Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Közlemények - JURIJ NY. ALEKSZEJEV: A szabadtéri néprajzi múzeumok szervezésének néhány elve Ukrajnában

Ebben a vonatkozásban, ha a népi építészeti emlékek védelméről, kiállításáról beszélünk, meg kell említeni, hogy az egész világon sokáig az a tendencia uralkodott, hogy a legjelentősebb történeti emlékeket mint potenciális múzeumi tárgyakat kezelték, amelyeket be kell szállítani egyik vagy másik múzeum területére. Ezt a hagyományt a városiasodás gyors tempója változtatta meg. Először is, egyszerűen lehetetlen valamennyi tárgyi emléket a múzeumba összehordani, másodszor, ha ezeket az emlékeket kiemeljük az őket történetileg létrehozó környezetből, egyfelől az adott helyet szegényítjük, másfelől feltehetően magát az objektumot is visszahozhatatlanul károsítjuk, hiszen múzeumi feltételek között nincs mód eredeti környezetének felidézésére. Ez utóbbi célt szolgálja az objektumok saját helyükön történő konzerválása és hasznosítása. Az egyik lett szovhozban, ahol egyenes utcasorokban gyönyörű kétemeletes házakat emeltek az ott élő munkásoknak, szakembereknek, az erdő szélén kis parasztporta húzódik meg — néhány épületből álló kis szabadtéri múzeum, — lakóházzal, kamrával. Minden azt mutatja, hogy hogyan volt néhány évtizeddel ezelőtt, hogyan élt nagyon sok lett parasztember — egyébként sokan még nyomorúságosabban is éltek. Hasonló szabadtéri néprajzi gyűjtemények a Szovjetunió számos településén léteznek napjainkban. Ezek történeti hűségükkel különösen erősen hatnak a felnövekvő nemzedékre a szocializmus vitathatatlan előnyeinek, a szocializmus révén létrejött gyökeres társadalmi-gazdasági és kulturális átalakulásnak felismerésében. A bjelorusz Műemlékfelügyelőség gyönyörű kiadványt bocsátott ki Néprajzi emlékek és Bjelorusszia főépítészeiének krónikája címmel. Ilyen irányba tett konkrét lépéseket az ukrán Tudományos Akadémia is. A köztársaság Tudományos Akadémiájának történettudományi intézete az Ukrán Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közösen dolgozza ki A népi építészet emlékei címmel ezt a témát. Néhány szabadtéri gyűjtemény helyben történő megőrzésének célszerűsége — gondolva arra, hogy önmagukban milyen hatalmas nevelő hatást hordoznak — nehezen túlbecsülhető. A népi építészet kutatói azokat a hiteles, hagyományos lakóházakat minősítik történeti jellegű emléknek, amelyek visszatükrözik mind természeti környezetüket, mind pedig a régió gazdasági és etnikai fejlődésének körülményeit és sajátosságait. A nép kialakította a maga építészeti stílusát, a népi építészet emlékeinek sikerült formái és arányai a nép magasszintű esztétikai érzékéről tanúskodnak. Ahogyan az Ukrán Szabadtéri Néprajzi Múzeum új kiállítását értékelve régi jó tanárunk, Grigorij Nikonovics Logvin, a művészettörténet doktora, valamennyiünk elragadtatását fejezte ki, amikor az épületek létrehozóit „zseniális ácsoknak" nevezte, íme, ez a népi építészeti emlék múzeumba történő kiválasztásánál a tényleges kritérium. Közismert, hogy a városok és a falvak között mindig nagyon szoros kölcsönös kapcsolat volt. A városi építkezés és életmód emlékei nem kevésbé érdekesek a faluhelyen épült hasonló műemlékeknél, de hosszú ideig ezeknek sokkal kevesebb figyelmet szenteltünk. A „skanzen" típusú múzeumokba nem kerültek be, ezek a gyűjtemények a fakvakból származó épületekre korlátozódtak. Egy-egy gazdag polgárház csak néha képezett kivételt. Manapság előnyösen változott a helyzet. Kijevben például a város egyik ősi