Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - KURUCZ ENIKŐ: Anyag, szerkezet és technika Konyár népi építészetében

zárókon kivül semmihez nem használtak. A nádfajták közül a legnagyobb teherbírású a veres tövű nád volt, mely néha a férfikar vastagságot is elérte.

9 Ezt a nádat már a múlt század végén is maroknyi összekötözött náddal helyettesítették.

10 A falu körül még az első világháború után is volt nádas. Közvetlenül a falu határában két területen állt. Egyik az Angyalos, mely egyéni gazdák tulajdona volt. Ők maguk, vagy ha nagyobb a terület 1—2 ember segítségével vágták le. A másik a község tulajdonában lévő Horgas. Az Angyaloson lévő gazdák eladásra is vágtak. Főként bagosiak, derecskeiek vették meg. A nagykapura egy kis csomó nádat kötöttek, ezzel jelezve, hogy van eladó is. Télen jelentős megélhetési forrás volt a nádvágás. A hoszszúpályi uradalom foglalkoztatott sok embert. Elsősorban nyári aratómunkásait alkalmazta, de mehettek mások is. Az uradalom nádasát Nagy Fehértónak nevezték. Nádas terület volt még a Farkasrét, Kerekszék is, de ennek a minősége igen gyenge volt, építésre alkalmatlan. A mocsarak lecsapolásával a jó minőségű nád hamarosan eltűnt. A Kalló árterében megmaradt kis mennyiség már nem volt alkalmas falszerkezetek készítésére. Ezt a nádat még hosszú ideig használták tetőfedésre. Napjainkban is sok helyen van egy-két nádkúp az udvarokon lerakva, ezek azonban már csak a még meglévő tetők javítására elegendők. Ezeket az anyagokat hamarosan felváltották a különböző sártechnikák. Népszámlálási adatok mutatják a vert illetve vályog fal ugrásszerű növekedését.

11 Közös jellemzőjük, hogy az agyagot sohasem önmagában, hanem valamivel keverve, úgynevezett pévás sárként használták. A ház építése előtt kb. egy héttel a szükséges agyagot a falu melletti vályogvető gödrökből termelték ki. Az agyag kitermelésében és hazaszállításában szomszédok, rokonok segítettek. Munkájukért fizetség nem járt csak koszt. Az ilyen segítséget mindenkor viszonozták. E század 20-as éveitől kezdve ezt a munkát egyre inkább a falu szélén lakó cigányok végezték pénzért és élelemért. Az épülő házhoz szekéren szállították be az agyagot, és az udvaron halomba rakták. így összegyűjtöttek annyit, amennyi a ház felépítéséhez kellett. Ebből a kupacból az építés előtti nap mindig elkészítettek annyit, amennyit a következő nap beépítettek. A búza cséplése után a pelyvát mindig elrakták. Állatok takarmányozására is használták. Az agyagba ezt a pelyvát keverték be. A pelyva aránya kb. 30% volt. Összedolgozása bekapálással történt. A bekapálást rétegenként végezték. Először jól belocsolták, majd rétegenként megszórták pelyvával. Ezt a folyamatot addig ismételték, amíg az agyag jó sima nem lett. Kezdetben a ház építését és ezt a munkát is a rokonok, barátok végezték. Később e század 30-as éveiben már külön építőmestereik voltak, akiknek cigányok segítettek. A fecskerakásos falhoz a pelyva közé szalmát is kevertek, a törek és a szalma kb. 40—45% volt az agyaghoz viszonyítva. 2. kép. Konyári utcakép (Mély u. 7—11.)