Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

hatott akár terepmunkán, akár előadásában szőtte mondandójába. Talán jellemző, hogy az, amit időnként magáról, az életéről elárult, az többnyire ezekhez az irodalmi igénnyel megformált, előadott emlékezésekhez kapcsolódott. Vargha László az érettségit követően a Műegyetem építészkarán kezdte meg tanulmányait. Műszaki stúdiumait megszakítva később a bölcsészeti kar hallgatójaként régészeti, művészettörténeti és elsősorban néprajzi előadásokat hallgatott. Hosszú ideig meglehetős bizonytalansággal kereste feladatát, kibontakozását. Közben széles körű kortársi irodalmi, művészeti tájékozódottságot szerzett, amit szinte haláláig állandóan fejlesztett. Érdeklődési köre egyaránt kiterjedt az előadóművészetre, zenére, képző- és iparművészetre. Szervátiusz Jenőhöz, Gy. Szabó Bélához vagy Debreczeni Lászlóhoz fűződő barátsága élethosszig tartó volt. Neves színészekhez nemcsak családi kapcsolatok fűzték, de voltak olyanok is, akiknek a kibontakozását, pályára lépését aktívan támogatta. Latinovits Zoltánnal kialakult barátságát az építészettörténeti előadásai, gyakorlatai alapozták meg, s akkor sem szakadt meg a kettejük kapcsolata, amikor a tehetséges fiatal építész véglegesen hátat fordított az architektúrának, és a színházat választotta élethivatásul. Vargha Lászlóban a művészbarátok nem a rajongót, hanem a művészeti, a tudományos és a közéleti kérdésekben egyaránt otthonos partnert tisztelték, aki sajátos látásával, szemléletével, tapasztalataival mindig és bármilyen helyzetben is önzetlenül segítségükre sietett, megosztotta gondjaikat. Vargha László tudományos pályájának mindvégig állandó és meghatározó tényezője volt az a széles körű művészeti, irodalmi tájékozódottság, amely már a műegyetemi éveiben és az azt követő esztendőkben oly messzeágazóan kibontakozott. Az útkeresés és a tudományos, művészeti tájékozódás évei érlelték Vargha Lászlóban a néprajz iránti érdeklődést, majd az elhatározást, hogy az etnográfus kutatómunkát élethivatásul válassza. A gyermekkor, gimnáziumi ösztönzéseket a hazai kortárs építészek kísérletei mellett, az egykorú magyar szépirodalom mélyítette el benne. A falu és a parasztság felé forduló figyelem visszhangra talált Vargha Lászlóban is. Az elsodort falutól A boldog emberig, a Puszták Népétől a Cifra nyomorúságig vagy A néma forradalomig, a Falusi Krónikáig, a Zöld árvíztől a Székely bánjáig lehetne sorolni azokat az írásokat, könyveket, amelyek — bár más-más nemzedékhez kötődő íróktól származtak, egyaránt a parasztság, az agrárszegénység felől közelítettek társadalmunk alapvető kérdéseihez; keresték a feleletet a jövőnkre és a nemzeti sorskérdéseinkre. Ezek a munkák nemcsak irodalmi vagy politikai szempontból bizonyultak orientálónak, hanem a tízes évek közepétől, végétől pályára lépő nemzedékek tudományos munkához látó tagjait szép számmal ösztönözték a kutatómunka újszerű felfogására. Szabó István, Erdei Ferenc munkásságának kibontakozásában — hogy csak két, a néprajzhoz közelálló, a társtudományokban meghatározó tudós egyéniséget idézzünk — egyaránt ugyanaz az irodalmi ihletettség adott impulzusokat. Az etnográfus, folklorista nemzedékek legtöbb tagjának a pályaválasztásban a húszas évektől az ötvenes évekig szintén ott munkált a társadalmi töltésű irodalom. Az egyre gazdagabb, egyre árnyaltabb falu- és parasztábrázolás irodalmi élményei hatása alatt eszmélkedtek, szereztek a társadalom és az ország dolgairól alapíájékozódást, és választottak élethivatást, kerestek tudományos kutatási feladatokat. Vargha László esetében is messzeágazóak voltak az irodalmi benyomások. Őbenne ennek az elmélyülését az is fokozta, hogy barátai révén szoros kapcsolatban állt a Bartha Miklós Társaság baloldalával. A vele kapcsolatot tartó fiatalok azok közül kerültek ki, akik a radikalizálódó Sarlóban látták az egyik eligazító példát, Vargha László társai életre szóló barátságot kötöttek a húszas évek végén Balogh Edgárral, és ehhez a kapcsolathoz hűségesek maradtak a történelmi megpróbáltatások korszakában is. Vargha László tájékozódásának e sokoldalú meghatározottságából következett, hogy a kortársi történelem folyamatait mindig realizmussal és tárgyilagosan, de mindig elkötelezetten szemlélte. Megvolt benne annak az igénye, hogy társadalmunk fejlődéséhez a maga szaktudományos eszközeivel is hozzájáruljon. Egész életében izgatták nemzeti sorsproblémáink, s ez nem kis mértékben motiválta tudományos tevékenységét. Tudta, és tanította is azonban, hogy népünk egészséges fejlődésének elengedhetetlen feltétele, kulcsa a szociális felemelkedés. Vargha Lászlót társadalmi érzékenysége és tájékozottsága megóvta attól, hogy a korszak közép- és kelet-európai, felszínes nemzetieskedése, soviniszta, nacionalista áramlatai befolyásolják, félrevezessék. A helyes tájékozódásban biztos bázisnak bizonyult a szülői ház útmutató öröksége, az ifjúkori baráti kör erősítő példája. Társadalmi kérdések iránti fogékonysága már az első szaktudományos írásainak is sajátos színt adott. Közéleti tevékenységének korai szakaszában is jellemző módon nyilvánult a szociális nyitottsága és a tudomány társadalmi funkcióiba vetett hite. Vargha László sem pályakezdéskor, sem később nem volt közömbös a nemzeti tudat, a nemzeti sajátosságok kérésében. Fontos problémát látott benne, amit kutatóként is vizsgálni kívánt. Évtizedeken át izgatta: miI I