kerületében, a Podolban, folyik néhány muzeális értékű utca rekonstrukciója. Maga Podol, egy sajátságos szabadtéri múzeum. Azt tervezik, hogy a ma is működő népi mesterségek valóságos történeti-kulturális védett területét hozzák itt létre. A kézműipar történelme elevenedik meg a legtöbb podoli utcanévben. Van itt Tímár utca, Fazekas utca. Kijev a Szovjetunió-beli villamosok szülőhazája, és lehetséges, hogy a közeljövőben Podol utcáin modern hajtóművel, de ősrégi kocsik futnak majd. Podol kis része már ma is múzeumjellegű, s mind az itt lakók, mind a vendégek szívesen sétálgatnak az ősi városrész öreg utcáin. A Szovjetunió egyik részén, a Bajkálon túli területen érdekes néprajzi múzeum létesült. A múzeumot a látogatóknak 1973-ban nyitották meg, s azóta is folyamatosan fejlődik. A múzeumban az etnográfiai kiállítás a területen élő etnikai csoportok bemutatásának elve alapján valósult meg: van régészeti együttes, tunguz, burját, orosz (őslakó), óhitű, kézműves iparos, városi (óvárosira értve) csoport. Az ezután megvalósítandó építkezések, rekonstrukciók révén 19. századi városépítészeti részt kívánnak létrehozni, utcával, közzel, ahol kereskedők, polgárok, iparosok házait, szatócsboltokat mutatnak majd be. Ezeket mind beszállítják és újjáépítik a múzeumban. Ugyanitt botanikus kert is lesz, ahol a táj sajátos növényeit gyűjtik össze. A múzeumban folyik az élő természet bemutatását célzó együttes kialakítása is, magukat az állatokat is beszállítják. Már ketreceikben, kifutóikban laknak a medvék, őzek, rénszarvasok, farkasok, jávorszarvasok, tevék, a coboly, menyét, a vad hegyi kecskék, a rágcsálók, madarak és a Bajkálon-túl állatvilágának más fajtái. Be kell ismerni, hogy sok korábban létesült szabadtéri néprajzi múzeumot csupán a tárgyi kultúra emlékeinek megőrzésére terveztek, emiatt jónéhány csak a különböző korszakok, évszázadok különböző tárgyainak halmaza. Néhány parasztházban pl. feltűnik a szép, reprezentatív, ünnepi tárgyak bősége, bár ezek olyan időszakot ábrázolnak, amikor a parasztság igencsak szegény volt, e drága holmik megszerzése pedig csak kivételesen bőtermésű években történhetett. Ami Ukrajnát illeti, itt a parasztság mintegy harmadának egyáltalában nem is volt földje, s körülbelül a felének nem volt lova, hogy földjét megművelhesse. Emiatt ezek is, azok is nyomorúságos bérért gazdag parasztoknak adták el munkaerejüket. Nyilvánvaló, hogy az ilyen parasztoknak lakóhelye is különbözött a többiétől. Rendszerint kisablakos, egyhelyiséges, szegényes épületben laktak, amelyhez rozoga kamra tartozott, vagy még az sem. Nem volt ritka a félig vagy egészen földbe mélyített kunyhó sem. Amikor a kiállításban egy hasonló épület a jómódú parasztok gazdasági épületekkel körülvett módos házai között áll, a szegényember lakhelye kirí a környezetből. Ezért nagyon fontos, hogy az adott korszakot történelmileg hitelesen tükrözze vissza a múzeumi kiállítás. Emiatt szükséges, hogy az idegenvezető és a kiállításokhoz kiadott rövid tartalmi ismertetések számadatokkal tájékoztassák a látogatókat a terület lakosainak vagyoni helyzetéről. A kijevi szabadtéri néprajzi múzeumban a Közép-Ukrajnát bemutató tájegységet pl. egy szegényparaszti porta nyitja meg. Nem kevésbé fontos, véleményem szerint, hogy a „skanzen szerű" vagy egyszerűen szabadtéri múzeumok a termelő munka emlékanyagát is bemutassák. Egyébként manapság a világ számos múzeumában felszerelik az elmúlt századokban használt gépezeteket is. A Szovjetunió szabadtéri gyűjteményei közt is vannak