Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

dön is. Alapvetően befolyásolta a Múzeumok Országos Központja, majd annak az utódszervezetei által rendezett múzeumi állandó kiállítások felfogását, jellegét. A muzeológia és a vele összefüggő építési, szervezési kérdések haláláig rendszeresen foglalkoztatták. Szívesen vett részt akár tanár vezetőként, akár konzultánsként múzeumok tervezésében. Még idős korában is volt tanítványaival ismételten résztvevője volt múzeumépületek tervpályázatainak. Érdeklődésére példa lehet, hogy a nyugdíjba vonulásakor alaposan tanulmányozta az Egyesült Államok, elsősorban New York múzeumainak belső rendjét, életét, illetve az ottani múzeumi épületek kialakítását és funkcionálását. Muzeológiai működésének és olthatatlan kutatói érdeklődésének sajátos, egész pályáját végigkísérő tere volt a szabadtéri néprajzi múzeumok problémája. Széles körű nemzetközi kitekintést szerzett. Birtokában volt az európai szakirodalomnak. A harmincas, negyvenes és a hatvanas-hetvenes években külföldi útjain mindig szakított idó't magának, hogy visszatérhessen e témához. Hatalmas diapozitív, fényképanyagon igyekezett rögzíteni a szabadtéri gyűjtemények építésére vonatkozó élményeit csakúgy, mint ahogy kedvtelve figyelte meg az ezekben a múzeumokban folyó sajátos belső életet. Anyaggyűjtésében a figyelme kiterjedt a külföldi szabadtéri múzeumok megőrzésre áttelepített egyes objektumaira is. A magyarországi múzeumok létesítésére tett javaslatait, a hazai tervezéssel foglalkozó tanulmányait, mindig ezzel a naprakész európai kitekintéssel, alapossággal készítette elő. Tisztán látta, hogy e bonyolult, sokrétű munka sarkalatos pontja, a kellő alaposságú tudományos előkészítés, amely ki kell terjedjen az alapkoncepció kialakítására, a gyűjteményegyüttes programjának összeállítására, az egyes épületek kiválasztására, áttelepítésére (beleértve a bontás és építés hitelességét is) és berendezésére. Egyébként a szabadtéri gyűjtemények munkálatainak kibontakozásától joggal várta építő kultúránk tudományos kutatásának fellendülését. A szabadtéri néprajzi múzeumok fejlesztéséhez teoretikus tanulmányaival, vitaszervezéseivel, organizációs tevékenységével, valamint kísérleti jellegű vállalkozásaival, maga is aktívan hozzá kívánt járulni. Elsősorban Vargha Lászlónak, mint tudós kutatónak és Ortutay Gyulának, mint közéleti vezetőnek, tudománypolitikai szervezőnek volt köszönhető, hogy 1958—59-ben országos szintű kezdeményezéssel, sok évtizedes késéssel ugyan, de végre napirendre került a Magyar Tudományos Akadémia fórumán a hazai szabadtéri múzeumok ügye. A hatvanas években tudományos igényű kísérleti vállalkozásként vett részt a balassagyarmati palóc épületegyüttes felújításában, kiegészítésében. Nagyobb lélegzetű, szintén kísérleti munkája volt a bugaci pásztorépítmények bemutatása. Az építészeti rekonstrukció tudományos előkészítése, tervezése, építése alaposan és sokáig foglalkoztatta. Csak sajnálnunk lehet, hogy a kellő körültekintéssel elkészült együttest a helyi szervek később nem tudták gondozni, felújítani és kénytelenek voltak a sorsára hagyni. Ez azonban nem feledtetheti el az ezzel kapcsolatos kutatás, tervezés, építés és a dokumentáció példás eredményeit, maradandó értékét. Kedves, régóta dédelgetett munkája volt a Pajkos Szabó-féle kiskunfélegyházi szélmalom megmentése és a város múzeumának udvarára való áttelepítése, amivel kapcsolatosan szintén sok kutatói feladatot igyekezett megoldani. Pl. ezzel kapcsolatosan kezdeményezte a különféle sártapasztások és a vályog vízállóságának műszeres laboratóriumi vizsgálatát stb. Vargha László életművében tematikailag jól elkülönülő egység a népi műemlékekkel kapcsolatos elvi és gyakorlati kérdések vizsgálata. Vargha László valószínűleg a műegyetemi tanulmányaitól kezdve vonzódott a műemléki problémákhoz. Az idősebb nemzedék tagjai közül Csányi Károlyhoz fűzte bensőséges barátság. Róla úgy emlékezett meg egyik életrajzi feljegyzésében, mint aki Györffyhez és Viskihez mérhető hatással volt reá. Valószínűen Csányi Károlytól anyagismeretben, kutatási módszerben egyaránt sokat meríthetett. (Csányi Károly is szívesen tartotta vele a kapcsolatot. Csányi Ilona édesapja halála után sok fényképet, rajzot adott át Vargha Lászlónak, amit ő a gyűjteményében meg is őrzött.) A műemlékvédelemben, műemlékkutatásban Vargha László széleskörűen tájékozott volt, aktív érdeklődését azonban elsősorban a népi műemlékekre koncentrálta. Az ezzel kapcsolatos problémák a harmincas évek közepétől-végétől foglalkoztatták. Igazában mégis csak a felszabadulás utáni években bontakoztathatta ki ebbéli tevékenységét. Alapos elméleti felkészültségének, hatalmas anyagismeretének, európai tájékozódottságának köszönhető, hogy a szocialista múzeum- és műemlékügyet megalapozó 13/1949-es törvényerejű rendelet előkészítése során el tudta fogadtatni, hogy a műemlékek fogalmát terjesszék ki a néprajzi értékű objektumokra, s a népi műemlékeket az egyéb történeti, művészi értékű emlékekkel azonos módon védjék. A rendelet szövege ennek a szellemében íródott. Vargha László az ötvenes évektől többször, viszszatéroen foglalkozott a népi műemlékek fogalmával, kutatásuk, védelmük elvi és gyakorlati problémáival, hogy az immár hatályosan alkalmazott rendelet egységes értelmezéséhez alapot teremtsen, és a gyakorlathoz egységes, tudományosan kiérlelt eljárásokat javasoljon. Tanulmányai, felolvasásai szolgáltak 1952-től ki-