Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)
Tanulmányok - K. CSILLÉRY KLÁRA: Statisztikai vizsgálatok a magyar népi bútorok történetéhez
használatra való beszerzése természetesen többnyire jóval rövidebb ideig tartott, mint azok ottani készítése. Mindkét grafikonnál eló'bb a XIX. század elején ér el a görbe kisebb csúcsot, majd — akárcsak az eddigi más görbéknél is — az 1840-es években nyúlik a legmagasabbra, hogy attól kezdve lefelé fusson, némi kis növekedéssel az 1860-as években és egy utolsó, nagyobbal a XIX. század végén. Az alakulásmenetet a faluk oldaláról vizsgálva viszont, itt a datált bútorok készítésének és használatának a görbéje szinte töretlenül emelkedik az 1860-as évekig. Csak a használatban van némi visszaesés az 1860-as években (4. kép). Majd csökkenés, illetve stagnálás után éri el mindkét grafikonon a falusi helyzetet jelzó' számoszlop az 1890-es években az abszolút csúcsot. A3, és a 4. kép összehasonlításával meggy ŐzŐdhetünk arról, hogy a legkorábbi idó'szakban a népies jellegű datált bútoroknak mind a készítése, mind a használata a városokban volt az erőteljesebb, mégpedig egészen az 1760-as évekig mindkét vonatkozásban egyaránt. Ami a használatot illeti, az 1810-es évektől a statisztikai görbe végleg a falusiak által megszerzett bútoregyedek többségéről tanúskodik. Az 1840-es években a használati hely jogállása szerinti két csoportnak az aránya: 27:50. Az 1850-es években már kétszer annyi a falusi használatból begyűlt datált bútor. Az 1860 és 1890 közé eső évtizedekben, váltakozóan, háromszor-hétszer annyi a faluról bekerült példány, mint az egykori mezővárosokból származó. A készítésben, miután a grafikonra felvitt adatok szerint egy ízben, az 1820-as években jelentősen meghaladta már a falusi készítők kezéből kikerült évszámos díszbútorok száma a városi és mezővárosi eloállításúakét (11:22), a városi készítőközpontok az 1850-es évektől veszítették el a vezető szerepüket. A Néprajzi Múzeum bútoranyagának köszönhető grafikon ezen tanúsága figyelmet érdemlően pontosítja a mesterembereknek a XIX. század derekától a falusi felvevő piac közelébe való áttelepülésére vonatkozó korábbi megállapítást 49 — még akkor is, ha a jelen számításnál a túlnyomó többségükben falun élo háziiparosok és barkácsolók is beleértődnek a létszámba. A készítők átcsoportosulásának az aránya a Néprajzi Múzeum darabjai alapján felállított statisztika tükrében különösen erőteljesnek mutatkozik az 1870-es (17:36), 1890-es (19:44) és az 1900-as években (6 : 32). Mindazonáltal az 1910-es évektől már nem tekinthetők többé kellően mértékadónak a leolvasható arányok, főként a datált tárgyaknak rohamos csökkenése és ezáltal a múzeumba való bejutásuk esetlegessé válása miatt. A bemutatott statisztikai görbék jelezte változások okát keresve, fel kell figyelnünk arra a momentumra, hogy habár a kezdeteknek és az elmúlásnak a nyugateurópai hasonló jelenségekhez mérve számottevő az időbeli eltolódása, közös vonások is találhatók azon grafikonok között, amelyeket a francia és az északnyugat-német datált bútorok illetve a magyarországiak eredményeztek. így például az évszámos népi bútorok állományában a magyarországi első nagyobb, a XVIII. század végétől a XIX. század elejéig tartó fellendülést hasonlóképpen emelkedő vonal jellemzi, mint az ugyanebben az időszakban a francia- és az északnyugat-németországi datált bútorok alapján kirajzólódót. Közös, noha méreteiben természetesen eltérő, az ezt követő visszaesés is, majd az újabb növekedés a XIX. század 40-es éveiig — miközben a franciáknál, akárcsak hazánkban, szintén ekkor éri el a görbe az abszolút csúcsot. Ahogy azután a következőkben a statisztikai analízis alá vett nyugat-európai datált bútoroknak a görbéje hirtelen lefelé fordul, éppoly meredeken süllyed a magyarországi emlékek vonala is az 1800-as évek derekán. Ám nem csupán minálunk nem végleges ez az esés, de a francia bútoroknál is kialakul egy kisebb, utolsó csúcs az 1880-as évnél, míg az itthoni kiugrásra ezt követően kerül sor, az 1890-es években. Mindezeknek az egyezéseknek az ismeretében magától értetődő a következtetés : a görbék lefutását meghatározó alapokoknak azonosaknak kellett lenniük. Milyen szerepe lehetett a statisztikai görbék jelezte folyamatban az ezenközben a gazdasági viszonyokban beállt változásoknak? Magyarországra szűkítve le a vizsgálódást, a válaszadáshoz Összehasonlító mércéül a gabonának a pesti piacon elért nagykereskedelmi árai kínálkoztak, minthogy ezek 1791-tŐl folyamatosan feljegyzésre kerültek. Közülük — mivel az áralakulás az összes gabonafélénél meglehetősen hasonló vonalvezetést mutat — elegendőnek véltem egy az azonos értékmérőre átszámított évi búzaárak alapján megrajzolt grafikonnak a bemutatását, mely az első világháború kezdetével zárul 50 (8. kép). Egybevetve ezt az árgörbét a Néprajzi Múzeum datált bútoraival (1. kép), meg kell állapítani, hogy az évszámos bútorok mennyiségének a magasba szökése a XVIII. század végén — akárcsak a Franciaországban és Északnyugat-Németország területén kimutatható analóg jelenség — elsődlegesen a XVIII. század végi, illetve a napóleoni háborúk előidézte gabonakonjunktúra áremelkedéseinek az ösztönző hatásával magyarázható. így tehát az évszámos bútorok számának feltűnő megszaporodása a jobb
