Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Közlemények - JURIJ NY. ALEKSZEJEV: A szabadtéri néprajzi múzeumok szervezésének néhány elve Ukrajnában

Jurij Ny. Alekszejev A SZABADTÉRI NÉPRAJZI MÚZEUMOK SZERVEZÉSÉNEK NÉHÁNY ELVE UKRAJNÁBAN A Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyre jelentősebbé váló nemzetközi kapcsolatairól legutóbb a Ház és Ember 2. kötetében adott számot KURUCZ Albert, bevezetéseként az 1979-ben megtartott nemzetközi tudományos tanácskozás legfontosabb előadásait közreadó, „Előadások a szabadtéri múzeumokról" összefoglaló címet viselő tanulmánycsokorhoz. Ugyanebben a számban látott napvilágot G. B. THOMPSON-nak, az északírországi Ulster Folk and Transport Museum igazgatójának 1982-ben, az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége általunk rendezett 10. tanácskozásán elhangzott gondolatébresztő előadása is. Lényegében ezt a sort kívánjuk akkor folytatni, mikor a következőkben J. Ny. ALEKSZEJEV-nek, a történettudományok kandidátusának, a Kijevben működő szabadtéri múzeum igazgatójának gondolatait közöljük. Ez azonban már átvezet minket nemzetközi kapcsolatainknak egy újabb területére. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak a szocialista államok között rendszeresen megkötésre kerülő kulturális egyezményekben is rögzített kapcsolatai vannak egy-egy lengyel, szlovák, bulgár és szovjet szabadtéri múzeummal. Ez lehetővé teszi a rendszeres kapcsolattartást, és azt, hogy fokozatosan közvetlen munkakapcsolat alakuljon ki az intézményeink között. E munkakapcsolat dokumentuma a következőkben közölt tanulmány is. À tanulmány előtt azonban úgy éreztük, hogy néhány felvilágosítással is szolgálnunk kell, mert egyes kérdések a szovjet tudományos élet és a muzeológia terén kevésbé tájékozottak számára a mi ismereteinkkel kevéssé érthetőek. Az első kérdéskör a periodizációhoz kapcsolódik. A szovjet történettudomány, társadalomtörténet stb. a mi feudális, preindusztriális, illetve kapitalista és egyéb fogalmaink helyett nagy gyakorisággal használja a forradalom előtti, illetve forradalom utáni megjelöléseket. Ez némileg takarja azt a közismert és a szovjet tudományos szakirodalomban is közkeletű tényt, hogy a társadalmi viszonyok, ez esetben különösen gyökeres megváltozását az életmód változása nem azonnal követi. Ennek ellenére a forradalom előtti- és utáni periodizáció viszonylag jól használható, és lényegében a mi hagyományos paraszti, illetve ennek felbomlási, megszűnési korszakai értendők e megnevezések alatt. Nem független a periodizációtól a népművészet kérdésének tőlünk eltérő felfogása. Míg mi általában a hagyományos paraszti keretek között létrejövő alkotásokat tekintjük csak népművészetnek, s jelen társadalmi viszonyaink között népi iparművészetről beszélünk. A szovjet szakirodalom a népművészetet egy egységes folyamatnak tekinti, melybe, egyaránt beletartoznak a 18—19. századi névtelen alkotók, és azok kik a közelmúltban vagy jelenleg használják fel a hagyományos népművészet elemeit alkotómunkájuk során. Végezetül egy gyakorlati kérdésről is szólnunk kell. A kijevi társintézményünk nem véletlenül viseli nevében — pontos fordítással — az „Ukrán SzSzK Kijevi Népi Építészeti és Életmód Múzeuma" címet. Ukrajnában ugyanis nincs a mi fogalmaink szerinti néprajzi múzeum, hanem ennek feladatait is ez az intézmény látja el. Ez a kötődések szempontjából sajátos helyzettel