Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Közlemények - ZENTAI TÜNDE-SABJÁN TIBOR: Az őcsényi ház bontása

rélték. Lazán illeszkedett a nyílásba, a tornác felől a fal síkjánál kijjebb nyúlt, fölötte és tőle jobbra a tapasztásban tetőcserepek voltak berakva. Az ablakok föltárása során fedeztük föl, hogy a ház falanyaga nem mindenütt egységes. Az udvari ablaktól a vertfal vályogban folytatódik a tornác végéig. Vályog a második szoba és a második konyha közfala, valamint a kiskamra konyha felőli válaszfala. Ellenben a hátsó főfal egészen az istálló végéig, megszakítás nélkül verfal, hasonlóképpen vertfal az istálló mindegyik oldala (2. kép). Mindez arra vall, hogy az udvari ablakot az itteni falak módosítása megbolygatta. Mégis, ismerve a paraszti háztartás életét, föl kell tételeznünk, hogy a helyiségnek volt ablaka az udvar felé. Minden bizonnyal régiek az északi érintetlen ablakok is, a helyiség szobaként való funkcionálásával föltehetőleg egyidősek. Ezek az ablakok ugyanis utcára, a közre néznek, és egyetlen ablak ekkora helyiségre kevés is lett volna. A második szoba falkutatásait az első konyha felőli közfalon folytattuk. Föltártuk a fal másik oldalán már megtalált füstlyukakat. A három közül a középsőhöz széles, függőleges füstjárat tartozott, olyan, amilyen a régi rakott tűzhelyeké. A sarokban, a hátsó falon 75 cm magasan egy 70 cm hoszszú vízszintes keskeny bevájást fejtettünk ki. Fölötte égett és füstös felület nyomai maradtak meg. Föltételezzük, hogy itt egy rakott tűzhely állhatott, amelynek az alját képező pallók végei nyúlhattak a falba. A sütőrész tűzterének egyik oldalát alkothatta a hátsó fal (20. kép). Lehetséges, hogy nem meszelt tűzhely volt, ugyanis a ház padlásán egy fehér csempéből rakott tűzhely néhány darabja megmaradt. A tulajdonosok emlékezete szerint a fehér csempés rakott tűzhely ebben a helyiségben állt, azonban a másik oldalon, a második konyhába nyíló ajtó mellett, nem simult a falhoz, hanem arra merőlegesen helyezkedett el. Az elbeszélés szerint sütőjével támaszkodott a falnak. Amikor megtisztítottuk ezt a haráhtfalat is, mindössze középtájon találtunk egy kis befalazott részt, és ettől kissé az ajtó felé két füstlyukat. Ha itt valóban volt tűzhely, akkor annak a füstjét kályhacsővel vezették el, a tűztér pedig a fal felől is körül volt építve. Ez eléggé gyakori megoldás, így a nyomok hiánya nem zárja ki a rakott tűzhely meglétét ezen a helyen. Ugyanez a csempés tűzhely korábban állhatott a szemközti sarokban. A befalazott rész egy íves kályhanyílást takart, ami a második konyhába vezetett. Ott azonban elfedte a kemence. Az ajtóktól a sarkokig mindkét közfal mellett megkutattuk a földpadlót, azonban az alapfalakon kívül semmit nem találtunk. A negyedik helyiség a bontáskor látszólag érintetlen, „eredeti" állapotában fönnmaradt, hagyományos szabadkéményes konyha volt, kemencével és rakott tűzhellyel. A tulajdonosok tudatában a házzal egyidős minden részlete. A szájhagyomány nem

1 tart számon semmilyen változtatást vagy beépítést. Ezzel szemben a bontás során az derült ki, hogy a legtöbb átalakítás az épületnek éppen ebben a részében történt (beleértve a kamrát is). A bontás előtt mindössze azt tételeztük föl, hogy itt hátul valamikor lehetett egy nagyobb kamra a konyha és a kiskamra helyén. A második szobában talált idevezető kályhanyílás azonban már többről árulkodott. Ennek ellenére meglepetésnek hatott az egymásra rétegződött nyomok mennyisége. Először földszedtük a hatszögletű téglákból készült burkolatot. A meszelés, amint várható is volt, a téglázat alá nyúlt. Ebből világosan látszott, hogy a burkolat későbbi a falaknál. A helyiség valószínűleg hosszabb időn keresztül földes volt. Ezután a tüzelőszerkezeteket bontottuk le. A kemence a rakott tűzhellyel a konyha bal hátsó sarkában helyezkedett el (21. kép). Bontásukat a rakott tűzhellyel kezdtük. A kemencére támaszkodó sütő részt téglából falazták, pelyvás sárba rakva. Fala a sarok felőli oldalon fél tégla vastag volt, másik három oldalát élére állított téglából építették. A vaslemezből készült sütőt első oldalán két fejelőtéglával, hátul a fal mellé állított féltéglával támasztották alá. Alatta és az oldalainál 5—10 cm-es rés volt, hogy a meleg levegő és a láng körbejárhassa. A sütő tetejét lapjára fektetett télgákkal fedték le. Alattuk laposvas tartók voltak. A tűzhely későbbi építésére utalt az, hogy mögötte a falon több réteg meszelést találtunk. A sütő rész teljes lebontása után eltávolítottuk a fal tapasztását is. Ekkor egy 17 cm széles és 15 cm mély füstvezető csatorna került elő a falból, melyet utólag vályoggal töltöttek ki. Ez a csatorna korábban a tűzhely felső részéhez csatlakozott, és a kémény alá vezette a füstöt. A bontás során a második szobában is találtunk ehhez hasonló füst járatot. Eredetileg cseréppel voltak fedve, majd tapasztva. Felső végükön szabad nyílás volt, alsó végük a tüzelőberendezés légterébe torkollott. A tűzhely főző része téglából és vályogból épült. A tüzelő ajtónál mintegy 20 cm mélységgel induló tűztér a sütő felé haladva fokozatosan emelkedett, míg végül 7 cm-es mélységgel csatlakozott a sütő légréséhez. A tűzhely ajtajai felett laposvas tartők voltak. Alsó részében a falig benyúló fáslyukat találtunk, melynek tetejét deszka áthidalók fedték. A kemence szögletes formáját úgy alakították ki, hogy a boltozatra vályogból és tégladarabkákból kiegészítő falazást raktak, melynek tetejét cseréppel borították. A kiegészítő falazatot eltávolítva előtűnt a kemence szerkezete. Boltozatát vályogból falazták, sárba rakva. A falazás indításakor három fekvő sort helyeztek el, majd megkezdték a boltozat befelé fordítását. Négy sor elkészülte után a már élére állított vályogsorok falazási irányát átlósra