Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

hogy olyan alapokat rakott le, amire a feldolgozások, következtetések és az általánosítások lényegesen gazdagabb építményét emelhette volna. Tisztán látta azt is, hogy az általa gyűjtött anyag még torzóban maradva is olyan tó'kének bizonyul majd, amit az utódok nemzedékeken át megbízható bázisként használhatnak, s értéke évről évre még növekedni is fog, s egyre inkább megismételhetetlenné és pótolhatatlanná válik. Ezért gyűjteménye anyagáról nagyon is öntudatosan és körültekintően igyekezett gondoskodni, minden peszszimizmusa és reményvesztettsége ellenére is. Érezte, és ki is fejezte, hogy begyűjtött hatalmas anyaga, mennyisége, minősége, egységes szempontok szerint létrehozott volta európai mércével mérve is egyedülállónak bizonyul. Tudta, hogy gyűjteményének jobb hasznosítása elsősorban a rajta kívül álló tényezőkön fordult meg. Ő is, és bizalmas barátai legfeljebb azt vitatták: nem kellett volna-e saját igazáért, a saját elképzeléseiért, a tudományos nézeteiért elszántabban küzdenie. Ha ebben van is némi igazság, mindez nem menthet fel bennünket, nem csökkenti az őt körülvevő, befogadó, szűkebb szakmai közeg, valamint a szak közéletét szervező, irányító testületek és vezetők felelősségét. Sokan voltunk meggyőződve szemléletének, módszerének helyességéről, mégis többnyire napirendre tértünk eredménytelennek tűnő szervezési kísérletezései láttán. Sajnálatos, hogy a tervei és a javaslatai megvalósítása elé akkor is akadályok gördültek, amikor a teljes anyagát közgyűjteményben kívánta elhelyezni, és a biztonságos tárolás, valamint a szakszerű kezelés feltételei megteremtésén fáradozott. Aligha fogjuk valaha is pótolni azt, hogy az utolsó alkotó éveit nem tudtuk kihasználni, mivel a rendezés, nyilvántartásba vétel már csak a halála után indulhatott meg. Bár megnyugvással, elégtétellel vehette tudomásul súlyos betegségében, hogy a helyi, megyei és országos szervek összefogásával minden akadály elhárult a javaslatai megvalósulása eló'l, tisztában volt azzal, és ezt ki is fejezte, hogy maga már nem vehet részt az érdemi munkában. Nyilvánvaló, hogy Vargha László életművének, tudományos teljesítményének a mérlegelésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket a pályáját befolyásoló objektív körülményeket. Vargha Lászlónak a munkájához (elsősorban a témájánál és a módszereinél fogva) olyan anyagi-technikai bázisra volt szüksége, amelyet évtizedeken át nem biztosíthattak kellő rendszerességgel szakunk intézményei. Amit elért, azt részben az önerejére, részben az esetleges lehetőségekre vagy a véletlenszerű támogatásokra kellett alapoznia. A mostoha körülmények ugyan erősen gátolták tevékenységében, legfőképpen a tudományos feldolgozó munkája kibontakoztatásában, de talán éppen ez teszi becsesebbé, tiszteletre méltóbbá pusztán a törekvéseit is, gyűjtő tevékenységét is és legfőképpen a tudományos feldolgozó munkáját. Teljesítményének végső' értékelésénél abból kell kiindulnunk, hogy az utóbbi évtizedek folyamatos változásai, de különösen a mezőgazdaság szocialista átszervezését követő gyökeres átalakulás, új korszakot nyitott a magyarországi lakáskultúra történetében. Viszszavonhatatlanná vált a középkor óta kontinuusan fejlődött épületállomány teljes kicserélődése. Mindez a kutatás elemi érdekévé és feladatává tette a néprajzi eszközökkel még tanulmányozható építményeknek minél tökéletesebb, minél hitelesebb dokumentálását, s magának az átalakulásnak is a minél pontosabb nyomon követését. Le kell szögeznünk, hogy az ebből eredő követelményeknek egyetlen metódus sem tudott olyan jól és tökéletesen megfelelni, mint az, amelyet Vargha László dolgozott ki, és amelyre példát adott. A szak közössége, vezető egyéniségei, a témában érdekelt specialistái úgyszólván kivétel és fenntartás nélkül egyet is értettek Vargha László módszereivel, hiszen meggyőződtek annak indokoltságáról és időszerűségéről. Itt kell megállapítanunk, hogy lényegében csak egyetlen olyan kutató akadt, aki ismételten ellenvéleményét hangoztatta, bár — ez is jellemző, és Vargha Lászlót igazolja — Ő maga is alkalmazta Vargha László nyomán a műszaki-rajzi dokumentálást. Igaz, a technikai és a grafikai tökéletességnek, hitelességnek lényegesen szerényebb fokán. Meg kell azonban állapítanunk azt is, hogy Vargha László kutatástörténeti jelentősége lényegesen több volt, mint a népi építészeti-építkezési emlékanyag adatfelvételének, dokumentálásának tökéletesítése, bár vizsgálatainak eredményei ettől sohasem voltak függetleníthetők. Fontos és elévülhetetlen mozzanat, hogy az épületállomány egyedi egységeiig hatoló elemzései a hagyomány variabilitását, az építőkultúra folyamatos alakulását, változását megragadhatóvá tették, ezzel a korábbi néprajzi vizsgálatok eredményeit reálisabb megvilágításba helyezhette. A néprajzi megismerés lehetőségeit kiterjesztette a XIX. század utolsó harmadától kibontakozó legújabbkori időszakra is, amikor a történeti stílusok, a pallérozott (sokszor éppen városi) kőművesipar hatása átütő erejűvé vált. Egyes szórványos és lényegében folytatások nélkül maradt kísérletek után Vargha Lászlónak sikerült a néprajzi építkezéskutatást oly módon fejleszteni, hogy az az esztétikai kérdésekre, a stílustörténeti, ízléstörténeti problémákra is kellően figyelhessen. Neki köszönhető, hogy a néprajzi emlékanyag általában is, de különösen a népi építészet vonatkozásában teret nyert