Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Közlemények - ZENTAI TÜNDE-SABJÁN TIBOR: Az őcsényi ház bontása

bői egy 25 cm széles füstjárat ágazott jobbra lefelé (33—34. kép). A szélesebbet átvágták, és alsó részét meg is szüntették, amikor itt ablakot nyitottak a közre. A szélesebb füstcsatornához tartozó tüzelőnek nem maradt nyoma. Legvalószínűbbnek látszik, hogy katlan lehetett, esetleg rakott tűzhely. A padlókutatásból csak annyit tudtunk meg, hogy a szemeskályha szája előtt, ha volt is padka, azt nem alapozták mélyen, a kémény tartópilléreinek alapja hasonlóképpen nem nyúlt a padlószint alá. Egyébként az egész konyhában a sarokkemence ágyazásán kívül mindenütt laza feltöltés volt, a régebbi tüzelőknek semmi nyomát nem leltük benne. Alaposan megvizsgáltuk az összes falat a helyiségben, különös tekintettel a sarkokra. Ekkor már tudtuk, hogy a második konyhát a hátsó (északi) főfal kivételével vályogfalak veszik körül. Közülük a második szoba és a tornác felőli fal vályogalapú, a kamrával határos alapozatlan. Az északi főfal tapasztatlan és meszeletlen azon a sávon, ahol a szoba felőli vályogfal érintkezik vele. Mind a szoba, mind a konyha falainak tapasztása és meszelése ráfordul erre a kőfalra. Alapmeszelése egységes, és korábbi a tüzelőnyílásnál és a kéménytartó pillérnél. A kályhához tartozó fülkét már meszelt falba vágták bele. A fülke füstös tapasztása takarta a meszelt felületet, mind a négy metszésvonalon. A pillér alatt a meszelés folytatódott körbe az egész helyiségben, a szemközti kéménypillér alatt is. A kamra felőli vályogfal és a hátsó főfal találkozási felületét vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy a főfal meszelése megszakítás nélkül átmegy a kamrába. A második konyha legalsó meszelésrétege arról árulkodik, hogy volt a helyiségnek egy olyan állapota, amikor még nem létezett a szemeskályha szája és a két kéménytartó pillér. Ebből arra következtethetnénk, hogy ekkor nem állt semmilyen tüzelő a helyiségben, a nyomok azonban e tekintetben nem eléggé meggyőzőek. A meszelésnyomokat tovább követve, a kamrába jutunk. Mint előbb említettük, a konyha hátsó főfalának meszelése nem szakad meg a hozzá csatlakozó kamrafal alatt, hanem a kamra hátsó falán folytatódik. Ez a meszelésréteg nemcsak a kamrába vezet bennünket, hanem tájékoztat a ház e hátsó részének egy régebbi állapotáról, olyan állapotról, amelyben a konyha és a kamra közti válaszfal még nem létezett, és amelyben ez a két helyiség egy körbe meszelt belső teret alkotott. A kérdéses válaszfal viszont összefügg a bontáskori kéménnyel, a kémény dongaboltozatának egyik vége ugyanis ezen a falon nyugszik, vályoglezárása a falban lévő ajtó fölé épült. A kamra elejét teljes szélességben elfoglalta a tornácról nyíló pincegádor felső része. A nagyméretű, téglából készült fölépítményt lebontottuk a padlószintig. Évszámos téglát nem találtunk benne. Mögötte a kamrafal (az istállóval közös válaszfal) meszelt volt (35. kép), ami azt mutatja, hogy a pincegádor a falaknál később épült be a kamrába. A gádor mögötti kamrafalról levertük a vakolatot. Benne a mestergerenda és a füstgerenda közti magasságban egy kis téglabefalazást találtunk. Nem tudtuk megállapítani, hogy ez csupán a mestergerenda alátámasztását szolgálta vagy esetleg egy korábbi gerendavég helyét rakták itt be. A befalazott nyomnak sem a kamra, sem a konyha szemközti falán nem volt párja. i Az istálló felőli közfal alkotta egyúttal a tornác végfalát is. A vakolat eltávolítása után ezen egy tégla-boltív fele és alatta tőle független ablak- vagy vakablak-nyílás részlet került elő. Bár a boltív nagyméretű ajtóra engedett következtetni, nem tudtuk a nyomokat megfejteni, mert a tornác felől nagyobb részük elpusztult, a fal másik oldalát az istállóban pedig teljes felületen javították, az utánfalazás körül azonban mindenütt megmaradt az eredeti vertfal. Értékelve a második konyhában és a kamrában végzett föltárások adatait, arra az eredményre jutottunk, hogy e helyiségek használatában az átalakítások sora követte egymást. A bontáskori kémény alatt lévő sarokkemencét megelőzte a konyhának egy olyan állapota, amikor ide nyílt a szobai szemeskályha szája, megvolt már a kamra és benne a pincegádor. Elképzelhető, hogy a szemeskályhával együtt funkcionált a középső kemence. Azonban ez a kemence a hozzátartozó tüzelővel akkora helyet foglalt el, hogy szinte lehetetlenné tette a kamraajtón keresztül való közlekedést. Ezért azt kell gondolnunk, hogy a középső kemence nyoma egy olyan korábbi állapot maradványa, amikor a kamra későbbi válaszfalát még nem építették be, a konyha és a kamra egyetlen közös teret alkotott. Ehhez a nagyobb konyhához valószínűleg egy másik kémény tartozott, mert a bontáskori kéményboltozat keleti vége ráépült a későbbi válaszfalra. Miután a kamrafalat és a pincegádort lebontottuk, egy körbe meszelt egységes teret nyertünk. A konyhakialakítást megelőzően itt egy nagy kamra lehetett, aminek az átalakítását 1860 körűire tehetjük. Ekkorra ugyanis elkészült a házhoz hátul Lalakban toldott külső kamra. Nehezen tudjuk megérteni a pince és az épület viszonyát. A pincegádor mögötti kamrafal ugyanis vastagon meszelt, ami kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a pincének ez a része későbbi a falnál. A pincelyuk elhelyezkedése viszont olyan, hogy belülről a helyiségből nem közelíthető meg fölnyitható ajtóval. Lépcsője a tornácra vezet, de a helyiségen belül véget ér. Ha itt ajtót tételezünk föl, akkor a közlekedésnek a pince ajtó tetején kellett volna történnie.