Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

4. kép. Vízborította területek az Alföldön a 19. század első felében (Magyarország története 6/2. Bp. 1979. 989. alapján) 3. A népesség és a mezőgazdasági termőterület növekedése szoros összefüggésben volt a termelési és értékesítési lehetőségekkel. A gabonakereslet révén a kereskedelemben mind nagyobb szerepet kapott a nagy mennyiség távolsági szállítása. A gabonaszállítás fő útja a Duna volt, archaikus, emberi és állati erővel végzett hajóvontatási gyakorlattal. A 19. század közepéig a víziút egyértelműen dominált a gabonakereskedelemben, az Alföld nagyobb folyóin: a Tiszán, a Maroson, és a Kőrösökön valamint a megépített csatornákon bonyolították le a hajós forgalmat. A víziút elsőbbségét ekkor még nem közgazdasági érvek, hanem a szükségszerűség, a kényszer határozta meg.

17 Ebben a korszakban a legrosszabb szárazföldi úthálózattal az Alföld rendelkezett. Az ország legnagyobb gabonatermő vidékének központjában még az 1880-as években is siralmas állapotok uralkodtak (Hajdú megyében 548 km, Csongrádban 350 km törvényhatóságinak minősített útból kőlappal egyetlen kilométernyit sem építettek ki).

18 Ilyen feltételek mellett szinte természetes a korszak törekvése a vasútépítésre. Az első vasútvonalak éppen e térségben épültek meg, és tették lehetővé az áru nagy mennyiségének biztonságos távolsági szállítását. Bármilyen jelentőségűre emelkedett is azonban a vasúti szállítás, a közutak elhanyagolt állapota a mezőgazdasági termékek nagykereskedelmi szállításának igen nagy akadályát jelentette. Ilyen körülmények között az értékesítésre váró gabona tárolásának nem véletlenül alakultak ki — a mennyiségtől függő— változatos formái. A múzeumi építmények között különböző méretű magtárak (Orosháza), ún. gabonások (Tótkomlós) és tárolására kialakított padlásterek (bajai kereskedőház) szemléltetik a tárolásnak falusi, paraszti ill. mezővárosi, paraszt-polgári példáit. A távolsági kereskedelem mellett a helyi lakosság növekedésével szoros összefüggésben természetesen nőtt a helyi piacok és a körzeti itt. országos vásárok jelentősége is. A termény és állatvásárokon kívül az ún. kirakodóvásárok voltak az anyagi javak legfontosabb beszerzési alkalmai.

19 4. Az Alföldön a 19. században a termelőerők egyoldalúan, főleg a mezőgazdaságban növekedtek, s az ipar területén az előrehaladás aránytalanul szerényebb volt. A Duna— Tisza közi és a tiszántúli falvak, mezővárosok megnövekedett népessége mezőgazdasági termény, élelmiszer tekintetében az önellátás kereteit egyre inkább meghaladóvá vált, 5. kép. Az alföldi vasúthálózat fejlődése: d. 1890 (Magyarország története 6/2. Bp. 1979. 978—979. alapján)