Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN: A magyarországi németek népi építkezéséről

ség valószínű nem valamiféle nemzetiségi ellentétből fakad, inkább abból, hogy a tudós szerző a hagyományos, valószínű favázzal és fonott fallal készített házakat kalyibának minősítette, és a vályog-, esetleg égetett téglából építetteket különbnek ítélte meg. A válasz pedig azt az épületszerkezet-váltást tükrözi, melyet más forrásokból is ki tudunk mutatni erről a vidékről.

27 A megfogyatkozott erdők miatt a földesurak jobbágyaikat az egyre inkább fakímélő építésmódokra szorítják rá, s nyilvánvaló, ezt az űjonnan épült épületeknél, így természetesen a frissen érkezettek házainál tudják elsősorban érvényesíteni. Az elmondottak tényszerűen is bizonyítják azt az egyébként is logikusnak tűnő tényt, hogy a Kárpát-medencében megtelepedő németek nem folytathatták eredeti lakóhelyük építőhagyományait. Nem tehették meg ezt azért, mert ennek nem voltak meg a technikai feltételei. Ezért azokat az építéstechnikákat voltak kénytelenek megtanulni, melyek az új hazájukban voltak szokásosak, vagy - s ezt sem szabad figyelmen kívül hagyni éppen elterjedőben, nemegyszer a különböző hatósági szorgalmazás nyomán. A lehetséges technikák közül azonban csak azokkal élhettek, melyek a lehető legkisebb mértékben használták fel az egyre nehezebben és drágábban beszerezhető építőanyagot, a fát. Ez a korszak egyébként is a faépítkezés vagy a részben fát felhasználó építésmódok visszaszorulásának és visszaszorításának kora a Kárpát-medencében, annak is elsősorban középső részein, s Mária Terézia uralkodásának idején kormányzati rendelettel tiltják a faépítkezést, és szorgalmazzák a különböző, földből készített falak használatát.

28 10. kép. Hidas, Kossuth u. 111. sz., a XIX. század első felében épült lakóház utcai homlokzata Napjainkat egyetlen XVIII. századi Kollonisten Haus sem érte meg, de úgy tűnik, azok főbb vonásban hasonlítottak az említett tervekhez - Újszivác példája megerősíti ezt a vélekedést. A XVIII. századi mintatervek olyan épületeket ábrázolnak, melyek egyszintesek, az egyes helyiségek egy sorban következnek egymás után. Bejáratuk a konyhába (Kuchl, Kuchel) nyílik, és innen közelíthető meg a másik két helyiség, a szoba (Zimmer) és a kamra (Kammer). A negyedik helyiség az épület szerves részét képező istálló (Stall, Stallung), bár ismerünk olyan tervet is, ahol a harmadik helyiség után, az istállót megelőzően egy szín (Schupfen) kapott helyet. A szobáknak két ablaka van, az egyik az oromzati, a másik a bejárati hosszú homlokzat felé. A kamrák csak egy ablakon át kapják a világosságot. Az épületek méretei: 10-11 öl (19-21 méter) hosszúak, 3 öl (5,7 méter) szélesek, faluk 6-8 láb (1,9-2,5 méter) magas. Rendkívül tanulságosak a tüzelőberendezések. A szobák sarkaiban szögletes alaprajzú, ahol metszetben is ábrázolják, láthatóan kerek sütőfelületű, kívülről fűthető zárt tüzelők állnak. Ezek - ahol nézeti rajz is van - kemencéknek tűnnek, ugyanakkor az idézett, 1785ből Cservenkára készült költségvetésből egyértelműen „kályhák^-ból készült kemencékről, azaz kályháskemencékről értesülünk! A konyha hátsó részének közepén egy másik tüzelőberendezés is van, valószínű szintén kemence, bár az ábrázolások nem egy esetben a főzőpadka feltételezését is megengedik. A konyhának ezen része fölé borul a nagyméretű szabadkémény, mely favázzal készült, s a vázat minden bizonnyal valamilyen növényi anyaggal vesszőfonás, nád - tölthették ki, majd betapasztották. Mindössze a favázas fallal készült mintatervnél valószínűsíthető egy másik elképzelés, a falazott, féloldalas szabadkémény. A főbb vonásaiban jellemzett lakóház olyan, mint amelyek általában jellemzőek a XVIII. században az Alföldön, sőt, előzményei már az előző századokból is kimutathatók.

29 Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a telepesfalvak viszonylag egynemű gazdasági helyzetűek, különösen a megtelepedést közvetlenül követő időkben, ezzel szemben a folyamatos népességű, esetleg spontán benépesülő magyar lakosságú települések lakóinak társadalmi-gazdasági státusa, s ennek megfelelően lakóépületeik is a legszegényebbektől a módos gazdákig terjed. A Kárpát-medencében jobbára XIX. századi az az épületállomány, mely általában, s így ebből a szempontból is tanulmányozható. Első pillantásra úgy tűnik, hogy a németek lakta falvak építészete igényesebb, mint a közvetlen környezetük magyar vagy más, nem német nemzetiségek lakta településeké. Több olyan jelenség is tapasztalható a napjainkat vagy a közelmúltat megért épületállományban, mely a vázolt társadalmi-gazdasági tényezők figyelmen kívül hagyása miatt téves következtetésekre adott okot. Ilyen jelenség az, hogy a magyar falvakat szinte kizárólagosan jellemző egysoros építésmóddal ellentétben a németek lakta falvakban országszerte feltűnik a kétsoros építésmód. A szoba mellett egy, annak körülbelül fél szélességét kitevő második helyiség figyelhető meg, ezt többnyire hálókamraként használják. Ez esetben az ajtaja a szobából nyílik. Amennyiben ez a helyiség kamra, úgy ajtaja a konyhára szolgál.

30 Itt említendő meg az