Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN : Dél-Borsod település- és építéstörténetének vázlata (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Tiszavidék tájegysége)

A tatárjárás után nyilván alapjaitól újjáépült és a XVI. század végétől elnéptelenedő

45 Muhi mezővárosról ezek alapján mindössze azt tudjuk, hogy épületei különféle formában fát felhasználó és kőfallal épültek, és a sárból és kőből rakott kemencék (feltételezhetően sütőkemencék) mellett a lakóhelyiségekben esetleg helyi készítésű csempékből készített kályhák álltak. Miskolcon a XIV—XV. században ismert volt a háromhelyiséges lakóház. A Sötét-kapui ásatások során feltárt épület L alaprajzú volt, sajnos a kelet-nyugati tengelyű két helyiséghez délről csatlakozó harmadik helyiségnek csak az indítófalai kerültek elő egy újkori ráépítés miatt. A megmaradt két helyiség azonban sok tanulsággal szolgál. Elsősorban figyelemre méltó az, hogy itt egy bejáratot biztosan ismerünk és ez délről nyílik. Ennél a bejáratnál egy falépcső maradványai is napvilágra kerültek, melyről az ásató feltételezi, hogy nem lejáratról, „. . . hanem a házba való feljárásról lehet szó, amiatt, hogy a feltételezhetően egykorú terep itt erősen partos volt."

46 A lépcsőn megközelíthető helyiség bal hátsó sarkában kemencét találtak, mégpedig nem az Árpád-kori, vagy az egykorú alföldi feltárások szokásos kerek, esetieg ovális alaprajzával, hanem lekerekített téglalap alaprajzzal. A meglehetősen nagy méret eleve kizárja annak feltételezését, hogy esetleg ez egy kályha lehetett volna, s így nagyon valószínűnek látszik, hogy az Észak—Magyarországon a későbbiekből jól ismert fekvő téglalap formájú kemence első ismert előfordulásával állunk itt szemben. A kemencés helyiségtől nyugatra eső helyiségben az északi és a nyugati fal szegletében nagyméretű, a benne talált magvakkal egyértelműen tisztázott gabonásverem került elő, melyet valamilyen agyagépítmény fedett. Mellette hamuval telt kisebb gödör és egy tűzhely szétdúlt maradványai kerültek feltárásra. A harmadik helyiség ismeretlensége miatt az épület használatának rekonstrukciója teljes biztonsággal nem oldható meg.

47 (3. kép) Ugyancsak Miskolcon kísérelte meg MARJALAKI KISS Lajos a késő középkori, török előtti jobbágy belső telek nagyságát és méreteit rekonstruálni. Megállapította, hogy „Valamennyi nagy telek-köt el, az utca szegélyén, arra derékszögben indul ki. Oldalvonalaik szintén párhuzamosan húzódnak a telek lába felé, s ugyancsak derékszögben zárják le az udvart. Az egész kötél, vagy nagy porta utcai vonala mintegy 26—28 ölet tesz ki, ennélfogva a kötél negyed része, a normál jobbágyi fundusra alig 6 és fél — 7 öl szélességű, tehát megközelítő pontossággal 13 méter utcai front jutott. De a négy parcellára szabott résztelek mind egyenlő hosszú csíkban vonult végig az utca vonalától a telekhatárig. A keskeny, ún. szalagtelek nagyjában 100 méter hoszszúságban húzódott."

48 Nem tudjuk, hogy ennyire szabályos kiosztással-e, de a megye déli részén is utcás-sorosak voltak a falvak ebben az időben, mint az Oszlár 1342-es, 1344-es és 1435-ös, Bikk 1347-es, vagy a Tiszának már a túlsó partján Lök hasonló korú összeírásaiból kitetszik.

49 Mezőkövesdet a korszak végén 1583-ban utcák szerint írják össze: „Kis Uotza. Niarad Uotza. Szent Estuan uotza. Nagj uotza. Kandida, Syhalmj uotza, Egrij uotza."

50 A valóságban azonban még ennyi utca sem volt - hiszen a Szihalmi és a Nyárád utca ugyanazt a nyomvonalat a középkori Szihalom—Muhi útvonal két végét jelezheti, s talán nem megyünk túl messze a következtetésekkel, ha a Nagy utcában ennek az útvonalnak a középső szakaszát keressük. így az Egerbe ületve Szentistvánra vezető, a főútvonalra többé-kevésbé merőlegesen csatlakozó utak mellett két topográfiailag nem azonosítható útvonala volt Mezőkövesdnek, a Kis utca, és a Kandida.

51 Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy Leány községben — a mai Sály és Bükkábrány között feküdt félúton „. . . a szentély, az erdőkhöz vagy a már meghatározott helyű telkekhez viszonyították a birtokrészeket, ugyanakkor, amikor közvetlenül előbb megosztott birtokokban utcasorok, a következőkben pedig a rajta átfutó patak kínálkoztak választó-tájékozódó vonalként."

52 Vagyis feltételezhető, hogy ez a később elpusztult falu a XIV—XV. században halmazos volt. Ezek után mi is feltehetjük szűkebb érvénnyel azt a kérdést, melyet SZABÓ István országos érvénnyel feltett, vagyis, hogy területünkön a XVI. század közepe-vége előtt - azaz a török pusztításokat megelőző időkben számolhatunk-e a szálláskertes falvakkal, és válaszunk megegyezik válaszával „. . . a XIII. század óta, amióta módunk van írott források alapján falvaink szerkezetébe bepillantani, a munkánk zárópontját jelentő 1526. évig egyetlen félreismerhetetlen, egyértelmű adat sem szól az ólaskertes településről"

5 3 • • * 1596 Dél-Borsod történetében fordulatot hozott, elesett Eger, és, a mezőkeresztesi csatában is a törökök győztek. Már a korábbi években-évtizedekben is szenvedett a megye déli része a török becsapásoktól, sőt egyes városai, falvai adóztak is a töröknek

54 de ettől az időtől kezdve került állandó török fennhatóság alá; és lévén határterület, vált állandó háborúskodások színhelyévé. Már ebben az évben szinte minden egyes települést kisebb, de inkább nagyobb károsodás ér.

55 Ezt követően a XVII. században gyakran évekig, évtizedekig lakatlanok az egyes falvak, mezővárosok, majd hosszabb-rövidebb, népességében mindenképpen megfogyatkozott újratelepülés után megint a feldúlás, a lakosság elmenekülése következik. A megmaradt, vagy újratelepülő településeket az Üyen területeken szokásos kettős adózás is terhelte, és helyzetükön az sem segített, ha eredeti földesuruk adójukat helyzetükre való tekintettel felére csökkentette, mert új, török földesuruk viszont folyamatosan emelte a rájuk ki-