Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

kifogással élek, amelynek indokai a következők: a vádirat Lázadó Krisztus c. költeményemet inkriminálja éspedig első sorban annak egész tartalmát. Ha a királyi ügyészség azzal a szemmel olvasta volna a verset, amellyel azt az a publikum nézi, amelynek íródott, megállapította volna, hogy gondolat-menete nem Krisztust, Istent gyalázza, hanem a munkásnak, illetőleg az Embernek Krisztussá szimbolizált alakjában fordul panaszával Istenhez. Ami az egyes inkriminált kifejezéseket illeti, mindenekelőtt meg kell jegyeznem, hogy minden költemény mint egész kivan hatni s igy az abból kiragadott részmondatok természetszerűleg elvesztik eredeti értelmüket. Sőt, miként az egyik inkriminált kifejezésből kitűnik (A szemed lesz stb.) minden értelem nélkül valók. Az első inkriminált mondat (S munkában Uram stb.) azt jelenti, hogy a véges erővel teljesített véges eredmény — abszolút szemmel nézve — nem kisebb érdem, mint a végtelen erővel teljesített végtelen eredmény, tehát a mai korban elcsüggedt Embernek visszaadja önbizalmát, anélkül, hogy evvel Istent gyalázná. Ami pedig a további inkriminált részeket illeti, figyelmesebb olvasásnál észrevehető, hogy a kilencedik versszak végén az idézőjel bezárul s a tovább következők a költeményben beszélő dolgozó Emberre vonatkoznak s így még átvitt értelemben sem érthető Krisztusra. Mindezekből nyilvánvaló, hogy a költeménynek sem tartalma, sem kifejezései nem Istengyalázók s igy a Btk 190 §-ának alapeleme hiányában bűncselekményről szó sem lehet. Kérem tehát a vádirat elutasítását. Tisztelettel József Attila 44 JÓZSEF ATTILA - GALAMB ÖDÖNNEK B[uda]p[est] 1924. jun. 17. Drága jó Ödön Bátyám, a regényes hallgatásból kilépek emelt fővel és — sose tudja az ember, hogy mit akar, csak hiszi — előreláthatóan azaz érez heM