Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

új-é az, amit mondok, mert az sem érdekel, ha én mondom, — az egész gondolatsort, és pedig minden esetben önértéke foglalkoztatja szellememet, amely (az egyetlen ,,aki") ha hord is magán annyi egyéniséget talán, mint fülcsigám és érzelmeim, mégis tisztán önmaga értékeiért való, annyira, hogy József Attila mellette jelentéktelen esetlegesség csupán. Hallom, hogy körülötted minden csupa lárma, belül pedig sírás. Azazhogy még ma is okt. 8-i, tehát settlementbeli leveled bírom, holott már visszaköltöztél régi lakodba. Hát csak maradj ott, bár igazán szeretném, ha csak láthatnálak (tudod a többit, a hacsak mindig növekedik). De tényleg tanulj rendesen, tisztességesen, ha nem is azt, amiért kimentél. Különben ha hazajössz, én már szeretnélek elvenni. Tehát legalább állásom kell legyen. Már most azonban nem tudom, hogy miképpen sikerült elintézni ügyeidet úgy, hogy visszamehettél a Manson-place-re. Mert azt írod (okt. 8.), hogy karácsonyig kifizettél kosztot-lakást és Lederer lesz talán mentőangyalod, ami eléggé fantasztikusan hangzik. Kérlek, hogy erre vonatkozólag referálj: ne Ledererről, hanem a pénziekről. Most veszem észre, hogy levélpapírblokkomnak ez az utolsó darabja. Két lap kivételével mind neked írtam tele, holott te ezt tagadod. Isten veled kicsikém, örülj sokat, ne feledd el, hogy majd anya leszel. Ne törődj össze szívecském, ne olyan gyerekeket hozz nékem a világra, akiknek annyira ráncos már születésükkor a homlokuk, hogy ujjnyi árnyékokat vet rajt a napfény. Mert mi a napra megyünk majd velük, ugye, édesem? A férfi föláldozhatja magát, mert a világért teszi a világ egyes esetein át is, a világ pedig a férfi gyermeke, de a nő gyermekeinek kicsi szolgálója és nem szabad, hogy már születésük előtt évekkel elhagyja őket. A gyereknek el kell hagynia a szülőt, a szülőnek nem szabad elhagynia gyermekét. Nagyon sokszor ölel Attila