Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

tatásai révén feltárt hatalmas forrásanyag lényegében alkalmatlan volt a további tudományos kiértékelő, feldolgozó munka számára, s ennek hiányában a közgyűjteményi, kulturális felhasználása sem indulhatott meg. A céltámogatásnak mindennél fontosabb pozitívuma volt, hogy a nem túlzottan távoli jövőben lehetőséget teremtett volna arra, hogy Vargha László gyűjteménye a maga teljességében kiadásra, illetve a teljes értékű tudományos feldolgozásra előkészített állapotba juthatott volna. Ezt egyébként időszerűvé is tette, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezésével beköszöntött gyökeres életformaváltás mind a népi műemlékek, mind a szabadtéri néprajzi múzeumok kérdését különösen aktuálissá tette. Ez igényelte a korábbi eredmények minél teljesebb számbavételét, de egyúttal újabb, a korábbinál intenzívebb és kiterjedtebb kutatásokat is sürgette. A rendkívül szerény összeg befektetésével (évi 80 ezer Ft volt a költségkeret) rövid ido alatt nagyon jelentős előrehaladást értek el. Egyes megyék anyagát teljesen rendezték. Több „mélyfúrás"-jellegű kutatóhely hatalmas rajzanyagában (a manuálék szerkesztése terén) megfelelő előrehaladást értek el. A közben lebonyolított karcagi, a nemesbó'di változás vizsgálatok eredményei pedig túlmutattak a népi építészeti, néprajzi kutatásokon. További hasonló kutatásokat sugalltak. Ebben a helyzetben — amikor már biztató módon az első eredmények nyilvánvalóvá váltak, megszülettek az első szakmai sikerek, a hozzánk látogató külföldi szakemberek elragadtatással nyilatkoztak — teljesen váratlanul egy minisztériumi személyi változás nyomán megszakították a munkálatokat, visszavonták az anyagi támogatást. A rendezés és a feldolgozómunka torzóban maradt, máig is várja a folytatást. Megítélésünk csak az lehet ma, hogy Vargha László tudományos hagyatékát a jövőben változatlanul az 1958—61 közötti periódus elvei szerint kellene rendezni. A döntés, amely nélkülözte a megalapozott szakmai vagy politikai indokokat mind a szak közéletében, mind a társtudományok körében nagy megütközést keltett. Az Akadémia illetékesei Major Máté és Ortutay Gyula akadémikusok, Gunda Béla és Tálasi István professzorok személyében szakértői bizottságot küldtek ki. Jelentésük javasolta a minisztériumi felső vezetésének a kedvezőtlen döntés felülvizsgálatát és mielőbbi visszavonását, a munkálatok feltétlen folytatását. Az elvégzett munkát magas színvonalúnak, a gyűjtemény egészét pedig kiemelkedő, nemzetközi jelentőségűnek minősítették. Sajnos, a korrekcióra már nem kerülhetett sor, mivel a korábban biztosított pénzügyi keretet immár más irányban használták fel. A támogatás elvesztése nagyon károsan befolyásolta Vargha László pályáját. Le kellett mondani meg-megújuló kísérletei ellenére arról, hogy az anyagát feldolgozza, a kiegészítő helyszíni vizsgálatait folytathassa. A múzeumi támogatás elmaradása együtt járt azzal is, hogy Vargha László kénytelen volt a néprajzi feladatokkal szemben a műszaki, építészeti, művészettörténeti, műemléki igényeket, szempontokat előnyben részesíteni, hiszen eseti támogatásokat elsősorban ilyen érdeklődésű szervektől kaphatott. Ez mind a gyűjtő, mind a feldolgozó munkáját erősen befolyásolta. Fájó szívvel kellett lemondania olyan „belterjesebb" néprajzi kérdések tüzetesebb vizsgálatáról is, amelyek érdektelenek lettek volna a vele együttműködő építészettörténeti fórumok számára. Diákjaival, munkatársaival egy-egy néprajz szakos vagy művészettörténész vendégeskedése mellett, ritkábban közreműködésével, ugyan szívesen törekedett olyan mélyfúrásszerű vizsgálatokra, ahol egy-egy település vagy egy-egy településrész teljes anyagát dokumentálhatták. Kiemelkedő volt ebből a szempontból a balatonakaii és a dunaújvárosi (ófalubeli) vizsgálat. A technikai feltételek mostohasága miatt azonban ezekből is csak igen kevés látott napvilágot. Ezekről a munkálatokról tartott előadásai, elemző bemutatásai azonban betekintést engedtek az akkor folytatott kutatásaiba. Érdemes feladat volna ezeket posztumusz közlésben közkinccsé tenni. Vizsgálatai keletkezésük idején is már forrásértékűek voltak. Alkalmasak lehetnek további építészeti-lakásszociológiai és történeti néprajzi elemzésekre, összehasonlításokra. Lehetőséget kínálnak arra, hogy az építési anyagok, szerkezetek, belső tagolódás, formaképzés egy-egy településen belüli variabilitását, társadalmi, vagyoni, kulturális megosztottságát számszerűen is mérhessük, elemezhessük. Vargha László több esetben el is végzett vagy elvégeztetett ilyen vizsgálódásokat. Ezek a kutatásai — amint maga is tisztában volt azzal — alkalmasak lehetnek arra, hogy a feudális kor idevágó összeírásait a segítségük, analógiájuk révén reálisabban értékelhessük. Vargha László, aki a népi építészet előadásán túl, az őskori, illetve a feudális magyarországi építőművészet kérdéseit is prelegálta, szívesen elemezte a magyar paraszti, falusi, kisvárosi építőtevékenység építészettörténeti sajátosságait, kapcsolódó elemeit; az ötvenes évek második felétől a nyolcvanas évek elejéig rendszeresen foglalkoztatták ezek a problémák. Igyekezett megközelíteni az ízlés- és stílusváltozás mozgatórugóit, meghatározó állomásait. Ebbéli kutatásai a fiatalabb művészettörténész, építészgenerációk felfogására is jelentős hatást gyakoroltak. Tisztában volt azzal Vargha László, hogy ezek a folyamatok a néphagyományban lejátszódó folklorizációval sok tekintetben megegyez-