Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Közlemények - JANOVICH ISTVÁN: A szabadtérbe kihelyezett fatárgyak hiánypótlása fa felhasználása nélkül

5. kép. A mándoki templom ajtószerkezete konzerválás után (Szabó Jenő 1978) 1 6. kép. Sziloplaszt réskitöltő anyag és kinyomó műszere (Gáspár Mihály 1982) bomlékony vegyületek közé. Így folytonos lassú kioldódásával a környezetében lévő faelemek felületeit idővel teljesen beborítja. Mivel károsodás mindig csak a — legyen az érintetlen vagy fizikai ártalmaktól feltárt, s emiatt többszörösen tagolt — felületekről indulhat ki, a biológiai szervezetek megtelepedése esetén is az így kezelt felület azonnali pusztító hatása érvényesül, ezért élettevékenységük folytatására nincs lehetőség. (5. kép). Bizonyosan állíthatjuk tehát, hogy az ilyen módon védett objektumrészeken kellemetlen meglepetések nem várhatnak ránk, s az úgynevezett felújító állagvédelem gyakori kivitelezésére sem lesz szükség.

20 Természetesen a szóbanforgó vegyületeken kívül más konzerváló anyagok •— melyek viszonylag nagy stabilitással rendelkeznek, mint pl. a bórax is — szóba jöhetnek védőszer gyanánt. Az előbbiekben közölt megoldás nem rugalmas, hanem passzív módon tölti ki a faanyagok saját és a velük összeépített elemek közötti réseket. A következő leírás viszont egy dilatáló réskitöltő kivitelt mutat be.

21 Jelentősége abban áll, hogy a faanyagokon a szöveti torzulások révén keletkezett üregeket rugalmas módon tölti ki, így a testtel együtt mozog. E tulajdonságával a biológiai szervezetek mélybe hatolásának útját lehetetlenné teszi. Agresszív méreganyagot nem tartalmaz, de tapadása kiváló, s így nemcsak az összenyomódást, de a védendő felületek nyúlását is teljes egészében követi. Előnye továbbá az is, hogy nem kényes, így a vele társítanadó anyagok előrekonzerválását is lehetővé teszi. Ez lényeges körülmény, mind a fizikai, mind a biológiai védekezés szempontjából.

22 A módszer eddigi két típusú kivitelezési változatát adjuk közre azok elkészítésének időrendi sorrendjében. Múzeumunk munkatársai 1972-ben Botpaládon felmértek egy istállós kamra épületet. Mivel építőanyaga teljesen tönkrement, s így a múzeumi újraépítésnél azokat már felhasználni nem volt mód, az objektumot csak hiteles másolatban lehetett felépíteni. Az egyetlen még menthető eleme a több darabra szétesett, korhadt istállóajtó volt. Fontossága nemcsak abban állt, hogy ez legalább eredeti elem volt, hanem abban is, hogy felületére annak idején két külön feliratot véstek be. Az egyik az építmény keletkezési idejét és építtetőjét, a másik az istálló felújításának dátumát adta. A valamikori ép ajtó készítéstechnológiája is különlegesnek bizonyult. Eredetileg ugyanis három darab kétcolos vastagságú bárdolt tölgyfa elemből építették öszsze. Az elemek valamikori szélessége a 30—34 cm között mozoghatott.

23 Az összeépítést a tetőfedő fazsindely illesztéséhez hasonló módon oldották meg. Az első elem belső, hosszanti oldalán egy hornyot képeztek ki, ebbe csúsztatták be a második elem