Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony és a Balaton-felvidék népi építészete (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Dunántúl tájegysége)

gazdaságra átlag 16,2 kat. hold föld jutott, a déli parton 31,6 kat. hold, vagyis a duplája. A déli parton a szántóföldek holdanként 59,4%-kal többet jövedelmeztek, mint az északin. A művelés hat ágában a déli part vezetett az északival szemben, kivéve a szőlőművelést. Ez az egy ág viszont kiegyenlítette a jövedelmi különbségeket a déli és északi part között. A szőlők ui. az északi parton két és félszer nagyobb területet foglaltak el, mint a délin, és a szőlők ötször jövedelmezőbbek voltak a szántóknál.

0

' Az extraneus birtoklás lehetővé tette, hogy a szőlőhegyeken távolabbi falvak, mezővárosok lakói is szőlőbirtokhoz jussanak.

58 A munkaigényes szőlőművelés révén a népes zsellérréteg is napszámos munkára talált.

59 A Balaton-felvidéki borokat hiencek, soproni, bécsi kereskedők vásárolták fel helyben, de több községnek a borkereskedelem révén Stájerországig nyúló közvetlen kereskedelmi kapcsolatai voltak.

60 A környék kereskedelmi, kézműipari, kulturális centrumai részben a Bakony peremterületén, már a síkságon helyezkedtek el. Veszprém, Pápa, Keszthely, Tapolca, Sümeg, Palota, Vázsony mezővárosok nemcsak a kézműves ipar centrumai voltak, hanem élénk árucsere színhelyei is: Tolna, Somogy, Fejér megye gabonája pótolta a helyi szűkebb termést, ugyanakkor vevőre találtak a Balaton-felvidéki borok, a Bakonyban hizlalt sertések, a környék kézműipari termékei, valamint az erdő haszna, a fa, kő, hamuzsír, gubacs stb. is.

61 Sok embernek biztosított kereseti lehetőséget a fuvarozás.

02 Az ipari létesítményeket területünkön elsősorban a vízimalmok, olajütők, üveghuták, továbbá néhány korai létesítésű üzem, így a pápai, bakonybéli és városlődi kőedénygyár, a herendi porcelángyár és a pápai kékfestő üzem képviselik.

63 WALLNER Ernő a bakonyi és Balaton-felvidéki települések gazdaságföldrajzi elemzése során feltárta azokat az okokat, amelyek a vidék igen eltérő nagyságú és lélekszámú falvainak létrejöttét befolyásolták.

64 Az igen változatos domborzatú, talajadottságú területen a megtelepedésnél elsődleges szempont a víz és termőtalaj jelenléte volt. Emellett előnyben részesítették a megtelepedésnél a napos lejtőket, s igyekeztek a falu határát a különböző ökológiai zónákra kiterjeszteni. Bár WALLNER Ernő vizsgálatait a mai településhatárok alapján végezte, megállapításai nagyjából érvényesek a még sűrűbb késő középkori településhálózatra is. A falvak ott helyezkednek el sűrűn, ahol a kedvező ökológiai adottságok folytán a határ eltartóképessége nagy. Itt a faluhatár kicsi, mert a közeli települések útját állták a terjeszkedésnek, a népsűrűség viszont nagy (Balaton-felvidéki szőlőtermelő falvak és a Pápai-medence földművelő falvai). A síkság és a hegység peremén elhelyezkedő falvak az erdőben messze kitolhatták határukat. A hosszan elnyúló faluhatár jelzi törekvésüket, hogy különböző ökológai zónákat birtokoljanak. Az irtásfalvak határai ugyanakkor kisebbek, mert energiájukat lekötötte az irtott terület megművelése. A határ eltartóképességét, a falvak gazdálkodási lehetőségeit jól mutatja a népsűrűség. A legnagyobb határú, legkisebb népsűrűségű falvak a kopár, vízszegény dolomitfennsíkokon vannak, ahol a határnak csak kis részén volt mezőgazdasági művelésre alkalmas talaj. Az említett ökológiai okokkal függ össze, hogy területünk nagy részén a konszolidációt követő gazdasági fellendülés rövid ideig tartott, s a falvak hamar elérték eltartóképességük határát. A XIX. század végére és századunkra a Bakony és a Balaton-felvidék egy része is a gazdaságilag visszaeső, elnéptelenedő területek közé tartozott, amely egyik fő területe volt az amerikai kivándorlásnak. Az egykor virágzó gazdasági ágak az erdők pusztulásával lehanyatlottak. A szőlőket a filoxéra pusztította el, a bakonyi sertéstartásnak is leáldozott az erdők kiirtásával és az új, belterjesen tartott fajták térhódításával. Az erdők rohamos megritkulása az arra épülő iparágaknak is csak rövid ideig tartó virágzását tette lehetővé. Ugyanakkor a kedvezőtlen természeti adottságok és a nagybirtok túlsúlya következtében nem sikerült sem a földművelés, sem az állattartás belterjesebb módjainak meghonosítása, így az eítartóképességük határát elért falvak népessége fogyni kezdett. Kivételt csak az újonnan kialakult ipari centrumok és a közvetlen Balaton-part jelentett.

65 II. Település, építkezés A bakonyi és a Balaton-felvidéki falvak középkori településszerkezetéről a kevés, és csak a településnek egy részét feltáró régészeti ásatásokon kívül a régészeti topográfia adatai és az írásos források alapján alkothatunk képet. A késő középkorra vonatkozóan egy 1411-ből származó birtokmegosztás,

Wi egy 1779-ből származó kéziratos térkép,

67 ill. a Sümeg melletti feltárások

68 nyújtanak felvilágosítást. Ezek szerint ezen a vidéken is uralkodóak voltak a soros, utcás falvak, az utca vonalát messzemenően befolyásolták a domborzati, vízrajzi viszonyok. Igen plasztikus képet ad az 1411-es birtokmegosztás Arács faluról. A mai Koloska völgytől a Balaton felé vezető észak—dél irányú út mentén kétoldalt sorakoztak a falu házai. A jobbágytelkek egy, a nemesek telke két mérőkötél szélességű volt. A nyugati soron északról első a villicus háza volt, ezt követte a tihanyi apátsághoz tartozó 14 jobbágytelek. Az utcasort délről a templom és a körülötte levő temető zárta. Az utcasor keleti oldalán, a temetőnél húzódó ároktól észak felé 6 telket mértek ki a tihanyi apátság jobbágyainak. Ezektől északra