Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tudománytörténet - KECSKÉS PÉTER: A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos előkészítése és telepítési terve

lósult jó példák (1932-ben Karancskesziből Balassagyarmatra ill. 1935-ben Öcsről Veszprémbe áttelepített építmények) nyomán irányt mutatni a helyi kezdeményezéseknek, és a központi gyűjtemény célját meghatározni. Ma is időszerű állásfoglalása a néprajzos és építész munkamegosztását ületően: „A magyar néprajzra fontos és szükséges népi objektumok kiválasztásánál és azok gondozásánál, s későbbi másodlagos helyen — a magyar nép ligetében — a Magyar Skansenben való elhelyezésénél ... elsősorban csakis az etnográfus működhet eredményesen és a néprajzi tudomány megkívánta szakszerűséggel közre. Az bizonyos azonban, hogy az építész mesterségbeli segítségét nem nélkülözheti, hiszen egyes, az építészet keretébe vágó munkák elvégzése megfelelő szakembert kíván".

11 VARGHA László hangsúlyozta a felmérés, bontás, áttelepítés, konzerválás és újraépítés pontos és szakszerű, néprajzi, építészeti és fénykép dokumentálását. GYÖRFFY István a nemzeti művelődés átfogó programja részeként 1938-ban ismertette a Néprajzi Tár felügyelete alatt ill. a létesítés helye szerint mellette, a Népligetben felépítendő Skansen tervét. Időszerűségét és szükségességét elsősorban azzal indokolta, hogy a terjedelmes gazdasági és ipari eszközök a Néprajzi Múzeumból hiányoznak: ,A nagy tárgyak bemutatására a szabadtéri múzeumok a legalkalmasabbak, hol ... eredeti céljuknak megfelelően vannak felállítva".

12 GYÖRFFY több vonatkozásban aláhúzta a múzeológiai tevékenység sokoldalúságát: „Hangsúlyozom, hogy a szabadtéri múzeum első- és utolsósorban is múzeum, melynek létrehozása, berendezése és kezelése múzeumi szakemberek feladata. Emellett másodsorban idegenforgalmi látványosság is lehet. Az anyag kiválogatása tehát egyedül néprajzi szakemberek feladata, úgyszintén a lebontás és felállítás ellenőrzése is".

13 GYÖRFFY István múzeumlétesítő tervezetét Teleki Pál kultuszminiszter elfogadta. A részletes tudományos terv megalkotására és kivitelezésére azonban a második vÜágháború előjátékának árnyékában már nem kerülhetett sor. Figyelemre méltó mindenesetre, hogy GYÖRFFY művelődéspolitikai és tudományszervező koncepciójában a szabadtéri múzeumon kívül szerepelt a „néprajzi műemlékek" rendszeres kutatása és megőrzése is. Jelezte ezzel — ma is útmutató módon — a műemlékvédelmi és múzeumi feladatkörök egymást kiegészítő jelentőségét és szerepét.

14 Az Országos Magyar Történeti Múzeum Néprajzi Tára mellett megvalósuló szabadtéri gyűjtemény operatív megvalósítási tervére DOMANOVSZKY György is tett javaslatot.

15 Tervei az 1938 tavaszán tanulmányozott skandináviai példák tapasztalatain nyugodtak. Felismervén azt, hogy az építészet és műemlékvédelem intézményei nem foglalkoznak a népi építészettel, országos néprajzi „építménylajstromozást" ajánlott. E terepmunka alapján az objektumok három osztályba sorolhatók: a központi gyűjteménybe áttelepítendő, a helyben megőrzésre való vagy regionális gyűjteménybe áthozandó, s végül már dokumentált, de lebontásra, pusztulásra itélt építmények. Az alapkutatás fenti bázisa teremtette volna meg az országos és helyi gyűjtemények létesítésének tudományos fedezetét. DOMANOVSZKY tervezte a megyék pénzügyi forrásait is bevonni az országos vállalkozásba, a múzeumépítés finanszírozásába. A berendezések nagyobb részét a Néprajzi Tár raktári anyagából vélte megoldani.

16 Részletesen foglalkozott a múzeumalapítás pénzügyi, vendéglátási, népművelési és szervezési kérdéseivel is. Az általa javasolt restaurátori, tűzvédelmi és üzemelési megoldások az északi példák és a magyarországi viszonyok és lehetőségek összevetése alapján születtek, de még ma is adhatnak hasznosítható támpontokat. DOMANOVSZKY György is a NépÜgetbe, parkszerűen elhelyezve javasolta az építmények áttelepítését. Húsz nagyobb objektum felépítése után gondolt a múzeum megnyitására. A központi gyűjtemény létesítése mellett regionális és kistáji vállalkozások tervei is napvilágot láttak. TÓTH János 1939-ben a „Vasi Skansen".

17 ZÁKONYI Ferenc 1942-ben a „Tihany-Skansen"

18 és ANTALFFY Gyula 1944-ben a „Nagykun Skansen"

19 megvalósítását szorgalmazta. A helyi erőkre alapozott múzeumlétesítési törekvések azonban inkább az igény ébrentartását szolgálták, mert megvalósulásuknak lehetőségei a vÜágháború időszakában nem voltak biztosítottak. A korántsem teljes áttekintés után nem lehet célunk a magyarországi törekvések európai szabadtéri néprajzi gyűjtemények történetével való összehasonlítása és szembesítése.

20 Azonban a fentiek alapján néhány tény rögzítő megjegyzést kell tennünk: a. Az Ezredéves Kiállítás Néprajzi Falujának elpusztulásával és folytatásának hiányával Magyarország e múzeumtípus létesítésének európai élvonalából, első hullámából kimaradt.

21 b. A szabadtéri néprajzi gyűjtemények alapításának két világhháború közötti, második időszakának középeurópai megvalósításában nem tudtunk részt vállalni. c. A fél évszázad alatt a hazai műemlékvédelem fogalmi rendszere és szervezete nem terjedt ki a paraszti építésű vagy használatú építményekre.

22 A művészettörténeti, építészeti, építészettörténeti és esztétikai kutatások jórészt nem vettek tudomást a falu építészeti kultúrájáról, nemhogy a felmérésnek és megőrzésnek feladataival foglalkoztak volna. Néhány egyéni és elszigetelt, de eredményes építészi erőfeszítéstől

2 3 eltekintve, a „magas művészet" tudósai legjobb esetben a néprajz és népismeret hatáskörébe utalták e feladatok megoldását, de gyakrabban „alászállt kultúrjavak"-nak vagy „primitívség"-nek minősítették a parasztság alkotta építményeket. d. A két vÜágháború közötti időszak néprajzi kutatása főként a Néprajzi Tár intézményi keretei között valósult meg. A jelentős tematikus kutatások és kiad-