Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Vargha László (1904—1984) - FILEP ANTAL: Vargha László tudományos munkássága

1. kép. Vargha László (1979) hatunk azonban, hogy az életút irányát sok tekintetben a családi hagyomány határozta meg. A pedagógus szülök családi tradíciói egyaránt a népi múlt megbecsülését sugallták. Az igazgató-tanító édesapa a Vas megyei földműves közösségben élo kisnemes, „polgár", falusi építő Ősök emlékét ápolta, amint arról néhány életrajzában és tanulmányában maga Vargha László is vallott (Családi és közösségi hagyomány az építkezésben. Adatok a Vas megyei — nemesbődi népi építészet történetéhez. Ethn. 1972.). Anyai ágon mezővárosi szűrszabók a felmenők, örökségük genetikusan is, kulturálisan is fogékonnyá tette Vargha Lászlót a vizuális kultúra iránt. A szülői ház egyszerre nyitott kaput az európai és a hazai kultúrára, valamint a magyar népművészetre. Kis gimnazista volt, amikor könyvtári famuluskodása révén élményeket szerzett a népművészeti talajból táplálkozó finn, skandináv iparművészet világából, s rádöbbent a népi iparművészet kontinentális távlataira, ösztönző erejére. A családi indíttatás tekintetében nem elhanyagolható, hogy a szülők megismertették a hazai progresszió gondolatvilágával, rávezették a szociális gondolkodásra, példát adtak arra is, hogy az értelmiségi élet- és szakhivatás mellett miként kell a közösség általános művelődését is szolgálni (könyvtárt szerveztek, előadást tartottak). A család rendszeres olvasója és előfizetője volt a Huszadik Századnak. A tragikus sorsú, haladó jogász, Somló Bódog professzor, Gyöngyöst tanulmányozva 1917-ben hozzájuk tért be. Vargha László 13 éves, kamaszodni kezdő gimnazistaként vállalkozott a kalauzolására. Az ilyen típusú élmények emberi és kutatói habitusát élethosszig befolyásolták, és az egész pályáján végigkísérték. Hozzásegítették ahhoz, hogy a kritikus történelmi időkben kollégáinál biztosabban tájékozódhatott. Tudományos pályáját, emberi habitusát kedvezően befolyásolta, hogy szülővárosa és az anyai rokonsága révén Gyöngyös és a Mátraalja, az apai családja révén a vasi táj népét, társadalmát belülről, a tisztánlátást akadályozó romanticizmus nélkül, valós összefüggéseiben, élményszerűen ismerhette meg. Gyermekkori, ifjúkori emlékei később gyakran inspirálták kutatómunkájában. Sokszor segítették személyes tapasztalatai, élményei egy-egy jelenség reális értelmezésében. Erről szívesen is nyilatkozott. Ha egy-egy emlékét felelevenítette, az mindig megvilágosító erejű példaként