Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Előadások a szabadtéri múzeumokról - K. CSILLÉRY KLÁRA: A szabadtéri múzeumok berendezési problémái

szegényesebb, sem pedig módosabb annál, ami a házunkhoz eredetileg is tartozott, vagy ha a házban egész története során mindig kicsi család élt, nem mutathatunk be népest, és így tovább. Bármilyen magától értetődőnek tűnik is ez, mégis nem egy esetben csak kevés figyelmet fordítanak rá a múzeumban való felállításnál. Igen nagy gonddal kell arra törekednünk, hogy a berendezésnek minél több olyan elemét szerezzük meg az intézményünk számára, amelyik eredetileg is, pontosabban a bemutatás megkívánta korban, továbbá azt megelőzően ott állt a múzeumban áttelepített épületben. És még egy: ha a házban iparos vagy barkácsoló, illetve bármilyen specialista működött volna, úgy feltétlenül azon kell lennünk, hogy a ház múzeumi életében is az kerüljön ott bemutatásra. A szabadtéri múzeumi enteriőrök megtervezésének az egyik fő bizonytalanságát a berendezések időpontjának meghatározása jelenti. A nehézséget itt az okozza, hogy a lakóépületek rendszerint több generációt szolgálnak, és fennállásuk alatt általában többször is cserélődik, módosul a berendezésük, mégpedig többnyire helyiségek, sőt azok kisebbnagyobb részletei szerint is eltérő időben. Ebből az alakulási folyamatból kell kiválasztanunk egy meghatározott időpontot, majd mintegy egyetlen napnál lerögzítve a ház naptárát, ezt az időpontot az egész házra mértékadónak kell tekinteni, amelynél fiatalabb tárgy azután, már nem kaphat helyet ebben az együttesben. Az időpont kijelölésének kötött időhatárok közé szorítása magától a berendezett épülettől is függhet, nevezetesen attól, hogy amenynyiben azt a fennállása során több ízben átalakították, az épület múzeumba való áttelepítésekor vajon melyik periódusa kap megjelenítést. Egyébként a bemutatás időpontjának a kitűzésében nagymértékben az dönt, hogy milyen korú berendezési tárgyakat lehetséges az előkészítő gyűjtés során megszerezni, de befolyásolhatja az is, hogy milyen forrásokból meríthetünk a lakásbelső rekonstrukciójában. Melyek tehát a segítségünkre kínálkozó ilyen források? Természetesen legelsősorban a már említett előzetes tájékozódás az egykori portán, a múzeum számára megvásárolt ház volt tulajdonosainak, a rokonoknak és ismerősöknek a körében. A kapott adatok biztos megítéléséhez, nemkülönben az ismeretek kiegészítésére, elmélyítésére természetesen minden lehető egyéb forrást is hasznosítanunk kell. Nagyon fontos segítséget jelentenek a vagyonleltárak; különösen sokat érő nyereség, ha a múzeumi házunkra vonatkozóan is rendelkezésünkre áll ilyen, méginkább, ha egymást követően több is. Felhasználásukkor azonban sosem szabad szem elől tévesztenünk a néprajzi vizsgálatoknak azt a felismerését, hogy az invertáriumok szinte sohasem szokták hiánytalan teljességében tartalmazni a gazdálkodáshoz és a ház zavartalan működéséhez szükséges tárgyi anyagot; egyes darabokat nyilván még a halálozás előtt elajándékoztak vagy pótlás nélkül megsemmisítettek belőlük, másokat meg a hatósági leltározók ítéltek túl jelentéktelennek ahhoz, hogy felvegyék a listára.

2 Egyes esetekben régebbi leírások is segíthetik a berendezés munkáját. Magyarországon meghatározott helyhez vagy kistájhoz köthető részletezőbb, tehát az enteriőrrekonstrukciós munkához felhasználható ilyen leírások a XIX. század elejétől fordulnak elő, a továbbiakban egyre gyarapodó számban, anélkül azonban, hogy minden területre jutott volna a figyelemből. Így a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum terveiben szereplő nem egy épület eredethelyéről, illetve közelebbi környékéről nem maradt fenn XIX. századi lakásleírás, sőt nem készült ilyen még a jelen században sem. Másrészt a lakásbelsőt megjelenítő leírások nagymértékben sommázóak, rendszerint csak a leglényegesebb tárgyakat, az összképet befolyásoló darabokat tartották fontosnak számbavenni az azt megfogalmazók. Hozzátehető, hogy a leírások jó részén az érződik, hogy a papírra vetője csakis gazdag parasztok portáin járt, sőt előfordulhat, hogy esetleg csupán egy családnál vendégeskedett rövid időre. Lakásbelsőt megörökítő korábbi ábrázolás Magyarországon még a leírásoknál is jóval nagyobb ritkaság. Még a XIX. század nagy részéről is alig akad, ami szabadtéri múzeumbeli berendezéshez felhasználható lenne. A múlt század végén meginduló néprajzi fényképezés hozott ugyan ezen a téren némi javulást, a házbelsőknél azonban az alkalmazni kényszerült magnéziumpor használatával járó kényelmetlenség ennek erősen gátat szabott. Mindazonáltal, hála JANKÓ János ügyszeretetének, a budapesti ezredéves Néprajzi Falu előkészítése folyamán, 1894—95-ben több falusi lakásbelső is megörökítésre került. Nekünk természetesen gondosan össze kell gyűjtenünk a későbbiekben készült idevágó enteriőrképeket is, hiszen ezek többsége is olyan lakásokat örökített meg, amelyek jóval megelőzően létesültek a fényképezésük idejénél és amelyek analógiaként használhatók fel a szabadtéri múzeumi berendezési munkában. Végeredményben forrásul szolgálhatnak a berendezés megvalósításában és segítségül a bemutatás időpontjának rögzítésében a már eddigiekben létrejött hasonló kiállítások is, természetesen szükség esetén, akárcsak a más jellegű forrásoknál is, kellő kritikával élve. Nem csupán a közelmúltbeli ilyen létesítményekben, helyben megőrzött és berendezett házakban, esetleg egy másik, regionális vagy központi szabadtéri múzeum megfelelő épületében megvalósított lakáskép nyújthat tanulságos analógiát, továbbá a részleteket illetően a múzeumi néprajzi kiállítások színpadszerűen felállított szoba- és kony-