Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

addigra kialudta magát. Oda járt Biró Lajos, aki megérdemelné hogy ne csak mint Ady barátját ünnepeljék, hanem mint jeles publicistát, novellaírót és drámaírót. Kabos Ede, a Budapesti Napló szerkesztője járt oda, aki nagyon tudott törődni Adyval, Lengyel Géza, s ki még? Idővel persze a Bristol- és a Szabadság-asztal közönsége megváltozott; egyesek elmaradtak, mások helyet foglaltak ott, egészben véve az asztal kiterebélyesedett; rangot jelentett annak, aki ott helyet foglalhatott. Osvát ritkábban jött a Szabadság-asztalhoz; a Bristolban rendesen megjelent; a délelőtt folyamán pedig a New York emeletén ült, bel- ós külföldi lapok bástyáitól körülvéve s többnyire ott tárgyalt azokkal az ismeretlen írókkal, akik Osváttól várták, hogy ismertek legyenek. Gellért Oszkár azt írja. hogy ő nem járt a Bristolba, mert úgy hallotta, hogy ott a társalgás hangja olyan, amit az ő ízlése vagy morálja nem tudott bevenni. Meg kell állapítanom, hogy ezt valaki csakis ugratásból adhatta be Gellértnek. Ahhoz az asztalhoz sűrűn eljátrak az írók feleségei is: Osvátné, Fenyőné, Schöpflinné, később Kaffka Margit, Lesznai Anna; nem emlékszek egyetlen esetre, hogy valaki e társaság hangján megütközött volna. (Az írásain igen, — de azon tudtommal Gellért sem ütközött meg!) Nem fontos. Hiszem, hogy könyve új kiadásában Gellért ezt a vádat mellőzni fogja, - fontosabb esetben is lojálisán megtette. A Nyugat folyóiratnak és a körötte kialakult irodalmi mozgalomnak Osvát Ernő volt a lelke, spiritus rectora; rendkívüli irodalmi műveltségű, éles látású és ítéletű, az írót gyöngéden szerető, finom lelkű, szuggesztív ember. Ha rágondolok, nem fogyok ki a jelzőkből, gyakran a könnyekből sem. Nem tudom, hogy az eddigi följegyzések során megmondottam-e, hogy húsz éves lehettem, mikor Kovács Jenő megismertetett bennünket egymással. Kovács Jenő említette neki, hogy egy nagyobb Ibsen-tanulmányt írtam, igen méltánylót. Elkérte;' nem tetszett neki. Viszont azt üzente, mennyire szeretné, ha barátok lehetnénk. S úgy lett. A Nyugat az ő irányítása mellett szellemi egvség lett. Ez az egység nem abban nyilvánult meg, hogy írói ugyanannak az esztétikai kánonnak vagy politikai törekvésnek voltak emberei, — szó sincs róla. Egyetlen kánonja a gondolatszabadság