Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Tanulmányok - K. CSILLÉRY KLÁRA: Statisztikai vizsgálatok a magyar népi bútorok történetéhez

ban, legelőbb az úri-polgári körökben jött divatba, a XVI—XVII. századtól kimutathatóan. Az előkelő csa­ládok bútorain sem lehetett ekkoriban ritka a név és az évszám, családi címerrel is párosítva, így faragással és festéssel díszes széken, karosszéken, főként pedig a kelengyebútoron, a ládán. 12 Jellemző, már egészen ké­sei példája ennek az a gazdagon felékesített menyasz­szonyi láda, amelyet 1695-ben Bethlen Kata vitt ma­gával, férjének, II. Apafi Mihálynak, akkor még erdé­lyi fejedelemnek a házához. Ennél a ládánál még any­nyira lényegesnek tartották a házasságkötés dátumá­nak a megörökítését — nemkülönben a BK névjel és a családi címer megjelenítését —, hogy nem csupán a homloklapra festették fel, a kor szokása szerint, a fe­lületet záró frízre, hanem a tető belső oldalán is ott kellett lennie, a középpontban elhelyezve. 13 A XVIII. századtól azután a magyarországi gazdag nemesi és polgári családok már jobbára csak a kelen­gyeládát kiszorító ruhaszekrényeknek némelyikére írat­ták fel a készítés — illetve a férjhezmenetel — dátu­mát, 14 ám megfelelően a Nyugat-Európa felöl ideér­kező újabb bútoreszménynek, hovatovább már nem olvasható le semmiféle dátum a kastélyok, paloták és jómódú városi otthonok berendezéséről. 15 Továbbvi­szik azonban bútoraikon ezt a szokást a kurtaneme­sek, a kevésbé tehetős városi és mezővárosi polgárok meg parasztok. Ami a mezővárosokat illeti, ezekben is már a XVII. század folyamán kétségtelenül kezdetét vette a bútordatálás. Erdélyi szász mezővárosból, Bar­carozsnyóról (Rosenau, Rîsnov, v. Brassó m.) ismere­tes például olyan datált bútor, amelynek a színes virá­gozása már népművészetként minősíthető: egy 1694-es évszámú tálalószekrény. 16 A Néprajzi Múzeum bútor­gyűjteményének egyetlen XVII. századi évszámot vi­selő darabja, egy 1666-ból való, Kassa környéki asz­tal, ugyancsak a népies jellegű, élénk színezésű virágai alapján ítélve, alighanem szintén mezővárosi eredetű lehet. 17 Feltehető mindemellett az is, hogy jobbágy­parasztok is igényeltek már évszámjelzést egyes bútor­darabjaikra. Egyéb tárgyakon ugyanis ebből a környe­zetből is kimutatható a datálás ilyen korai alkalmazá­sa; így még 1911-ben is látható volt az 1686-os évszám egy falusi ácsmesterre valló, virágos, rozettás faragású mestergerendán az egykor a győri püspökség birtokán fekvő kis falu, Börcs egyik házában. 18 Miként a szórványos idevágó emlékanyag mutatja, ez ido tájt már világosan jelentkeztek a díszítésben a későbbiekben egyre sokasodó népművészeti stílusok előfutárai : a döntően a gótikus és a reneszánsz növényi ornamentikán alapuló, jellegzetes festett és faragott minták. Az évszám feltüntetésének a szokása túlnyo­mórészt éppen ezekhez a virágos stílusokhoz kapcso­lódott, majd pedig egészen a népművészet XX. századi elenyészéséig általában szinte kötelező velejárója volt a jelentősebb ilyen bútoroknak. Bármilyen szerény otthonba is kerültek az egyes da­rabok, a datálás, nagyon is érthetően, Magyarorszá­gon is legfoként a presztízsbútorokat illette. Kétségte­len azonban, hogy a dísztárgynak tekintett példányok­ra sem igényelt feltétlenül mindenki ilyen kiegészítést, és voltak elmaradott, kedvezőtlen gazdasági adottsá­gú vidékek, így például Nyugat-Magyarország déli ré­sze és a Palócság, ahol csak igen későn, illetve korlá­tozottan kapott a datálás a bútorokon érvényt. Az év­szám feltüntetésének a megkövetelése a bútort készítő mestertől, aki ezért minden bizonnyal külön honorá­riumot várt el, különösen a kezdeti időkben nyilván­valóan összefüggött az iskolázás fokozódásával, és a datálás gyarapodása egyben az írástudás általánosu­lása bizonyítékának is tűnik. Mégis megkísérelve be­vonni, díszítőstílusuk alapján datálva, az évszám nél­küli objektumokat is a vizsgálatba, a Néprajzi Múze­um anyaga arra enged következtetni, hogy az asztalo­soktól rendelt fontosabb bútorpéldányoknak már a kezdeti időkben is mintegy a fele datált lehetett. Más a helyzet az évszámmal való megjelölés elmaradásának az időszakában, amikor a datálás elhagyása elsősor­ban a XIX. századi korstílus követelményeihez való igazodást jelzi — amelyben datálásnak már nincsen helye —, hasonlóképpen ahogyan ez a népi tárgyaknál Európában másutt is történt. 19 A datált és datálatlan népi bútorok közötti, egyre inkább az utóbbiak javára eltolódó arányok ebben a periódusban a mai tudásunk alapján még nem mérhetők fel. A népi példányokon általában feltűnően elhelyezett évszám mindazonáltal nem került mindvégig azonos funkciójú bútorfélékre a tanulmányozható két és fél évszázad folyamán. Mindez szemléletesen megmutat­kozik az évszámos bútorok nyomán megrajzolt grafi­konon (1. kép). A legkorábbi időszakból túlnyomó­részt egyes a kelengyéhez tartozó datált bútorok szere­pelnek. Mellettük 1714-bŐl egy családfői karosszék Debrecenből 20 és ugyanezen évből egy hegedűhátú széknek a támlája Sopronkeresztúrról (Deutschkreutz v v. Sopron m.) 21 jelzi azt, hogy a szoba vendégfoga­dásra szolgáló részébe, a szentsarokba — GUNDA Béla kifejezésével, a kultikus térbe 22 — való bútorda­rabokat is szokássá vált, az Őket befogadó térrész je­lentőségéhez illően, évszámmal jelölni. A szentsarok­beli bútorok száma azonban csak a század második felében kezd el mind jobban emelkedni a datáltakon belül, hogy azután a következőkben általában el is. hagyja az évszámos kelengyebútorokét. A datált kelengyebútorok között kezdettől mindvé-

Next

/
Thumbnails
Contents