Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony és a Balaton-felvidék népi építészete (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Dunántúl tájegysége)

zés az uralkodó, ugyanakkor Sümeg környéke még a kőépítkezés területéhez tartozik. A kiválasztott épületek a kőépítkezés jellegzetes változatait képviselik, így nem választottunk a korábbi időszakra jellemző sövény falú házat — hírmondójuk sem maradt napjainkra —, de nem kerültek be a kőépítkezés határterületeiről származó épületek sem, amelyek sok szempontból már a szomszédos területek, a Nyugat-Dunántúl és a Kisalföld felé mutatnak.

204 A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Dunántúl tájegysége négy portával, szakrális építménnyel, egy vízimalommal, egy olajütő malommal, három présházzal és katolikus temető bemutatásával fogja felidézni a vidék népének életmódját, építkezésének, lakáskultúrájának jellegzetességeit.

205 A porták fűrészfogas beépítésű utcasor egyik oldalán épülnek majd fel, az utca szemközti oldalán egyetlen porta építményei állnak majd az előzőkre merőleges elhelyezkedésben, mintegy útelegázas látszatát keltve (13. kép). Hasonló utcarészletre számos példát találunk (14—15. kép). A tájegység építményei közül 3 porta épületei és a malmok le vannak már bontva.

206 A szakrális építmény megszerzésének nehézségei miatt még kérdéses, hogy tájegységünkbe katolikus falusi templom vagy szőlőhegyi kápolna kerül-e majd, ez tovább módosíthatja a telepítési tervet. A tájegység kiegészítő objektumainak — boltíves kőhíd, útmenti kereszt, közkút, a temető sírjelei — s néhány melléképületnek a kiválasztása és megvásárlása még folyamatban van. A tájegység építményei jól képviselik nemcsak a Közép-Dunántúl jellegzetes falusi épületeit, hanem a vidék lakóinak életkörülményeit, gazdálkodásmódját, lakáskultúráját, társadalmi-felekezeti megoszlását is. A mindszentkállai porta épületállománya egy alig 4—5 holdon gazdálkodó család telkéről származik, akinek gazdasági kondícióját jelentős mértékben emelte a szőlőbirtok. Az egykor a veszprémi püspökség sümegi uradalmához tartozó falu lakói katolikusok, részben elmagyarosodott német telepesek. Kultúrájuk sokban eltér a Kál-völgy többségében református lakosságú, kisnemesi falvaitól (Köveskál, Balatonhenye, Monoszló), életviszonyaikat jól tükrözi a kiválasztott porta. A csekély földdel, minimális állatállománnyal üzemelő gazdaság épületállománya is ehhez méretezett — a lakóház igényes, esztétikus megjelenése viszont azt a viszonylagos jólétet jelzi, amit a szőlőművelés tett lehetővé (16. kép). A falu legtöbb portájához szőlőbirtok, szőlőhegyi pince tartozott.

207 A ház a Káli-medence kiforrott kőépítkezését példázza: falai, tornácának oszlopai, boltívei is kőből készültek (17. kép), a szelemen a csúcsfalakon, ill. a harántfalak fölött a padlástérbe fölnyúló falpilléreken nyugszik (10. kép). A bontás során bebizonyosodott, hogy a ház jelenlegi formájában többszöri átalakítás eredménye. Az eredetileg kéthelyiséges, szoba-konyhás lakóház előtt pilléres, harántboltíves tornác húzódott, amely hátra, az udvar felé boltíves nyílással végződött.

208 Ez a Balaton-felvidéki népi építészetre jellemző, sajátos tornácmegoldás (11. kép) ma is gyakori a faluban.

209 Az épületet hamarosan további helyiségekkel bővítették, majd tornácát oszlopos-íves, mellvédes, lepadlásolt tornáccá alakították. A konyhát követő helyiség a bontás idején istálló volt, eredetileg azonban kamrának épült.

210 Az épület nem datált, analógiák alapján azonban valószínű, hogy a XIX. század első harmadában épült. A bemutatásnál a bontáskori szobafüstöskonyha-istálló-pajta alaprajzot fogjuk felépíteni, ez ugyanis egyértelműen helyreállítható, s a házat lakó család változó gazdasági helyzetének ezt az időszakát tudjuk legjobban adatolni.

211 A füstöskonyha bontáskor még átalakítás nélkül megvolt. A szobai szemeskályha helyére épített rakott sparhert füstjét is a füstöskonyhába vezették. A lakóház berendezése nem maradt meg, de a berendezési tárgyak század eleji elhelyezkedésére még sikerült adatokat gyűjteni.

212 A berendezésre a túlzsúfoltság jellemző, kamra híján ui. a konyha és a pajta is tárolási funkciókat is ellátott. A konyhában a gabonatárolásra szolgáló kiselejtezett ,,seggenülő hordók" utaltak a szőlőművelés szerepére a ház lakóinak életében. A kőépületeknél gyakori, és elhelyezkedésükben bizonyos szabályszerűséget mutató vakablakszerű falifülkék a szobában, a konyhában, az istállóban és a tornácon is megtalálhatók.

213 A szobában a sokgyermekes katolikus családoknál gyakori alkalmi fekhelyek, az ágy alá tolható „supedli" és a padágy is helyet kapnak. A porta kiegészítő építményei: kőfalú méhes és disznóól, kőkávás kút kő itatóvályúval — mind a Káli-medence koépítkezésének és kőfaragó iparának jellegzetes, és a falura társadalmi szinttől függetlenül jellemző elemei. A portát az utca felé kerítés és kapu nélküli „kűbástya" (kapupillér) zárja. A következő udvar építményei mind egy kádártai portáról származnak. A portát a századfordulón zsellér család utódai lakták, a családfő alkalmi háziipari tevékenységgel és napszámos munkával egészítette ki jövedelmét.

214 Bár Kádárta a veszprémi püspökség birtoka volt, lakóinak többsége, így az SZNM-be került ház egykori tulajdonosa, a Kántás család is református volt. A lakóház nem datált, valószínűleg azonban a XIX. század első felében épülhetett. KITAIBEL Pál 1796-os útinaplójában említi, hogy Kádártán már akkor csupa kőből épült házat látott.

215 A ház utcai homlokzata előtt kőfallal elkerített kis előkert van. A bontás során kiderült, hogy ez a ház is először két helyiséggel épült, valószínűleg már akkor is a közeli bővítés szándékával. A tornác végén levő boltíves átjáró nyílást elfalazták, ami-