Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

ezt máskor ne tegyék. Dehogy is bántanám meg őket ! De én családot akarok már és legalább a te családodban ne legyek „egy szegény fiú", ha már az enyémben az voltam. De a szüleid éppen ezt nem akarják és Vilma néni Goti-Gyurka útján tudtomra adta azt, hogy a „támogatás nem jelent családi kapcsolatokat". És szörnyűség, hogy ezekután mégis elküldték ezt az ebédjegyet, amit még fokoz az, hogy muszáj elfogadnom (nem az ebédek miatt, hanem), mert kihívásnak vennék, ha visszaküldeném: gondold csak el, hogy mi jönne ki ebből. De módját ejtem majd. Jóska bácsival azt hiszem beszélni fogok mindenről. Édes kicsim, nagyon szeretlek: Egyszerűen: hiányzol mindenemből. Csókollak kicsikém és írj. Attila 168 VÁGÓ MÁRTA - JÓZSEF ATTILÁNAK 14, Manson Place. S. W. 7. 11. Dec. 1928. Attila, oly gyűlölködő hangú a leveled, hogy szinte nem érzem hogy Néked írok ha felelek rá. Kénytelen vagyok mielőtt Hozzád szólok erre a levélre felelni. Mondd meg, ha akarod, miről mondottál le értem, mit követeltem én Tőled? Nem értem mi ez, miről való lemondást követeltem és egyáltalán követeltem-e valaha tőled? Hogy soha eszembe se jutott, hogy valaha valahová is kövesselek és „társadalmi felekezetemből" néztelek Téged ? Először is hová követhettelek volna, sógorod házába vagy apám ellenszenvvel nyújtott támogatása kereteibe? Másodszor milyen társadalmi „felekezet"-hoz vagy osztályhoz tartozom én? Nincs nekem a talpain alatt semmi féle talaj, olyan egyedül vagyok, amilyen egyedül talán te se sohse voltál, mert te mégis csak fajtádhoz is tartozol valahogy, más kapcsaid is vannak mint tisztán véletlen emberi találkozások. Én hosszú hosszú magányos hónapok szenvedései után, egy-két barátra találtam legföljebb, Manheimék is ezek közt voltak. És miután Zürichbe el voltak