Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

És az is most jut eszembe, hogy kis agyonkalapált patkóemberből, akit az örökkévalóság csattogtat és rugdal vele a kövezeten, belőlem, mi lett volna, ha nem fordulnál hozzám, mint fény a tükörhöz. De most ezen sem gondolkozom tovább. A versről írj őszintén, de ne hazudj. (Nem mintha valaha is hazudtál volna, hanem a mosti speciális különös körülményekre való tekintettel.) Ha nem te vagy a „múzsám", akkor több vagy nála. Én nem bírnám életem nélküled, de ha elhagynál nem tudnék utánad menni, megmerevednék, ö pedig mindig és újra fölkínálja magát. Minden bizonnyal nymphomániákus, mert én már hagynám és mégis visszaerőszakoskodik, pedig sok ezer halott művésszel és az élőkkel egyszerre van viszonya — és még én is kellek neki. Kicsim, szívem, most lefekszem, éjjel 3 az óra, reggel dolgom van korán. Csicsijja, aludj szépen, és most sokáig, sokáig ne álmodj velem, ne álmodj csúf dolgokról. Édös kis szerelmem, Isten-oltotta nemes babonám, most a te álmod őrzi a világot. Lám, még a felöltőm is rajtam van. Most szépen levetkőzöm és kinyújtózom, túl a takarón, és fáradt lábam fölmutatódik. De nem látja senki és ez így van jól. Mindenkinek elég a maga búbánata, baja, akkor is, ha nagyon kevés. Az enyim pedig nem is sok, hiszen még csak gyerekecske vagyok, az igazi tehát csak ezután jöhet. De hát most is túlozok. Hát csak nyugodj csöndesen és fehéren, legyen mindent feledtetően jó és erős a tej, ha már a fekete savanyú, gyönge. Szerbuc. Attila 150 JÓZSEF ATTILA - VÁGÓ MÁRTÁNAK Pest, 1928. okt. 2. Kedvesem, most, öt perce kaptam meg szept. 28-ról keltezett írásodat. Azóta három hosszú levelem ment, a legutóbb tegnap: egy légiposta expressz, egy rendes és egy légiposta. Az elsőt már régen meg kellett kapjad, ha csak le nem zuhant a repülő. Erről azonban