Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

az időponttól kezdve folyamatosan végzek népi építészeti kutató- és gyűjtőmunkát..." Ennek a tanulmányútnak az értékét kiemelte más alkalommal, 1978 körül készített vázlatos emlékezésében: „Hosszú tévelygés után, végre egy finnországi — 1936. évi — tanulmányutam vezetett egy helyesebb útra, összegezte az ismereteimet, s irányított egy pontosabban körvonalazható és jelesül és értelmezhető cél felé. Györffy István mellett és irányításával fejeztem be tanulmányaimat..." . . .„Györffy István elindítása és bátorítása, Viski Károly kézfogása volt számomra a végső elindítás, majd a bizonyítás, elismerés : a tudatos országjárás, a rendszeres gyűjtőmunka és a tudományos rendszerezés és összegezés"... Amikor Vargha László a finn és a svéd szakemberek gyakorlatát megismerte és elsajátította, a magyar népi építkezés-kutatás már tisztes, több évtizedes múltra tekinthetett vissza. Eddig azonban a néprajzi és az építészeti, építészettörténeti szempontok egymástól függetlenül, vagy néha egymás ellenére érvényesültek. Történtek ugyan kísérletek a hazai etnográfiában az építészeti szemlélet és módszer egészének vagy egyes elemeinek az adaptálására, de ezek sajnálatosan mindig elszigeteltekké váltak és folytatás nélküliek maradtak. A műépítészek néprajzi „kalandozásai" pedig szinte kivétel nélkül balul ütöttek ki. A tényszerű és műszaki egzaktságú elemzések helyett legfeljebb az architektúra formai kérdéseit érintették, de többnyire ködös, romantikus elméletek, légvárak születtek. Vargha Lászlónak sikerült legelőször rendszeresen művelt stúdiummá fejleszteni az etnográfia és az építőművészet, építő technika (a maguk nagyon is eltérő szempontjaival, módszereivel) közös kutatását. Vargha László életműve éppen azért is érdemes a szélesebb tudományközi érdeklődésre, mivel a néprajz és az építészet problémáit képes volt együtt kutatni. SŐt ezt úgy oldotta meg, hogy az az architektúra teoretikus és praktikus művelői, elvi és történeti kérdéseinek kutatói számára is gazdag tanulságokkal szolgálhatott. Az a mód pedig, ahogyan ő a vizsgálatait végezte, kölcsönösen megpezsdítette és megtermékenyítette mind a néprajzi, mind a művészettörténeti, mind az építészeti, építészettörténeti érdeklődést. Györffy István és Viski Károly atyai barátságukba fogadták Vargha Lászlót. Ők, akik a húszas, harmincas évek magyar néprajzának kétségtelen vezető és meghatározó egyéniségei voltak, már egészen korán, első jelentkezése idején felismerték Vargha László népi építészeti felkészültségének értékét. Segítségére siettek azzal, hogy a néprajz egyéb ágazatainak anyagával, kutatási eredményeivel megismertették, mintegy felzárkóztatták a tájékozódottságát, majd tehetségének megfelelő', méltó helyet biztosítva bevezették a néprajzi közéletbe. Ez azután kedvező feltételeket teremtett a fiatal, tudományos pályára lépő Vargha László számára. Mind a két professzor mellett vállalt tanszéki és hivatali beosztást, kutatásszervezési feladatokat, ami kedvezően hathatott tudományos fejlődésére is. A hivatali munkájával függött össze, hogy kutatásai mellett a muzeológia, múzeumszervezés és építés, valamint műemlékvédelem elvi és gyakorlati kérdéseit egyaránt felölelő stúdiumokat is végzett. Az e tárgyba vágó tanulmányaiból, sajnos, viszonylag keveset tett közzé. Rendszeres egyetemi előadásai és gyakorlatai jelezték, milyen mély volt az ezirányú felkészültsége és tájékozottsága. Amennyiben e témakörből maradtak volna fenn kéziratai, azokat, még ha vázlatosak lennének is, feltétlenül publikálni kellene, hiszen a harmincas évektől a hetvenes évekig követte az idevágó nemzetközi gyakorlat fejlődését, s figyelemmel kísérte a kapcsolódó irodalmat is. Muzeológiai, múzeumszervezési és építési ismereteit különböző, a Közgyűjtemények Országos Felügyelőségén betöltött beosztásaiban 1940 és 1947 között fejlesztette és nagy haszonnal kamatoztatta. Ebben az időben elsősorban a vidéki múzeumok korszerűsítésének, egységes állami kezelésbe vételének tervei foglalkoztatták. Kidolgozták, és a szegedi egyetem régészeivel ki is próbálták Vargha Lászlóék az új, korszerű tudományos elveken felépített gyűjteményi nyilvántartási rendszert. Az itt szerzett gazdag tapasztalataira alapozva láthatott munkához 1947-ben a Néprajzi Múzeum vezetőjeként, hogy a néprajz legrégebbi gyűjteményének, műhelyének újjászervezését, belső megújulását megalapozza, további korszerűsödéséhez, fejlődéséhez megfelelő kiindulást biztosítson. Egykori munkatársai, beosztottai tanúskodnak róla: Vargha László elképzelései, tervei meghatározó módon befolyásolták az ötvenes években az országosan egységes formában megújuló muzeológiai, gyűjtemény kezelési, raktárépítési munkákat, új korszakot nyitottak a Néprajzi Múzeum történetében, megalapozták az ötvenes évek fejlesztését. Pályája legkorábbi éveitől jelét adta annak, hogy felkészült kiállításépítő és rendező. Nagyszerűen tudott bánni a kiállított tárgyakkal. Az általa bemutatott együtteseket a bennük rejlő, a belőlük következő tudományos mondanivaló szolgálatába tudta állítani. A kiállításai tartalmát korszerű belsőépítészeti keretbe tudta foglalni, amit az elegáns, egyszerű, könnyen áttekinthető grafikai installálás is élményszerűvé tett. Jelentős szerepe volt a felszabadulás utáni évek első múzeumi kiállításainak kialakításában itthon és külföl-