésű vásznat használtak volna. Dongás félcsempék készítése A félcsempék előlapját sablonban préselték ki, hátrészét korongon készített szabályos henger félbevágott darabjából nyerték. A félhenger két végét kördarabkákkal zárták le, majd a henger hátuljára lyukat vágtak. A két rész összeragasztásakor az illesztési vonalat a nyíláson benyúlva, puha agyaggal kenték ki. A párta készítése Az egyik legegyszerűbben elkészíthető csempe a párta volt. Az agyagból kb. 2 cm vastagságú lapot vágtak, majd szikkadás után egyszerű sablont helyeztek rá, és a szélénél késsel körülvágták. Vágáskor a kést ferde helyzetben tartották. A sablon levétele után a minta ívei alatt még két hornyot metszettek az agyagba. Tál alakú félcsempe készítése A korongon felhúzott kisebb tálat téglalap alakú kerettel szögletesre formálták. A művelet során a csempe feneke oválisra deformálódott és kicsit meghajlott. A keret lenyomata 1,8 cm vastag volt, ami azt jelenti, hogy maga a keret kb. 2 cm vastag lehetett. A mérműves szájú, tál alakú kályhaszem készítése Egy rendesen elkészített tál alakú csempe szájának belső oldalaira 4 db agyaglapot ragasztottak. Szikkadás után késsel vágták bele a díszítményeket. A mérműves oromcsempe készítése A külön kerettel készített, és az üres csempénél alacsonyabb háromszögletű tálra körülbelül 2 cm vastag agyaglapot ragasztottak. A ragasztás az ismert módon történhetett: a két bőrkeményre szikkadt elem felületeit megnedvesítették, majd hígabb agyaggal bekenve, egymásra nyomták. A találkozási helyek kikenése, majd gondos elsimítása után következett az előlap díszítése. A különböző csempéken látható azonos jellegzetességek alapján (pl. a sarokrozetták dőlése) arra gondolhatunk, hogy a motívumokat sablonnal jelölték a csempékre. A kompozíció körökből és rozettákból felépített, egyszerű, de hatásos. A díszítés elve az volt, hogy a kompozíció negatív foltjait vágták ki. A munka közben a kést tudatosan ferdén tartották, mintegy ezzel is növelve a kész csempe plasztikai hatását. A legnagyobb körgyűrű felületét sugárirányú, nyomkodott rovátkolással díszítették. A lovagfejes oromcsempe készítése Ez a csempe - mint ahogy már utaltunk rá - egy mérműves előlapú, háromszögletes oromcsempe és egy lovagfej egyesítésével jött 1ère. A fej és a csempe összedolgozásának időpontját szerencsésen meg lehetett állapítani. Ez akkor történt, amikor az előlap már rajta volt a korongolt háromszögletű hátrészen, de az áttöréseket még nem végezték el. Az összeragasztás után a két rész közötti különbségeket több rétegben felhordott agyagkenéssel tüntették el. Külön vizsgálatot érdemel a lovagfej készítése. A korongon felhúzott alapforma alul mintegy 6 cm átmérőjű hengeres résszel indult, amely kiszélesedve 15 cm átmérőjű és 1,5 cm magas horonyba ment át. A horony felett a forma sisakszerűen keskenyedett, majd csúcsban végződött. A korongról történő levágás után tetejét azonnal kifúrták, hogy a szikkadás közben jelentkező zsugorodás miatt nehogy deformálódjon, elrepedjen. Csak valószínűsíthetjük, hogy ebben a készültségi fokában dolgozták össze az oromcsempével. (Ha ez később történik, a korongocskák könnyen letörhettek volna!) Ezután egy külön agyagdarabkából megformálták és felragasztották az orrát, majd a csempe előlapjának folytatásaként bemetszették a száj és az áll függőleges, valamint az orr vízszintes síkjait. A szemeket, a szájt, az állat és a szakállat a csempe előlapjával egy időben metszették ki. Ekkor szúrhatták be az orrlyukakat is. Véleményünk szerint az utolsó munkafázisban helyezték el a sisak peremét díszítő korongokat. Az itt lévő horonyba lyukakat fúrtak, és ebbe illesztéssel ragasztották bele a korongok hátulján kiképzett agyagcsapokat. A csempék szárítása A csempék szárításának és a vele párhuzamosan fellépő zsugorodásnak természetes velejárója a vetemedés. A domborműves és a mérműves előlapú csempéken az egyenetlen száradásból adódó hajlást, csavarodást sehol sem tapasztaltuk, pedig ez indokolt lenne, hiszen a hoszszú, néhol zárt hátrészek miatt az agyag nem száradhatott egyenletesen. Ebből arra következtethetünk, hogy a csempéket - ugyanúgy, mint ahogy azt a mai kályhás gyakorlatból ismerjük - szikkadás után átvizsgálták és kiegyengették. Talán erre utal az a jelenség is, hogy néhány csempe szélén a keretelés apró motívumai néhol benyomódtak, ellapultak, de nem sablonhibából. Ezek a jelenségek azonban keletkezhettek a két csemperész összeragasztásakor is. A nem egyenletes agyagminöségre és az ebből adódó zsugorodási különbségekre vezethetők vissza az azonos csempék közötti méretkülönbségek. A kisebb csempéknél ez 0,5-1,5 cm-ig terjed, de néha elérheti a 2 cm-es különbséget is. Érdekes módon a nagyobb csempék pontosabbak. A csempék égetése Az eredetileg egyszer kiégetett mázatlan csempék a ház leégésekor ismét hőt kaptak. A csempeanyag zömének