Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

JEGYZETEK 1 Vö. ERDEI Ferenc 1974. 61—67., továbbá az egyik legújabb kérdésfelvetéssel: „A mezőváros elnevezés is problematikus. Anélkül, hogy az elnevezés körüli vitákba belemennénk, — ami egyébként is kevéssé érinti a lényeget, kétségtelen, hogy a történész szóhasználatban az elsősorban egy jogi helyzetet jelöl, nem pedig a településtípus lényegére utal... A mezőváros mindenekelőtt a városfejlődés sajátos típusa. Bármelyik várostípust vizsgáljuk a mezőváros legalább két fő jegyével, településmódjával és gazdasági jellegével elkülönül..." GALASI Péter é.n. (1973) 2. — Az Alföld újkori mezővárosi fejlődésével kapcsolatban tanulságos Hódmezővásárhely alakulástörténetének legújabb összefoglalása: ,,A XV. században már oppidum, csekély jelentőségű regionális piachely, esetleg uradalmi központ. Később is mezőváros marad, de közben nagyrelictummá válik, bel- és külterületén számos falu maradványlakosságát magába fogadja, határát a magáéba olvasztja, ... tudjuk, hogy a földesúr ill. urak távollétében bizonyos paraszti önkormányzat alakul ki a város vezetésében. A XVIII. század elejétől újjáéledő Hódmezővásárhely többé-kevésbé folyamatos lakossága a refeudalizálódás ellenére is igyekszik autonom hagyományait biztosítani, hozzávetőleges sikerrel megtartani. A török uralom második szakaszában élete olyan lehetett, mint a szintén hászváros rangú Három városé (Cegléd, Kőrös, Kecskemét), közvetlen a hódoltság után termelésileg leginkább Kecskeméthez hasonlítható, de talán valamivel hamarabb tanyásodik, csaknem akkora határában a szilaj-félszilaj állattenyésztés a domináns, ugyanakkor viszont jelentős ártéri gazdálkodása közelebbről rokon Szentessel és Csongráddal. Az egykori nyers-, majd az ármentesítések után a későbbi műtáj termelése lehetővé tette annak az életformának megtartását, amit az újkori nagymezővárosi szinten sajátosan megvalósíthatott, s a kialakult nagymezővárosi vagy nagyrelictum — kultúra a kézműipar fejlettebb szintre jutásával a kereskedelem új útjainak kibontakozásával és hálózatával, regionális viszonylatban iskoláival és közvetlen közműveltségével önállóan, a megyei és állami segítség nagyobb foka nélkül jelentős életképes energikus pont marad Szeged közelsége, s néhány szintén életerős város szomszédsága ellenére is ... közismert, hogy a nyugat-európai városokkal szemben a magyar városok agrárjellege dominánsabb, mint a nyugati kereskedő-iparos városoké, egyébként a mezőváros magyar fogalomként is árnyalt már a középkorban is: ci vitas, oppidum vagy libera villa; de az újkori hivatalos mezővárosainkban is erős az agrárjelleg. Az oppidumoknak van több-kevesebb városfunkciójuk: a termelt és felvásárolt termékeket a belső piacon közvetlenül értékesítik, a kisebb mezővárosok többször közvetítői a nagyobbaknak, esetleg kézműiparral is összefonódik a mezőváros tevékenysége. Az ország három részre szakadása után a török alá került megmaradt oppidumoknak viszonylag kedvezőbb a helyzete, gyarapodik határterületük, mezőgazdaságuk, főleg állattenyésztésük virágzik, a nagyobbak néha élénk átmenő tranzitkereskedelmet is bonyolítanak le, a városi vezetés autonom lehetősége fennáll, mely szerencsés esetben a török utáni időkre is kihat. Hozzájuk járulhat kulturális, később igazgatási szerepkör, különösen a feudalizmus kora után, amikor egyesek jogilag magasabb kategóriába kerülhetnek, igazi városokká válnak, néhányan a XLX. század második felében törvényhatósági joggal felruházott városok is lehetnek... A XIX. század elején, majd a XX. században sok esetben jól és polgári bútorokkal berendezett helyiségeket is használt a módos parasztbirtokos, bár az igazi polgári lakáskultúra nem volt általános az utóbbi évtizedekig. A XIX. század közepe felé újul a városkép, urbanizálódó vonások kezdenek feltűnni Hódmezővásárhelyen, s a szellemi élet, az irodalom és a sajtó is próbálkozik alkotásaival, ill. kommunikációival. ... A XIX. század közepe után részint a jobbágyfelszabadítás következtében, élénkebb politikai érdeklődés kezd mutatkozni a parasztság különböző rétegeiben. Megindul a kapitalizálódás minden téren, ennek az átmeneti korszaknak valamennyi problémája Vásárhelyen is felvetődik... Az életforma, a belső társadalmi élet azonban egyenlőre a tömegeknél még az 1860—70-es években erősen falusias, parasztos jellegű, de a század vége felé már kialakulóban van egy polgárosuló parasztréteg, régi életformák elmúlnak, új igények mutatkoznak pozitíve és negatíve is, az állam és a törvényhatóság is új kereteket formál életvitelüknek." TÁLASI István 1983. 86—87. és 119. 2 Lásd: BÁCSKAI Vera 1965., ERDEI Ferenc 1974., FÜGEDI Erik 1972., MAKKAI László 1961., MAKSAY Ferenc 1971., MÁLYUSZ Elemér 1953., SZABÓ István 1969. műveinek általános, de különösen az alföldi településekre vonatkozó anyagát! 3 WELLMANN Imre 1979. 23—66. 4 Vö. „Valójában még az Alföldet sem szabad egységesnek vennünk, bizonyos vonatkozásokban már a középkorban sem, s az újkorban még kevésbé. Különösen érvényes ez a tanyafejlődés menetére." — BARABÁS Jenő 1976. 22. 5 BEREND T. Iván — SZUHAY Miklós 1978. 71. 6 SZABÓ István 1972. 12. 7 FÜR Lajos 1972. 37. 8 SZABÓ István 1972. 15., uö.: 1976. 41—44. 9 FÜR Lajos 1976. 173. és 227., OROSZ István 1972. 110., VÖRÖS Antal 1976. 49. Természetesen nem feledkezhetünk meg az ún. parasztbérletekről sem: A kisparaszti bérlettípus legjobban az Alföldön terjedt el, ahol az agrárjellegű városok (pl. Szeged, Debrecen, Kecskemét, Hódmezővásárhely stb.) határainak jelentős hányadát adták bérbe kisebb-nagyobb parcellákban a bérletre vállalkozóknak. Ezek a kisbérletek a bérlőcsalád legfontosabb létszükségletét már úgy-ahogy biztosították, s használói azután a termelési struktúra fokozatos átalakulásával a kisárutermelő parasztság társadalmába küzdöttek fel magukat. Egy részük a bérlet mellett saját tulajdonú földbirtokkal rendelkezett, másik részük azonban kizárólag csak a bérletre támaszkodott." FÜR Lajos 1976. 162. 10 MAKKAI László 1961. 63. (ACSÁDY Ignác adatai alapján) 11 MAKKAI László 1961. 69. (THIRRING Gusztáv adatai alapján) 12 MAKKAI László 1961. 74. 13 BALOGH István 1972. 372. 14 Funkciójukról és településformáló hatásukról lásd: HOFFMANN Tamás 1971. 292., uö.: 1975. 332., OROSZ István 1980. 188—189., RÁCZ István 1980. 113—122. 15 BALOGH István 1972. 446—447. 16 HOFFMANN Tamás 1975. 340., 362—363. Összefoglalóan lásd: KECSKÉS Péter 1981. 40—42. 16/a Vö. TÓTH János 1965. 69—70., továbbá: FAN 297. 16/b Vö. ECSEDI István 1912. 166—194., ZOLTAI Lajos 1937—38., BALOGH István 1973. 149—150., továbbá: FAN 576. 17 Lásd: GRÁFIK Imre 1983/a., uö.: 1983/b. 18 VÖRÖS Antal 1976. 21. 19 E vonatkozásban az Alföld újkori mezővárosai — Hódmezővásárhely kivételével — nem rendelkeznek középkorra visszanyúló tradícióval, sokkal inkább egy olyan mezővárosi fejlődésről van szó ,mely a vásárhelyek szere-