Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Közlemények - BÍRÓ FRIDERIKA: Bárdosi János 1933-1983

dig a Szocialista Kultúráért kitüntetéssel jutalmazta. Amikor pedig a „Vas megye földrajzi nevei" c. kötet 1982-ben megjelent, az esemény alkalmából rendezett tudományos ülésen Csűry Bálint-emlékérmet kapott. Sokat tett azért is, hogy a megyében nagyobb részt általa kiépített társadalmi gyűjtőhálózat megfelelő szakmai irányításban részesüljön. Az évről évre emelkedő néprajzi és nyelvjárási pályázatok elbírálásán túlmenően a pályázókat hasznos tanácsokkal látta el. Figyelmet fordított arra, hogy felkészítse őket a következő évi gyűjtésre, az új pályamunkák megírására. Aki hozzá fordult, segítséget kapott. A falvakban dolgozó gyűjtőkön kívül bekapcsolta a szombathelyi Tanítóképző Intézet és a Pedagógiai Főiskola hallgatóit, akiket néprajzi témájú szakdolgozatok írására ösztönzött, s annak megírásához őket folyamatosan előkészítette, rendszeresen tanácsokkal látta el. Az utánpótlás biztosítása érdekében az 1960-as évek elejétől a főiskola hallgatóinak kiállításlátogatásokkal és tárgybemutatókkal összekötött szemináriumokat tartott. Az 1960-as évek közepétől a múzeum néprajzi osztályán évről évre néprajz szakos egyetemi hallgatók végezték a kötelező nyári gyakorlataikat. Közéjük tartozott e sorok írója is. A szakmai felügyelet természetszerűleg Bárdosi János feladata volt. Megbízatását példás odaadással, ügyszeretettel és nagy szakmai tájékozottsággal látta el. Sokunk számára igazán ezek a hetek, az ő tanácsai alapozták meg a néprajzi gyűjtőmunka fontos gyakorlati tudnivalóit, tőle sajátítottuk el a tárgyak szeretetét, tudományos szerepkörük felismerésének és helyes megítélésének mintegy a készségét. Tudományos munkásságát vizsgálva, első benyomásunk mindjárt az, hogy negyedszázados kutató munkája során milyen sokoldalú tevékenységet fejtett ki. A munkásság egyik fő vonulata mégis a halászat tárgykörében jelölhető meg. Ebből írta szakdolgozatát „A magyar Fertő halászata" címmel. A tanulmány kézirata közel 300 oldalra rúgott. Kedvenc témájához gyakran visszatért a későbbiek során is. A Fertő-tó halászata mellett több Vas megyei faluban is összegyűjtötte a témába vágó adatokat. 1966-ban pedig a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának felkérésére a Dráva mentén végzett kutatásokat. Kiterjedt vizsgálódásainak eredményeként, több néprajzi tárggyal és fényképfelvétellel gazdagította a pécsi múzeum halászati gyűjteményét. Sokat foglalkozott az erdei és mezei gyűjtögetéssel, a népi vadfogásmódokkal, a gyógynövények gyűjtésével és a különböző gyógymódokkal. Hoszszan sorolhatnánk cikkeit és tanulmányait, amelyek a szóban forgó témakörökből jelentek meg. A népi építészet és településtörténet mellett kedvelt témái voltak még a népszokások, a hiedelmek, a történeti néphagyományok, a népi kismesterségek vizsgálata. Bárdosi János vonatkozó kutatásai, cikkei, feljegyzései, s az általa összegyűjtött gazdag tárgyi anyag a néprajztudomány számára ugyancsak nélkülözhetetlenek. Az általa létesített tájházakról tudományos igényű vezetőket, ismertetőket írt. Sokrétű tevékenységéről nemcsak az adattárakban őrzött feljegyzéseinek-elemzéseinek hosszú sora, tanulmányainak félszázat meghaladó címjegyzéke tanúskodik, de ezt bizonyítja a mindig nagy kedvvel tartott honismereti előadások és az ismeretterjesztő cikkek nagy száma is. Korán jött a halál, így nem csoda, hogy több kézirata kiadás előtti állapotban maradt ránk. A tudományt azonban nemcsak művelte, de szerkesztőként annak szervezője és ösztönzője is volt. 1958—1964 között az újraindult Vasi Szemle szerkesztőbizottságának, 1963-tól a Vas megyei Múzeumok értesítőjének, a „Saváriá"-nak szerkesztőbizottsági tagjaként a néprajzi rovatokat vezette. Kiemelkedő munkásságát elismerve 1978-ban újra megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést, majd 1980-ban a Honismereti Emlékérmet. Az utóbbi években több külföldi kiállítást rendezett. 1982 őszén az Európai Szabadtéri Múzeumok Szövetsége Zalaegerszegen tartott tanácskozásán Bárdosi Jánost tagjai sorába választotta. Végül nem lehet említetlenül hagyni azt sem, hogy hosszú éveken át segítőtársa, kollégája, egyben felesége az a Dorner Mária volt, aki gyűjtőútjaira rendszeresen elkísérte, aki tudományos tevékenységében és mindennapos gondjaiban egyaránt osztozott. Bárdosi János igazi hivatástudattal rendelkező, szakmáját sokoldalúan művelő, fáradhatatlan szervező, önzetlen, segítőkész, jó kolléga volt. Mondják: sokszor ellentmondást nem tűrőnek, konoknak, makacsnak, keménynek látszott. De ne feledjük: ennyire szerteágazó „munkaprogramot" csak így lehetett ennyire rövid idő alatt valóra váltani. A népi kultúra, a műemlékvédelem, a nemzeti értékek megmentéséért mindenre kész, ezekért mindent feláldozó néprajzos volt. Pályatársai, kortársai, barátai közül többen elmentek már. Nemcsak ebben, de abban is osztoztak, hogy valamennyien önzetlen, nemzeti múltunkat becsülő, az értékek áthagyományozásáért küzdő jó szakemberek voltak. Talán ezért is égtek el gyorsabban, ezért is lett a tudományos teljesítményük, az egyéni „nagy mű" csonka és befejezetlen. Közéjük tartozott Bárdosi János is. Emlékét tisztelettel őrizzük.