Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

5m 8. kép. Jászárokszállási lakóház (Nyár u. 1.) alaprajza tűzfal, a szarufás-kakasüllős tetőszerkezet, melynek megnövekedett gerendaszükségletét folyókon leúsztatott faanyag szolgáltatta. E házak térbeosztása nemcsak funkcionális szükségletek kielégítéséről, igények növekedéséről, organikus fejlődésről tanúskodnak, hanem a konjunktúra okozta gyors meggazdagodásról, olyan állapotokról, melyek úgy tűnik váratlanul törtek a fogyasztókra, akiknek sem szükségletei, sem pedig az ipari szolgáltatások nem voltak felkészülve ahhoz, hogy harmonikus alkotások jöjjenek létre. Jellemző az alapterületek nagyméretű növekedése, az osztások megsokszorozódása. Ezekben az épületekben az utcafrontra néző kétablakos (olykor három ablakos) homlokzatok mögött padlózott, ún. tiszta szoba (erősen polgárosodott városokban esetenként már cserép- vagy öntött vaskályhával), majd folytatásként „kövezett" konyha, ún. rakott tűzhellyel, ezt követően újabb szobák (a tulajdonképpeni lakószobák, az itt megtartott kemencével), gyakran ún. alsó konyhák (ide kerülve az archaikus tüzelőberendezés és füstelvezetés), továbbá kamrák váltogatták egymást. A ház végéhez csatlakozhatott az istálló, szín, ól, más esetekben ezek ún. keresztépületként a telek gazdasági udvart és a kertet elválasztó vonalára illeszkedtek.

41 A felmérések azt látszanak igazolni, hogy ezek az épületek tagolásukat, kiosztásukat tekintve egyedi és esetleges megoldásokat is szép számban valósítottak meg, s valamiféle egyöntetűség csak formai téren, bizonyos felületek kiképzésében jelentkezett. A paraszti mentalitás erőssége, az életmód, életforma lényegét tekintve változatlansága azt eredményezte, hogy ezen objektumok építői, ill. építtetői célszerűség tekintetében sem térkihasználásban, sem lakásberendezésbennem tértek el korábbi évszázados normáktól. Jól mutatják ezt a rendelkezésünkre álló statisztikai adatfelvételek. Az 1870-es felmérések alapján a Csanád megyei makói járásban 7502 lakóházra 9944 szoba (1,32), 7303 konyha (0,97), 5102 kamra (0,68) és 4815 a házzal egy tető alá épített istálló (0,64) jutott. A Csongrád megyei hódmezővásárhelyi járásban sem jobb az arány: 11 110 lakóházra 13 248 szoba (1,19), 9541 konyha (0,86), 80 063 kamra (0,72) és 7337 istálló (0,66) esik. Lényegében nem mutat más képet a Békés megyei orosházi járás sem: ahol 7941 lakóházra 8329 szoba (1,05), 5695 konyha (0,75), 5276 kamra (0,66) és 4179 istálló (0,52) jutott. Nem kedvezőbb a helyzet az Alföld két legnagyobb városában sem, csupán a szobák valamivel nagyobb ill. a lakóházhoz hozzáépült istállók kisebb aránya figyelhető meg. Debrecen 9909 lakásra szolgáló házára 15 315 (1,54) szoba, 6954 (0,69) konyha, 5201 (0,52) kamra és 3697 (0,36) istálló esik. Szegeden pedig 13 534 házra 19 238 (1,41) szoba, 12 655 (0,93) konyha, 8940 (0,66) kamra és 4265 (0,31) istálló jut.

42 Ezek az arányok szinte állandósulnak, mint ahogy azt az 1900-as 9. kép. A sárréti nádház rekonstrukciója (SZŰCS Sándor nyomán)