Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN: A magyarországi németek népi építkezéséről

a naturálgazdálkodás szintjén mozgott, s meglehetősen távol állt tőlük az új jövevények árutermelő, racionális gazdálkodása. 32 Ez a gazdálkodási „magatartás" a bete­lepülő németeknek viszonylag gyors konszolidálódást hozott, ennek következményeként gyors gazdasági fel­futást és anyagi gyarapodást. A gazdasági különbségeket gyakran magyarázzák mással is, azzal, hogy az új telepesek bizonyos ideig (minimum 3, de láttuk, esetleg 10 évig is) nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal és állami adókkal, továbbá, hogy az ország legjobb minőségű földjein telepedtek meg stb. Úgy vélem, nem ezek magyarázzák a különbsé­geket, hiszen hasonló - ha nem is mindig ilyen mértékű - kedvezményben részesültek az elpusztult részeket újra benépesítő magyarok, szlovákok stb. is. A földminőség sem magyarázat, hiszen pl. Békés megyében lényegében azonos minőségű földeken telepedtek meg a legkülön­bözőbb etnikumhoz tartozó telepesek, nem beszélve itt a Kárpát-medence északkeleti részéről, ahol - mint lát­hattuk - sem mennyiségben, sem minőségben nem ju­tottak a környezettől eltérő földekhez. A vázlatosan felsorolt, eltérő építészeti jegyek mind­egyike megtalálható azonban egy olyan körben, melyet eddig kevéssé vettek figyelembe, abban a XVIII. szá­zadi városi, mezővárosi építészetben, melynek gyökerei a középkorra nyúlnak vissza. Az történt tehát, hogy a magyarországi német telepesek anyagi konszolidálódá­suk után, mely - köszönhetően gazdasági „stratégiájuk­nak" - viszonylag gyorsan és rendkívül eredményesen zajlott le, nem a közvetlen környezet magyar paraszti építkezésmintáját követték, hanem a fejlettebb, városi, mezővárosi építészet felé fordultak. A különbözőség te­hát tényleg tapasztalható a közvetlen paraszti környe­zethez viszonyítva, de a kapcsolatok nem a származási hellyel, hanem az új haza, a Kárpát-medence abban a korban legfejlettebb építészetével mutathatók ki. Még egy tény szokta a figyelmet elkerülni, az, hogy általában az igényesebb szerkezetű épületek tovább fennmaradnak, mint a szerényebb kivitelű kortársaik. A XVIII. században, vagy a XIX. század elején a német telepesfalvakban is bizonyára ott álltak a szerényebb megjelenésű, szerényebb szerkezetű, esetleg még a kör­nyék hagyományait közvetlenül követő alaprajzi elren­dezésű épületek is, a társadalmi és vagyoni tagozódás­nak megfelelően. Példa erre Herend, ahonnan GÖ­NYEY Sándor említi meg a németek ágasfás, füstös­konyhás házait. 33 De a Sárospatakkal szomszédos Her­cegkúton is az úgynevezett pásztorház, mely minden bi­zonnyal egy, a falu átlagánál régiesebb építési színvona­lat képviselt, kétablakos, azaz egysoros alaprajzi elren­dezésű volt, a háromablakos, oldalszobás házakkal el­lentétben. 34 A bőséggel idézhetők közül kiragadott két példa is bizonyítja, hogy a valószínűleg nem egységes építészeti képű német falvak épületállományából ko­runkat azok érték meg, melyek akkor - építésük idején - a legjobb színvonalat képviselték, a gyengébb minősé­gűek pedig elpusztultak. Legutóbb H. CSUKÁS Györgyi három bakonyi falu, Pula, Márkó és Vöröstó építészetével foglalkozó vizsgá­latai alapján arra az általánosítható eredményre jutott, mely teljes mértékben alátámasztja az eddigieket. Meg­állapította, hogy a három falu települési és építkezési sajátosságai nem a magukkal hozott hagyományokkal magyarázhatók, s építkezésük jól beilleszkedik a helyi építészeti hagyományokba. 35 Ezeknek a helyi hagyomá­nyoknak van még egy, eddig kevés figyelemre méltatott vonása. A XVII-XVIII. század építészetében a Kárpát­medencében jól felismerhető az a tendencia, mely a kis­táji építészeti formák kialakulását eredményezte a ko­rábbi, országrésznyi területeket jellemző építészeti for­mák differenciálódásával. 36 A kistáji formák kialakulása tetőpontját a XVIII. század végén, a XIX. század elején éri el. Feltételezhetően ezzel is összefüggésben lehet, de nem kizárt, hogy ismereteink hiányosságából fakad, hogy találkozhatunk néhány olyan formai jeggyel, mely csak a német lakosságú falvakat jellemzi. Egyelőre pél­13. kép. Nagytótfalu, református paplak, az oromzat datálása szerint épült 1840-ben 14. kép. Kisnyárád, Petőfi Sándor u. 46. sz. Fachwerk-orom­zatú lakóház, épült 1757-ben (LANTOS Miklós felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents