Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

nek, vagy hasonlóan zajlanak le. Ezek a vizsgálatok szinte kényszerítették, hogy a hagyományról, a hagyományozódásról, a kultúra megújulásáról, átalakulásáról történetileg megalapozott, a társadalmi, gazdasági összefüggéseket is mérlegelve, önálló véleményt alakítson ki. Ezen belül időálló módon világította meg a népi építészetre vonatkozóan a közösség, az építtető, az építő egymáshoz való viszonyát. Megállapításai akkor is alapvetően fontosak, ha összefoglalóan nem is fejthette ki a véleményét, hanem kisebb tanulmányaiban, közléseiben és tudományos felolvasásaiban tette meg eligazító nyilatkozatait. A hatvanas, hetvenes években tartott előadásait, értekezéseit ezek a problémák teszik különösen fontossá. Nem lehet számunkra közömbös az sem, hogy egykori tanítványait, munkatársait ebben az irányban rendszeresen inspirálta, sőt tartósan befolyása alá is vonta őket. Hatása feltűnően messzeágazónak mutatkozik ma is. Idősebb korában sokat foglalkoztatták kutatási, feltárási tervek, programok. Szívesen tett javaslatokat olyan múzeumszervezésekre is, amelyek népi építészeti emlékeket együttesként igyekeztek megvédeni, és egyúttal a kiépítésük eleve pezsdíthette vagy megkövetelhette a helyszín és a környező vidék alaposabb kutatását. Ha csak tehette, maga is részt kért a javaslatát követő kutatómunkából. Nagy örömmel dolgozott a Fertő-mellék kutatási programján, majd részt vett a Fertőrákoson végzett felmérésben. 1972-ben, másodmagával, három kötetre terjedő kéziratos tanulmányában foglalkozott Fertőszéplak faluképi rekonstrukciójával. Szilágyi Domokossal ugyancsak együtt, hasonló feladattal visszatért Balatonakaii vizsgálatához. Ugyanilyen típusú munkát végzett már 1968-ban JósvafŐre vonatkozóan is. Miskolcon, közelebbről Diósgyőrben dolgozta ki egy mezővárosi épületegyüttes megtartásával, műemléki felújításával az észak-magyarországi regionális szabadtéri néprajzi gyűjtemény programját. Ezek mögött a vállalkozásai mögött fedezetül ott álltak a korábbi gyűjtései, s azok eredményeit összegezte a tervei szöveges, rajzi és fényképi részében. Mindig abból indult ki, hogy a tervei nyomán kibontakozó megvalósítást eleve további feltáró, elemző munka kiindulási alkalmának, elkerülhetetlen lehetőségének kell tekinteni. Szívesen tett pl. javaslatot Kecskemét műemléki értékeinek védelmére és az ezt szolgáló rendezési tervre. Az ilyen tervezési feladatok teljesítését mindig alapos kutató munkával készítette elő, s a dokumentálást a tanulmányírás igényességével végezte. Bár ezek a vállalkozásai nem is feledtethetik, nem is pótolhatják a tervezett és a sajnálatosan elmaradt könyveit, nagyobb lélegzetű tanulmányait, mégis az életmű maradandó értékei — részét is képezik tudományos hagyatékának —, amelyeket nem becsülhetünk eléggé. Vargha László a hatvanas-hetvenes évek fordulóján még reménykedett abban, hogy a néprajzi és a múzeumi irányítás részéről úgy kaphat ismét segítséget, hogy anyagának rendezése, közgyűjteményi kezelésbe vétele a korábbi koncepciójának megfelelően, az ő közreműködésével és irányításával bontakozhat ki. Szerette volna elérni, hogy ez intenzív etnográfiai irányultságú feldolgozó és kiegészítő gyűjtő munkával párosulhasson. Az ilyen irányú megbeszélések állásfoglalásai, javaslatai mind az Akadémia, mind az egyetemek részéről teljesen egyetértoek, támogatóak voltak. Sajnos, a hetvenes évek derekán, részben az adminisztratív előkészületek ismételt elakadása, részben saját egészségének a hanyatlása miatt, egyre kevésbé látszott már erre reális lehetőség. Végül, amikor a nyolcvanas években megtörténtek az első konkrétabb lépések, már eleve lemondott arról, hogy az anyaga szűken vett közgyűjteményi rendezésén túlterjedő terveket szőjön. A feldolgozó munkái során igyekezett előtérbe állítani egy-egy jól dokumentált objektum elemzését, bemutatását. Ilyen tervek foglalkoztatták akkor is, amikor 1983-ban, súlyos betegségében átmenetileg javult az állapota, arra gondolhatott, hogy barátai, tanítványai közül társszerzőket hív az elvégzendő feladatok teljesítéséhez. Élete utolsó 8-10 évében egyre többet foglalkoztatta annak a gondolata, hogy hatalmas feljegyzés és levelezés anyagát és az általa megőrzött hivatalos dokumentumokat felhasználva kutatás- és tudománytörténeti összeállításokat hozzon létre. Ilyen lett volna Szűcs Sándorral való levelezésének közzététele, amelynek sajnos, már csak a másolati anyagát készíthette el. A kiadása felől intézkedett is, de a kézirat elkészült részét sem adhatta már át a felkért munkatársának. Ilyen az az írása is, amelyet ebben a kötetben bocsát a szerkesztő közre a Táj- és Népkutató Központ kutatásairól. Ha Vargha László eredeti kutatási terveit néznok, s ezeket szinte mechanikusan, pusztán a közzétett tanulmányaiban felhasznált anyagával vetnó'k össze, hajlamosak lehetnénk, hogy részben elfogadjuk azt a kicsit elkeseredett, lemondó értékelését, amivel önmaga önnön pályája eredményességét, sikerességét olykor megítélte. Bár nagyon is tisztában volt szemléletének, módszereinek és a belőlük következő eredményeinek minőségi értékével, a teljesítménye mennyiségi volumenét nagyon kritikusan szemlélte, a végső mérlegelésben mindig éreztette: többet szeretett volna elérni; mesterei indíttatása, a befektetett munkája nyomán nagyobb eredményeket várt volna, szeretett volna jobban sáfárkodni talentumával. Tisztában volt azzal,