jár, hiszen a múzeum a tanulmányban is említett műemlékvédelmi szervezeten keresztül az építési tárcához tartozik. A szakmai tevékenységben pedig azzal, hogy működési- és gyűjtőkörük szélesebb, mint a Szabadtári Néprajzi Múzeumé, hiszen a szabadtéri múzeum építése mellett egy néprajzi múzeum jellegű gyűjtemény gyarapítása, sőt az előzőekből következően, a népművészet terén a jelenkori népművészet nyomonkövetése, segítése is feladatuk közé tartozik. Úgy véljük, hogy mikor közreadjuk az intézményeink közötti közvetlen együttműködésnek első dokumentumát, J. Ny. ALEKSZEJEV tanulmányát, a magyar olvasó ezen előzetes tájékoztatás után könnyebben érti meg az általuk végzett rendkívül figyelemreméltó munka egyes mozzanatait. Balassa M. Iván A Szovjetunióban már a szovjet hatalom első éveiben megkezdődött a történelmi és kulturális emlékek védelmével, tanulmányozásával és ismertetésével kapcsolatos munka. V. I. Lenin maga kezdeményezte állami rendszer létrehozását a korábbi nemzedékek által alkotott anyagi és szellemi értékek, a kulturális örökség védelmére. Ennek következtében 1917 és 1927 között a Szovjetunióban 250 múzeumot hoztak létre, a szovjet hatalom első öt évében több mint 200 történeti—építészeti emléket állítottak helyre, és megszervezték a régi ikonok és freskók restaurálását is. Az 1918—1924 közötti években fogadták el a szovjet kormány első dektériumait, melyek elrendelték a műemlékek és kulturális értékek államosítását, és felszólították az állampolgárokat, hogy ezeket az emlékeket és kulturális értékeket a dolgozó nép vagyonaként kezeljék és védjék. 1976-ban a Szovjetunió Legfelső Tanácsa kiadta a Kultúra és történelem emlékeinek használatáról és védelméről szóló törvényt. Ez törvényerőre emelte a kulturális és történelmi műemlékek használatáról, számbavételéről és védelméről szóló korábbi rendeleteket, és ezeket kapcsolatba hozta a dolgozók kommunista nevelésének időszerű kérdéseivel. 1977-ben pedig a Szovjetunió alkotmánya aláhúzta, hogy a történelmi és kulturális értékek védelme a Szovjetunió valamennyi állampolgárának kötelessége. Az ország alaptörvénye hangsúlyozta a műemlékek nevelési értékét is. A jelen tanulmány a kulturális és történelmi műemlékek, nevezetesen a népi építészet és életmód emlékeinek védelmére vonatkozó problémák közül csak néhány aspektus megvilágítását tűzte ki céljául, továbbá azt, hogy részletesebben ismertesse az Ukrán SzSzK Kijevi Népi Építészeti és Életmód Múzeumában (a továbbiakban Ukrán Szabadtéri Néprajzi Múzeum) folyó ilyen irányú munkákat. A szabadtéri néprajzi múzeumok, amelyekben lehetőség van arra, hogy az objektumokat az eredetihez közelálló körülmények között mutassák be, fontos szerepet játszanak a népi építészet és életmód emlékeinek védelmében. A Szovjetunióban jelenleg 50 ilyen múzeum működik. Világhírűek a kizsi, novgorodi, a szuzdali, valamint a rigai néprajzi múzeumok, az archangelszki faépítészeti múzeum, a népi építészetet és életmódot bemutató kijevi, lvovi, ungvári és Perejaszlav-hmelnyickiji múzeumok, és sorolhatnánk tovább. A Szovjetunió számos településén őriznek néhány portából álló szabadtéri együttest. A hasonló jellegű múzeumok száma gyorsan emelkedik. A közeljövőben fogadja pl. első látogatóit a bjelorusz főváros, Minszk szabadtéri néprajzi múzeuma. Közismert, hogy a népi építészet objektumainak konkrét emlék jelentőségükön túl, nagy tudományos értéke is van.