Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 5. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1989)

Közlemények - SZENTI TIBOR: Építőáldozatok nyomai Hódmezővásárhelyen

Szenti Tibor ÉPÍTÖÁLDOZATOK NYOMAI HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Hódmezővásárhely bel- és külterületéről olyan szokások és tárgyi emlékek kerültek elő, amelyek az építőáldozatok különböző típusait bizonyították. Az építőáldozatra utaló tárgyak falbontás során kerültek elő. Az ilyen események váratlanul következnek be. A felfedezéskor néprajzkutató nincs jelen, hogy a helyszínt biztosítsa a szükséges dokumentáció elkészítéséhez. Az alább leírt leletek előkerülését évek múltán ismertük meg, amikor már több fontos kérdésre nem lehetett választ kapni. Miután Hódmezővásárhelyről eddig nem rendelkeztünk építőáldozat leírásával, még a hiányos dokumentálású közlést is nyereségnek kell tekintenünk. Tanulmányunkban ismertetjük az előkerült néprajzi leleteket, és a szájhagyományként, adatközlő által elbeszélt történetet. Vázlatosan összefoglaljuk azokat az eredményeket, amelyeket a magyar néprajztudomány az építőáldozatokról eddig föltárt. Ebben az általunk bemutatott anyagot típusai szerint elhelyezzük és a rituálét értelmezzük. 1. Befalazott vizeskanta baromficsontokkal Hódmezővásárhelyen, a Tabán nevű régi városrészben, a Hajnal utcában, az 1970-es évek elején, egy véggel az utcára épült parasztházat csákánnyal bontottak el. A közfalban szorosan beépítve, edényre leltek. Benne baromfi csontjait találták - a válaszadó szerint vaskos kakascsontok voltak -, amelyek a kanta fenekén lévő jókora lyukon részben rögtön kiszóródtak. Mivel az edény használhatatlan volt, az út melletti, szállításra váró, bontási törmelékre dobták. Innen járókelő vitte haza, aki az utolsó csontokat is kidobálta belőle, és a kantát továbbadta. Az építőáldozati rítus szempontjából rendkívül fontos az áldozat elhelyezése. A ház, a vakolat vastagságától függően, 55-60 cm széles vert falból épült. Amikor a bontással az utca felőli szoba és a mögötte húzódó konyha közfalához értek, az edény a két helyiséget összekötő ajtó és a kemence közötti falszakaszból, vagyis a házi tűzhely közvetlen szomszédságából, derékmagasságból került elő. A kanta a falban kissé megdőlten, de a talpán helyezkedett el. Az egyik oldalán a száj peremnél kezdődő „V" alakban haladó, s a kanta nyaka alatt összetalálkozó repedés lefut az edény aljáig, majd vele szinte párhuzamosan félkörben kiterjed. A repedés réginek látszik, valószínű, hogy ez gátolta hajdan a kanta rendeltetésszerű használatát, vagyis az ivóvíz tárolását. Ugyanakkor e repedéstől az edény jó megtartású maradt. A repedéssel átellenben lévő oldala ép, itt csak a bontáskor keletkezett szájperem csorbulása látszik, amely világosszürke törésfelületet mutat. Az edény alján jókora ovális lyuk látható, amely nem természetes elhasználódásból eredt. Éles szerszámmal egyenletesen tágították, és a lyuk vágásperemét lekoptatták. Föl kell tételeznünk, hogy ezt a hosszadalmas, óvatos munkát valamilyen meghatározott cél érdekében, tudatosan végezhették. /Az edény, összehasonlító vizsgálat alapján, helyi fazekasműhely terméke. A nagyméretű, kétfülű, víztároló kanták egyike, amely egyszeri égetéssel, juhganéjos füstöléssel készült. Áz ún. fekete népi kerámiák egyik szép terméke. Matt szürke. Nyakánál, a fül alsó tapadása fölött, a legszélesebb kerületén, a hasán és az alja fölött ujjnyomkodásos, rátét-szalagdíszítés fut körbe. Közeit „békasóval", azaz erre alkalmas kaviccsal, „ökörhúgyos" mintával díszítették. Ezek a vonalak fényesek. (1. és 2. kép.) A falbontásból előkerült kerámián nincs datálás, ezért megvizsgáltunk több vásárhelyi néprajzi tárgygyűjtő birtokában lévő kétfülű, fekete vizeskantát. Áz látszott, hogy ezek nem egy kéz alkotásai, közöttük mégis meglepő méretbeli, forma- és díszítési hasonlóságok fordultak elő. Ezt azzal példázzuk, hogy a falban talált kanta néhány fontosabb méretét Erdős Péter fes1. kép. Baromficsontokat tartalmazó vizeskanta