Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 4. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1987)

Tanulmányok - GRÁFIK IMRE: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum „alföldi mezőváros" tájegysége (A 18—19. századi alföldi mezővárosi fejlődés kérdéséhez)

II. A 18—19. századi alföldi mezőváros A 18. század új fejezetet nyitott az Alföld történetében. Megkezdődött a töröktől visszafoglalt puszta területének az ország gazdasági életébe való bevonása. Az Alföld nagy részén elpusztult sokfalvas települési hálózat népességének pótlására újratelepítési, ill. újjátelepítési törekvések jelentkeztek, melyek a század folyamán több hullámban zajlottak le. Ezek eredményeként megszűnt az ország népesedési feszültsége, s az Alföld déli területeinek benépesülésével a földművelésre legalkalmasabb részek lakottá váltak.

3 A korszak társadalmi-gazdasági fejlődését meghatározó általános tendenciák érvényesülésében már igen korán finom megkülönböztetéseket kell tennünk az Alföld egyes területei, övezetei tekintetében. A történeti előzmények, a táji-földrajzi adottságok, a demográfiai eltolódások, a települések jogi-közigazgatási különbözősége, a termelés és az értékesítés eltérő orientációi jelentős mértékben befolyásolták a fejlődést, egyénítették a járható és választható utat. Az említett tényezők együttesen adják meg a magyarázatát az alföldi városfejlődés sajátosságának.

4 A lendületet kapott társadalmi-gazdasági mozgást ugyan alapvetően feudális keretek korlátozták, de a kialakult, s jelentős árukereslettel (hús-élőállat, gyapjú, bor, gabonabúza) fellépő belső, majd külső piac megteremtette az árutermelés kibontakozásának lehetőségét. A piac és a kereskedelem igényeinek kielégítésében — ha különböző mértékben is, de egyaránt részt vettek a földesúri nagybirtokok, és a jobbágyi paraszti gazdaságok. Fontos ^hangsúlyozni hogy az Alföldön a nagybirtokok majorsági gazdálkodása nem tudott meghatározóvá válni. A Duna—Tisza közén és a Tiszántúlon ugyanis részben a török hódoltságig viszszanyúló előzmények, részben az újjátelepítés során megszerzett kedvezmények nem tették lehetővé a nagybirtokrendszer kizárólagos uralmát. Az alföldi mezővárosokban a földesúri függés lazább volt ill. gyakorlatilag hiányozhatott is. Ide sorolandók a Duna—Tisza közén az ún. háromváros (Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét), továbbá a Jászság, Kis- és Nagykunság, valamint a Hajdúkerület és a déli és északi Alföld meghatározó nagyvárosai (Szeged és Debrecen), végül a népességkoncentráció révén korán kiemelkedő agrárvárosok (Hódmezővásárhely, Szentes, Makó). E városok lakóinak általános törekvése a földesúri függő viszonytól való megváltás, melynek terén még a jobbágyfelszabadítás előtt kedvező birtokhasználati feltételeket értek el, ami a társadalmi-gazdasági viszonyokat tekintve jelentős belső rétegződéssel járt.

5 Az Alföld földműves népességének feudális keretek között is előrehaladt rétegződését a jobbágyfelszabadítás nem számolta fel, sokkal inkább véglegesítette a polarizációt. A jobbágyság rendi osztálytagozódásának és kategóriáinak megszűnte után, a kapitalizálódó viszonyok között a parasztok osztályhelyzetének kizárólagos meghatározója a termelőeszközök, főként a föld birtoklása lett. A volt jobbágyság termelőeszközökkel való ellátottságán a jobbágyfelszabadítás lényegesen nem változtatott. A kapitalizálódó termelés keretei között természetesen a meglévő rétegződés egyre élesebbé vált, sőt tovább haladt a paraszt1. kép. Kiskunfélegyháza „középtere" (1861-ben készült rajz után)