Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

indulásul egyetemi előadásaihoz, gyakorlataihoz. Az ötvenes évek második harmadától, gyakran vállalt olyan kutatásokat, amelyek ugyan néprajzi érdekűek voltak, de közvetlenül műemléki feladatok megoldását is szolgálták. Az építési igazgatásban integrált műemlékszolgálat a korábbiaknál kedvezőbb feltételeket teremtett az elmélyülő kutatásokhoz, tudományos célú anyaggyűjtéshez. Kiemelendő ebből az idobol az egyes műemlék-topográfiákhoz fűződő' rendszeres vizsgálata. O dolgozta ki az ezzel kapcsolatos elveket, s neki köszönhetjük, hogy a helyszíni adatfelvétel és a feldolgozás gyakorlatának normatívái gyorsan kialakultak, és egységes alkalmazásra kerültek. Ő és a tanítványai gyűjtötték a nógrádi és a Pest megyei kötetek népi építészeti vonatkozású emlékanyagát, amit maga dolgozott fel és közölt. Vargha László tollából jelentek meg a kötetek néprajzi-népi építészeti összefoglaló tanulmányai, ő készítette el a települések morfológiai jellemzését. Részben a topografikus közlést előkészítő terepmunka élményei alapján terelődött a figyelme a népi építészeti anyaghoz közelálló uradalmi épületekre. Megbizonyosodott arról, hogy ezek a tradicionális építőkultúra hagyatékának ugyanolyan értékű emlékei, mint a paraszti porták építményei. Megőrzésüket annál is inkább szorgalmazta, mivel láthatta, hogy ezek a paraszti specialisták, falusi pallérok által emelt objektumok a néprajz és a művészettörténet határai közé esve feldolgozatlanul maradnak. Hiszen a művészet- és építészettörténész kutatók figyelmét elsősorban a céhbeli építésztervezők, mesterek magasabb színvonalú tervei, épületei kötötték le, ami természetes is. Az építokultúra néprajzi kutatói viszont túlzottan csak a paraszti épületállományra koncentrálták a figyelmüket, só't sokszor még ezen belül is csak az archaikusabb életmódú rétegek körében vizsgálódtak. Vargha László helyesen járt el, amikor ismételten visszatért a hajdani uradalmaknak ehhez az archaikusabb, a népi építészethez közelálló építészeti hagyatékához. Az időközben kibontakozó agrártörténeti kutatások, az építészettörténeti okmányfeltárások sokoldalúan igazolták álláspontját, egyes idevágó bemutatásai kedvező visszhangot váltottak ki az agrármúlt hazai és nemzetközi kutatóiból. Vargha László tudományos felkészültsége, műemléki munkáinak színvonala nagy tekintélyt biztosított számára. Noha a minősítési rendszer bevezetésekor mellőzték, mégis évtizedeken át részt vett az akadémiai Építészetelmélet, Építészettörténeti Bizottság munkájában, és ott a műemléki kérdésekben állásfoglalásai meghatározóak voltak. Ezért sajnálatos, hogy a hatvanas években az Építésügyi Minisztérium műemléki ügyekben eljáró szakemberei, az ún. falukutatást Vargha László mellőzésével szervezték meg és hajtották végre. (Az ebből eredő problémák számbavétele azonban itt nem lehet feladatunk.) Ez ugyan fájdalmasan érintette, mégis aggódó szeretettel figyelte a vállalkozást, örült, hogy legalább tanítványai hasznosan közreműködhettek benne. Leginkább azt fájlalta, hogy ez a soha vissza nem térő nagyvonalú akció szakszerűségében elmaradt a már elvárható korszerű színvonaltól, hogy a minisztériumi irányítás nem biztosíthatta a kutatók egységes szemléletét, a munkálatok egységes lebonyolítását. Bár közvetlen kapcsolata nem lehetett a helyreállítási munkákkal, élete végéig folyamatosan figyelemmel kísérte az OMF és helyi szervek ilyen irányú tevékenységét. Vargha László hosszan tartó felkészülése, széles körű tájékozódása lehetővé tette számára, hogy már az első néprajzi írásaiban érett kutatóként jelentkezzék. Az 1937-ben közzétett Magyar Skansen c. cikke ugyan nem annyira a kutatóról, mint a múzeumépítő tájékozottságáról árul el sokat, meglátszik azonban a magas szintű tárgytörténeti tájékozottság, érett látás, nemzetközi kitekintésének igényessége, az akkor már bontakozó életprogram eltökéltsége, tudományos megalapozottsága. Az egyetem néprajzi tanszékéhez való kapcsolódása idején — úgy tűnik — már kialakult és határozott elképzelései voltak a néprajzról, közelebbről a népi építkezés, építészet kutatásáról. Az első gyűjtései, amelyeket Györffy István környezetében, majd munkatársaként végzett, már meghatározott egyéni arculatot mutatnak, s számos ponton lényegesen eltérnek elvi, szemléleti tekintetben a hazai kutatások korábbi gyakorlatától. Tudjuk, hogy Györffy István nagy örömmel fedezte fel Vargha Lászlóban a néprajzi építkezéskutatás megújítóját. Igyekezett is Őt messzemenően támogatni, atyai szeretettel törekedett arra, hogy munkájához megfelelő feltételeket teremtsen. A Táj- és Népkutató Központ szervezett kiszállásai, tervszerű vállalkozásai — a kortársi körülményekhez mérve — viszonylag gondtalan körülményeket biztosítottak, s olyan lehetőségeket kínáltak, amelyek messze meghaladták az egykorú egyetemi adottságokat. Vargha László ezeket a kedvező körülményeket jól kamatoztatta. Noha Györffy István váratlan, korai halála számos későbbi tervét, törekvését meghiúsította, 1939 Őszén már készen volt a népi építkezés kutatását megújító munkájával, A tilalmasi tanyák építkezésével, amit 1940ben bölcsészdoktori értekezésként be is nyújtott. Vargha László disszertációja korszakos jelentőségűnek mutatkozott. Új szemléletével, korszerű módszereivel máig ható befolyást gyakorolt a néprajzi építő kultúránk iránti érdeklődésre. Ebben a művében megmutat -