Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

ellene, magam is adtam szó nélkül mindenkinek, amikor volt. Azonban ha engem megkérdeznének, kaptam-e tőled pénzt, nemigen tudnám letagadni. Apa meg Anya pedig kétségbe volnának esve, hogy „ilyen embert" szeret a lányuk. Ez tehát csak megnehezítené amúgy is ingatag helyzetemet velük szemben. Én ugyan szeretem őket, de mihaszna, ha ők így azt gondolnák, hogy minthogy tőled elfogadom a pénzt, valószínűleg nők tartottak ki egész életemben és így magyarázatát is lelik annak, hogy miképpen élek még egyáltalában az én sorsom közepette. Fáj visszautasítanom ilyen politikai szemérem kedvéért, mert tudom, hogy milyen jó adni annak, aki szeret, kétszeresen is jó, mert egyfelől annak örülnél, hogy adtál, másfelől így meg is nyugodnál, gondolván, hogy most legalább föltétlenül bizonyos, hogy nem nélkülözök. De eziránt így is megnyugtatlak, amíg van bélyegre pénzem, addig van egy liter tejre és 10 szimfóniára is, - ez utóbbi cigarettát jelent. Majd akkor küldj, ha kérek. Angol levelezés tanulása alatt nem arra gondoltam, hogy hazajöjj, minden költség vesszen, jöjjön a teljes debacle. így fogalmazván nem is fedi az igazságot, mert mi az, hogy teljes débâcle? Erre vonatkozólag már írtam, és azt hiszem, annyi haszna megvolt az egész ügynek, hogy mélyre nyílott a lelked. Azonban szó sincs arról, hogy saját szép mélységed fölött szédelegj. Nem vagy te szédelgő! Az egészből levonhatod azt a következtetést, hogy a testre és a test tetteire, tényeire nézve fennáll a teljes determinizmus, amit csak azzal enyhíthetünk, ha nem statuálunk megmásíthatatlan történeti tényeket. Ezzel szemben a szellem, az intelligencia szabadsága abszolút (lásd Kantot is), mert az én megokolásom szerint az intelligencia tényei kívül vannak az időn, egyszerre csak egy áll fenn, tehát, illetőleg egy foglalkoztat, hat és alkot, míg a történeti tények mind egyszerre hatnak, mert benne vannak az időben. Dózsa forradalma, mint történeti tény, ma is hat, ma is munkát, determináló munkát végez, míg a szép vers vagy kép, vagy gondolat önmagában lezárt világ, kompozíció. Tehát az eposz úgy viszonylik a történelemhez, mint a festmény a tapétához: az előbbiekhez semmit se tenni, se tőlük elvenni nem lehet, míg az utóbbiak előre-hátra a végtelenségig folytathatók, növelhetők, vagy kisebbíthetők, keskenyíthetők, rövidíthetők. Megjegyzem, hogy nem érdekel, ki mit mondott előttem,