Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: A dél-dunántúli település és népi építkezés változásai a 19. században (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum dél-dunántúli tájegysége)

kakapuk, és már a múlt század második felében módosabb parasztházaknál néhol föltűnik a barokk szabású kovácsoltvas kapu (pl. Ormánságban). Telepítési tervünkben valamennyi fölsorolt kerítés és kapu változat szerepel. A telek kerítettségének a Dél-Dunántúlon nagy múltja van, SZABÓ István számos adatot közöl a hatalmaskodásokról szóló oklevelekből a Duna vidékéről, Baranya- és Tolna megyékből a kerítések, kapuk középkori meglétéről. Ez a tény indokolja, hogy a VII. tájegység valamennyi portája kerítéssel készül. A következőkben áttértünk a telek építményeinek s a terület népi építkezésének elemzésére. 2. Vázlat a Dél-Dunántúl népi építkezéséről A népi építkezés kutatója a Dél-dunántúl vizsgálatakor legelőször is azzal a kérdéssel találja szembe magát, hogy ennek a területnek a lakóháza miként illeszkedik a magyar házkultúra egészébe. A korábbi néprajzi kutatások - főként BÁTKY Zsigmond,

36 majd GYÖRFFY István

37 elméleti munkássága hatására - megalkotván a magyar háztípusok rendszerét, a Somogy-, Tolna-, Baranya megyei hajlékokat külön kategóriába sorolták, „délimagyar vagy alsó-dunántúli" néven. Eredetében, történeti fejlődésében rokonították a délszláv „kutya

"-val. GUNDA Béla 1936-ban az ormánsági ház elemzésekora magyar és délszláv házkúltura kölcsönhatásait állította középpontba s megalkotta e területre a „pannon-balkáni házvidék" megjelölést

38

. Az újabb történeti és régészeti eredményekre támaszkodó néprajzi vizsgálatok, főként TÁLASI István előadásai nyomán egyre inkább megkérdőjelezik a déli-magyar háztípus önálló voltát. Sőt a mai kutatás azt látszik igazolni, hogyaz un. középmagyar vagy alföldi házvidék sokkal kiterjedtebb, mintsem korábban véltük. Emellett szólnak FILEP Antalnak a kisalföldi ház és tüzelői terén végzett mélyfúrásai, melyek alapján megkockáztatja azt a következtetést, hogy a Duna melléke Dél-Nyitrától Temesig egységes házövezetet alkot, és összefügg a közép-magyar házterülettel.

39 A 19. századból ismert, napjainkig fennmaradt vagy néprajzilag, építészetileg dokumentált

40 dél-dunántúli, elsősorban a föld- és jelentéktelenebb számban tégla- és kőházak alaprajzi elrendezésükben és tüzelőszerkezetükben lényegileg megegyeznek a Kecskemét környékén föltárt későközépkori lakóházakkal. E két lényeges ponton ugyanez a hasonlóság tapasztalható a terület talpas-vázas lakóépületei esetében is. A mondott időszakban mind a Tolna megye legnagyobb részét, Somogy keleti-, Baranya középső és keleti nagy területeit elfoglaló földházak, mind a Nyugat- és belső- somogyi, zselici és Dráva menti sövényfalú házak szobái füsttelenítettek, „kályhás kemencé"-vel fölszereltek, amelyet a konyhából fűtenek. A szobai tüzelő szája előtt főzésre alkalmas nyílt tűzű padka van, a konyhában helyezkedik el ezen kívül a kenyérsütő kemence, amely a faház területeken hagyományosan csonkagúla alakú, a földházakban pedig már a 19. században lapos tetejű szögletes kemence foglal helyet. Fejlettségbeli különbség mutatkozik a konyhák füsttelenítése terén. A talpas-vázas épületek nagyobb része napjainkig megmaradt kéménynélkülinek, bár némely helyen a múlt század közepén ezeket is kezdték szabadkéménnyel építeni, amint CSORBA József tudósít bennünket Somogy megyéből.

41 Zselicségből, a faépítkezés egyik hazájából ÉBNER Sándor olyan adatot közöl, hogy a környéken az első szabadkéményt Vásárosbécen építették 1852-ben.

42 Saját gyűjtéseim szerint a faházterületeken még leginkább az ormánsági talpasház egészült ki a szabadkéménnyel, de az sem számottevő mértékben. A „szilárdfalú" házak a múlt századi adatok szerint általában szabadkéményesek. KNÉZY Judit somogyi levéltári adatai már a 18. század második felétől (1765, 1779, 1781) regisztrálják a „kű boltos", „kéményes" konyhák meglétét.

43 Szabadkéményt találunk a Tolna megyei Felsőnyéken egy 1782-ből datált házban,

44 bővebben viszont az évszámmal jelzett házakban csak a 19. század első felétől adatolható, melyek sorát jelenlegi ismereteink alapján az 182l-es szóládi (Somogy m.) ház nyitja.

45 Ezek az épületek általában középszintű vagy módosabb gazdaságok tartozékai, többnyire két szobájuk van, amelyekben egy-egy konyhából fűtött szemeskályha állt. A konyhában a hátsó faltól középen előre ugró négyszögletes nagyméretű lapos kemence szolgálta a kenyérsütést. Helyenként a konyhai kemencék már igen bonyolult, összetett funkciójú tüzelőszerkezetekké váltak. Mindhárom megyében megjelent már a jobbágykor végén a kenyérsütő kemencéhez hozzáépített kisebb méretű pecsenye vagy kalácssütő kemence, ugyancsak szögletes lapos tetejű alakban. A legkorábbi datált lakóház, amelyben 1967-ben még látható volt a kiskemence, 1839-ben épült Somogyszobon, két szobájában kívülről fűthető szemeskályha állt.

46 A Tolna megyei Nagykónyiban ÉGETŐ Melinda gyűjtései során olyan parasztház tüzelőberendezését rekonstruálta, amelynek szabadkéményes konyhájába két szemeskályha ontotta a füstöt s a középső kenyérsütő kemence mellett egy kisebb kalácssütő és egy még kisebb rétessütő kemence volt.

47 Saját gyűjtéseim tapasztalata szerint is a többkemencés konyhák a szobai szemeskályhákkal éltek együtt. A szomszédos területek közül ezt a fajta kétkemencés konyhát a Balaton északi partjának falvaiból JANKÓ János írta le

48 Somogy megyei múltjáról KNÉZY Judit tudósít bennünket egy uradalmi tisztház 1770-ben fölvett inventáriuma alapján.

49 A nagykemence mellé emelt kiskemencével kapcsolatban fölmerül a gondolat, hogy ez a forma a vasplatnis és sütővel ellátott rakott tűzhelyet előzhette meg, s annak elterjedésével ki is szorult a használatból. A múlt század második feléből fennmaradt szabadkéményes házak szögletes kemencéi oldalába befalazva vagy a konyha belső sarkában, először a tüzelőpadka végére emelve általában ott találjuk a vályogból vagy téglából rakott tűzhelyet. Feltűnésé-