Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: Asztalosok Szentkirályszabadján

A ma élő asztalosok már mind fényezett bútort készítettek, de ilyen szekrényeket ismerünk a múlt század 80-as éveiből is. Csak a háború idején, beszerzési nehézségek miatt kényszerültek „matt" bútor készítésére. Ekkor benzinben oldott viasszal eresztették be a bútort. A politúrozást általában az asztalos felesége végezte, sőt a gyerekeket is ezzel a munkafolyamattal vezették be a mesterség fortélyaiba. Egyik adatközlő elmesélte, hogy már 6 éves korában almáriumoldalt kötöztek fel a szabópadra, s ő azon állva politúrozott. Politúrozáshoz sellakot oldottak denaturált szeszben. A bútor felületét — az esetleges pácolás, csiszolás után — repce- és lenolajjal beolajozták. Utána habkövet hintettek rá, s ezzel lecsiszolták a felületét. Utóbbit Veszprémben szerezték be Izsák vegyigyár boltjában. Ezután következett a tulajdonképpeni politúrozás. Berliner kendőből vagy vászonból készített göngyöleggel „karikára" (körkörösen haladva) dörzsölték a fa felületét. Közben ujjheggyel olajat is tettek rá, hogy a kötést elősegítsék. A sváb falvakba, megrendelésre készülő bútorokat sárgították, vagy pirosították közben, úgy, hogy először „kurkumerből" vagy „sángliporból" hintettek a rongyra.

35 A bútorokat először „grundolták", majd közvetlenül a szállítás előtt „überezték". Ekkor teljesen letisztították a fa felületéről az olajat, amitől a bútor szép fényes lett. Az almáriumok belseje osztott volt, egy „hosszú fak" választotta el „rakodós" és „akasztós" részre. így vitték a vásárra, de ha a vevőnek nem ilyen kellett, gyorsan kiütötték belőle a polcokat, s rudat tettek belé. A 20-as években már egyajtós sifonérok is készültek, melyek többnyire párban keltek el, egyik polcos, másik akasztós volt. A vásározó asztalosok másik leggyakrabban készített bútora az ágy volt, ezt azonban már nem minden asztalos készítette. Az adatközlők gyermekkorában, vagyis századunk elején, a „kuplis tetejű", „tornyos" ágy volt divat, a „kupli", „kupella" két oldalán egy-egy esztergályozott „varni"-val. Ez az ágy is betétes ágyvégekkel készült. Később simább formájú ágyak jöttek divatba. (11. kép) Asztalt már jóval kevesebbet és jóval kevesebben készítettek, egyszerre legfeljebb egyet, kettőt vittek szekrényekkel, ágyakkal együtt a vásárra. A század elején többnyire esztergált lábú asztalok készültek. A lábakat készen vásárolták a veszprémi esztergályosoktól.

36 Többen bútorkereskedők részére készítettek nagyobb tételben asztalokat, amikhez a lábakat a kereskedő maga adta. A lábakba volt belevésve az asztal „carg" (káva). A lábakat keresztmerevítők kötötték össze alul, metszéspontjukban „rózsával". A lábra tiplivel erősítették rá a „láb ajját" (12. kép). Az asztal gyakran duplatetős volt, az alsó „platt" fenyőfából készült, keményfával körbeszegve. A „görbelábú", „sváfolt lábú" asztalok a 30-as években jöttek divatba. A felsorolt három bútorfélén kívül másféle bútor csak saját használatra, vagy kifejezetten megrendelésre készült. Megrendeléseket azonban elsősorban a kizárólag iparral foglalkozó, elismerten legügyesebb asztalosok kaptak, speciális igényeket ui. csak ők tudtak kielégíteni. Előfordult, hogy a helybeli megrendelők nem pénzzel, hanem természetben fizettek. A környékbeli sváb falvakból is jöttek megrendelők, főleg Fajszról, Hidegkútról, Bándról, Márkóról. A legtöbb német faluban volt helyi asztalos, így Szentkirályszabadján csak onnan rendeltek bútort, ahol éppen nem működött helyi mester. A németek szerették a színes, cifra bútort, az esztergált „stábokat" a szekrények tetején, az esztergált féloszlopokat a szekrények, sublótok oldalán, az élénk, többszínű felületeket, a fényes, nagy „síiteket", fogantyúkat. Az ő bútoraikat sárgára, cinóberpirosra színezték, az esztergált tagozatokat feketével hangsúlyozták. Német megrendelőknek is csak a legkiválóbb asztalosok dolgoztak, sublótot, fiókos szekrényt a vásározó asztalosok nem is tudtak volna készíteni. 11. kép. 1902-ben, Szűcs Gábor asztalos által készített „kuplis' ágy Simonyi Imréné szobájában (Szálai András rajza)