Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - SZILÁGYI MIKLÓS: 19. századi adatoka gyomai és mezőberényinépi építészetről

Szilágyi Miklós 19. SZÁZADI ADATOK A GYOMAI ÉS MEZŐBERÉNYI NÉPI ÉPÍTÉSZETRŐL Az alföldi falvak-mezővárosok népi építészetéről szóló tanulmányok szerzői a 19. század legelején épült lakóházaknál, gazdasági épületeknél korábbiakat a néprajzi gyűjtés korai időszakában, századunk első évtizedeiben is alig-alig tudtak bemutatni. 19. századi (de inkább a század közepére-második felére datálható) építmények hiteles dokumentálásához viszont — az újabb publikációk bizonyítják

1 — egy-két évtizede sem volt szükség kivételes gyűjtői szerencsére: szinte minden településen többkevesebb megmaradt azokból a „hagyományos", a házak többségéhez képest feltűnően „régies" építményekből, melyek az etnográfusok figyelmét okkal felkeltik, az ilyen épületek pedig a múlt században rendszerint már állottak, s csak igen kivételesen épültek korábban. Vagyis: a 19. századi paraszti építkezést, annak változásait a századunkban is meglevő, s a különböző időben végzett néprajzi gyűjtések során megismert eredeti objektumokkal eléggé megbízhatóan dokumentálni tudjuk. Ha így van, eléggé korlátozott a haszna a 19. századi mezővárosi építkezésről valló levéltári források néprajzi szempontú elemzésének, s ezt a következtetést az a tény sem cáfolja, hogy észrevehetően megélénkült a kutatói érdeklődés az ilyen források iránt.

2 Hiszen a hagyatéki eljárásokkal összefüggő épület-becslések annak idején ugyanolyan házakat örökítettek meg, s igen-igen szűkszavúan, a szerkezeti megoldásokra, a külső megjelenésre, az építőanyagra éppencsak utalva, amilyeneket az épületfelmérésekből jól ismerünk. Kivéve természetesen azokat a szerencsés eseteket, amikor egy-egy máig megőrződött, de a hosszú használat közben többször változó funkcionális igények miatt alaposan átépített házról sikerül megtalálnia a kutatónak a hajdani állapotot rögzítő leírást, esetleg ábrázolást. Az ilyen adatok jelentősen hozzájárulhatnak a műemléki rekonstrukcióhoz is, az átépítések indokainak felderítéséhez is. Azok a gyomai és mezőberényi levéltári adatok, melyeknek a közlésére vállalkozom, nem vonatkoztathatók a közelmúltban még megvolt konkrét építményekre. Ha a gyűjtés idején esetleg még azonosítani lehetett volna néhány, a források megörökítette belterületi illetve tanyai épület-együttest, ezt annak idején sajnos elmulasztottam.

3 Meggyőződésem, hogy mégsem lesz haszon nélküli ez a közlés! Tanulságossá teheti az a tény, hogy ennek a két kismezővárosnak a népi építkezéséről a közelmúltban gondos feldolgozások készültek,

4 mégiscsak lehetőség van tehát az ott megörökített „régies" épületek és archivális adataim egybevetésére, legalább az általánosítás szintjén. És méginkább tanulságosak az építőanyagokról és épületszerkezeti részletekről, méretekről is tájékoztató források azért, mert segítségükkel a parasztgazdaságok vagyoni és társadalmi helyzetének viszonyrendszerében tudjuk vizsgálni az épületek funkcióját, s az ingóságokéhoz, az állatállományéhoz hozzámérhető értékét. Az adatgyűjtés során egymást kiegészítő különböző forrásokat használtam, mivel azonban eredeti szándékom nem ezeknek a következetes egymásra vonatkoztatása volt, minden részletet sajnos nem jegyeztem ki. Ennek következménye, hogy most, az elemzést is vállaló közlés során a forrásokban benne rejlő minden lehetőséget nem tudok maradéktalanul kiaknázni. Talán egyéb források figyelembe vétele részletgazdagabbá tenné az egyes gazdaságokról és épületeikről adott „esetleírásaimat". Ezeknek a hiányoknak az ismeretében is a komplex forrás-használat előnyeit igazolónak gondolom az építészeti adatok összefüggéseire rámutató közlési formát.

5 I. Házak és használóik 1. A mezőberényi Stibán Mátyás 1830. július 23-án végrendelkezett. Ekkor 5/8 sessio földje, háza, 29 sor és 3 járás szölleje, 6 lova, 2 szarvasmarhája, 9 sertése és néhány kas méhe volt. Két fiát jelölte meg örökösének, s kötelezte őket arra, hogy két leánytestvérüknek (mivel ruhaféléből még nem elégítette ki őket illendően) vegyenek közösen „mindegyiknek egy Inneplő Fejér prémes Ködmönt, és adjanak egy Csipkés Fejér Lepedőt".

6 A végrendelet az általánosan szokásos elvet (a fiúk egyenlően örökölnek, a lányokat csak kiházasítják) fogalmazta meg, az apa halála után mégis valamilyen vita támadhatott a két fiú között az ideiglenesen a nagyobbik használatában levő ház és tanya megosztása körül. Ezért 1833. november 16-án a tanácsbéliek felértékelték az ingatlanokat: „\

dT A kérdéses házat, mellybe vagyon két szoba pitvar, egy Kamra, a végibe egy 5—6 Lóra való Istaló, tekintetbe vévén, ennek falainak korhadtságát, a tetőnek pedig roskadó félben való léttét, a' különös fedél alatt lévő, kettős egyik marha, másik Ló istálóval, egy szekérre való színnel együtt 825 az az Nyólcz száz húszon öt ftokra Valto czba — 2

or A' Tanya földön lévő épületeket, úgy mint a Tanya Házat, mellynek hossza hét öl, a benne lévő egy szobával pitvarral, és színnel, Továbbá a nyolcz öl és három sukk hosszúságú kettős Istálót öszvesen 350 az az három száz ötven, és így, mind a tárgyalt két rendbéli épületeket öszvesen 1175 az az egyezer egy száz hetven öt ftokra Valto czba betsültük érendőknek lenni."

7 Stibánék városi portáján tehát két építmény állott; az egyik szoba-|- pitvar+ szoba-f- kamra+ istálló osztású volt (az utóbbi bizonyosan külön bejárattal), a másik két istállót és egy szekérszínt foglalt magában. Nagyobbak, s gondosabban megépítettek lehettek, mint a 13,20 m hosszú tanyai lakóépület és a 16 m hosszú kettős istálló, hiszen az utóbbiak becsértéke felét sem érte el a belső portán álló építményekének. Feltűnő, hogy az istállók lényegesen nagyobbak, mint amilyenek a végrendelkező vagyonaként megjelölt lovak és szarvasmarhák elhelyezésére elegendőek