Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

pólyás volt, a tornác felőli sarkon bonyolult gerendakiosztással. A szarufás-torokgerendás fedélszék fűrészelt fenyőfából készült. A cserépfedés alatti tetőléceken olyan nyomokat találtunk, melyek arra engednek következtetni, hogy az épület korábban fazsindellyel volt fedve. A kiskunhalasi kocsma történetéhez olyan összefüggő családgenealógiai és tárgyi anyag áll rendelkezésünkre, ami az 1840—1930 közötti időszakra vonatkozóan hitelesíti az épület funkcionális rendjét, továbbá a kocsma üzemelési időszakának (1860—1880), és az azt követő nagycsaládi együttélés periódusának fontosabb berendezéseit, a tárgyak használati helyét. Ezek szerint az utolsó tulajdonos hatodik generációra visszamenő apja, Módok Gergely, 1728-ban kun kapitány volt. Nagyapja, Módok Antal, a komáromi típusú festett láda felirata szerint 1847-ben kötött házasságot a bajai Ábrahám Zsófiával. A család több tagjáról az 1900-as évek elejéről származó ábrázolások (ceruzarajzok, színezett rajzok, olajfestmények) állnak rendelkezésünkre. A vendégfogadásra berendezett „Zöld koszorú" kocsma remélhetően az alföldi mezőváros tájegység egyik hangulatos objektuma lesz.

66 Baja, tímárműhely: A Duna—Tisza közén a kézműves iparok között a múlt század végéig igen nagy fontossága volt a tímármesterségnek. Különösen Nagykőrösön és Baján működtek jelentős műhelyek. A mesterség bemutatására kiválasztott bajai tímárműhely a 19. század közepén épült. Ezt igazolják a földszinti helyiségek és a pince, melyeknek falazásához 1856-os évjelzetű bajai égetésű téglát használtak. A műhely 1886-ig Horváth Mihály tímármester tulajdona volt. A rendelkezésre álló adatokból úgy tűnik, hogy ekkortájt manufaktúrához közelálló, jólmenő ipari üzemnek számított, ahol a mesteren kívül két-három segéd és három-négy inas dolgozott. A múlt század végén a nagyüzemi bőrgyárak létesítése háttérbe szorította a tímár ipart Magyarországon, a műhelyek fokozatosan megszűntek. Valószínűleg ez lehetett az oka annak is, hogy Horváth Márton fia sem folytatta a mesterséget. Ennek következtében a műhelyt az 1910-es években lakóházzá alakították át. Az áttelepítésre került épület többszintes és alápincézett. A földszint két nagyobb részre volt osztva; az ún. vizes és a kikészítő műhelyre. A boltíves és csapolt gerendafödémes helyiségek a lakóházzá történt átalakítás során elvesztették eredeti jellegüket, de egykori állapotuk rekonstruálható. A két padlásszint megőrizte egykori tároló és szárító jellegét, itt teregették ki a bőröket. E két szint szerkezeti megoldása, a szárítópadlás két oldalán végighúzódó zsalugáteres szellőző ablakok sora a tímárműhelyek sajátos jellemzői voltak, jellegzetes megjelenést adva a nagy tömegű épülettömbnek.

67 4. Külterületi építmény. Dusnok, szélmalom: Azzal a szinte kuriózumszerű ténnyel kell kezdenünk, hogy a hagyomány szerint a malom eredetileg a miskei pusztán állt. A múlt század második felében vette meg és építette fel Dusnokon Facskó Pál. Ilyenformán a malom „életében" a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban való elhelyezés a második áttelepítés lesz. A malomépület négyszintes. A földszinten található a szoba—konyha (szabadkéményes) beosztású molnárlakás. A lakórész mellett a fogadótérben helyezkednek el a kőállítószerkezetek, s itt fogták fel zsákokba a lefolyókon lezúduló lisztet, továbbá innen húzták fel az őrlendő gabonát az első emeletre. Az első emeleten van a felülhajtós, két pár köves malom őrlőszerkezete. A köveket körülvevő kávákra illeszkednek a garatok. A köveket fából készített kőkiemelő szerkezettel vették ki, ha felületük megkopott, s vágni kellett. A következő szinten találhatjuk a malom áttételi rendszerét: a sebes kereket a két pörgő orsóval, melyek szükség szerint kikapcsolhatók. A harmadik szint egy légtérben van a tetőszerkezettel; a szeleskerékkel, a szelestengellyel, a kúpos kerékkel és a bálvánnyal, valamint a fordító berendezéssel és a fékező szerkezettel. A görgőkoszorún körbe elfordítható kúp alakú fedélszék fenyőfa zsindellyel fedett, csúcsán bádog figura: a „Rákóczi lova" forgott. A fenyőfából készült vitorla négy szárnyú, merevítését egymásba akasztott vasrudakkal oldották meg. A vitorlaszárnyak lécezetére vásznat feszítettek. A tető elfordítását a három fenyőgerendából álló fordítószárnnyal és az épület aljában a földön forgó kerékkel végezték. A Dusnokról származó szélmalmot az alföldi mezőváros tájegység központtól távolabb eső szélén kívánjuk felépíteni, ahol a közelében telepítendő tanyával a határ beépítettségét kívánjuk felidézni. A malmot (a malomlakással együtt) üzemkész állapotúra rekonstruáljuk illetve rendezzük be, ami azt jelenti, hogy malmunk „parasztra őrölve" (azaz szitaberendezés hiányában a lisztet és a korpát egybeőrölve), kopáronként napi 12—18 q teljesítménynyel képes dolgozni a széljárástól függően.

68