Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony és a Balaton-felvidék népi építészete (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Dunántúl tájegysége)

ken főként szétszedhető szekrényeket és ágyakat szállítottak a különböző körzetek vevőinek ízléséhez igazodva. Jellemző az is, hogy az iparűzés mellett legtöbben gazdálkodtak is, és jövedelmüket inkább föld vásárlására fordították, mint termelésük bővítésére vagy korszerűsítésére.

34 Bár az életmódbeli, vagyoni különbségek a jobbágyfelszabadítást követően mindinkább eltűntek az egykori kisnemesek és jobbágyok között, sok kisnemesi helységben tudati szinten egészen a felszabadulásig erős volt az elkülönülés. Szentgál erősen rétegzett társadalmi hierarchiájában pl. a vagyoni helyzet mellett legalább olyan jelentősége volt a rendi eredetű különbségeknek is, amit a felekezeti különbségek tovább erősítettek. A legszegényebb református nemzetes család tagjai sem házasodtak a beköltözött katolikusokkal, még századunkban sem. Az elkülönülés a társadalmi érintkezésnek szinte minden területére kiterjedt.

35 A változatos éghajlati, domborzati és talajviszonyok következtében tájegységünk gazdálkodásában bizonyos táji differenciálódást figyelhetünk meg, s jelentős volt a környező sík vidékekkel fennálló gazdasági kapcsolat.

36 A hegyvidéken a rövidebb tenyészidő miatt a gabonaneműek közül csak a rozs és a zab érett be, s a sovány, köves talajok nagy munkaráfordítással is szűkös eredményt hoztak. A vidék gabonából behozatalra szorult.

37 Sokan eljártak aratni, nyomtatni Somogyba, a mezőföldi uradalmakba, s a vándorkereskedelmet folytató iparosok — fazekasok, faragók — körében is általános volt, hogy termékeiket gabonára cserélték.

38 A hegyvidéken nem termett meg a kukorica sem, jelentős volt viszont a burgonya, a hüvelyesek és a kender termesztése.

39 Az úrbérrendezéskor Veszprém megyében az átlagos teleknagyságot 33 holdban állapították meg, s a hegyvidéki részeket általában az alacsonyabb kategóriájú földek közé sorolták.

40 Az úrbéres népesség zöme a fél- és negyedtelkes kategóriába tartozott, elenyészően kevés volt az egésztelkes és az annál nagyobb telekkel rendelkezők száma. A házas és hazátlan zsellérek viszont megközelítették számra a telkes jobbágyokat.

41 A bakonyi falvak lakói jelentős mennyiségű irtás- és maradványföldet is műveltek, melyek nagyságra sokszor meghaladták a telki állományt. Az úrbérrendezéskor a fő sérelmet épp ezeknek a földeknek az elvétele, ill. megváltása okozta.

42 Az úrbéres lakosság többsége 1000 holdon felüli egyházi és világi nagybirtokokon élt.

4

' A török korban elnéptelenedett vidékeken a beköltöző jobbágyok a kedvezőbb szerződéses jogviszonyban álltak földesuraikkal. A konszolidáció erősödésével a XVIII. század első felében született contractusokat egyre kedvezőtlenebbekre cserélték, az úrbérrendezés azonban sok községre nézve még így is negatív irányú kiegyenlítődést hozott az úrbéres helységekkel.

44 A majorsági gazdálkodás a szétszórtan fekvő egyházi nagybirtokokon a világi nagybirtokhoz képest némi késéssel haladt, és főként robotmunkán alapult.

45 Az úrbérrendezéskor a legtöbb helyen kétnyomásos rendszerben művelték a földeket, de ennél primitívebb talaj művelési eljárások is előfordultak. A termőterület növelése egyre távolabbi, kedvezőtlenebb adottságú földek művelésbe vonásával járt, ami konzerválta a talajművelés korszerűtlenebb módjait, eszközeit.

46 Az állattartásban az erdei legeltetésen, makkoltatáson alapuló sertéstartáshoz kedveztek leginkább a feltételek: a Bakonyban hizlalt sertéseknek nemcsak a helyi táplálkozásban volt elsőrendű szerepe, hanem a kereskedelemben is. Főként Győrbe, Sopronba, Bécsbe terelték őket eladásra.

47 Az erdőket bérbeadással is hasznosították. Makkbér ellenében a Szlavóniából Bécsbe hajtott sertéseket a Bakony erdeiben hizlalták fel.

48 A fafeldolgozó iparágaknak régi hagyománya volt a Bakonyban.

49 A Bakony mezőgazdasági termelésre kedvezőtlen területeit megszálló szlovák és német telepesek közül is sokan foglalkoztak olyan iparágakkal, amelyek a fa hasznosításán alapultak. Egész falvak lakossága specializálódott különféle faeszközök készítésére (Dudaron főleg hidasokat, Bakonybélen favillákat és szőlőpréseket, Lókúton, Városlődön stb. faeszközöket, szerszámnyeleket készítettek), szénégetésre, mészégetésre.

50 A XVIII. században elsődlegesen az erdők kiaknázására a Bakonynak korábban lakatlan, magasabb részein is keletkeztek települések/'

1 A nagy faigényű üveghuták munkásai is zömmel német származásúak voltak.^

2 Jelentős jövedelmi forrást jelentett a fa eladása és az erdei gyűjtögetés is, főleg a szömörce, gubacs és tapló gyűjtése.

03 Szentgál 1785-ös adatai mutatják, hogy a község jövedelmeinek kétharmad része az erdőből származott.

54 A veszprémi püspökség uradalmainak összeírásakor, 1802-ben a Városlőd, Kislőd és Ajkarendek határában birtokolt 8000 hold erdő 5946 Ft jövedelmet hozott: legtöbbet a tűzifa eladása (évi 1600— 1800 öl fát adtak el), ezen kívül adtak el épületfát, hamuzsírfőzéshez hullott fát, s jelentős bér származott a csehbányái hutából és a makkoltatásból is.

55 A Balaton-felvidék kis falvaiban ugyancsak nem kedveztek a feltételek a szántógazdaságnak, sem az állattartásnak. Itt a szőlőtermelés jelentette azt a gazdasági erőforrást, amely a kishatárú falvak lakóinak a kedvezőbb termelési adottságú falvak látóiéval közel azonos életszínvonalat eredményezett.

06 Ezt támasztják alá JANKÓ János megfigyelései, aki az 1885-ös állapot alapján összehasonlította a Balaton északi és déli partján a művelési ágak megoszlását és jövedelmezőségét. Az északi parton egy