Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Fenyő Miksa írói pályája

veit kritikus mint Péterfy Jenő sem méltányolta pl. Vajdát vagy Reviczkyt. ( Újságírói kritika) A hivatalos tanári kritika mellett azonban mindinkább jelen volt egy újságírói fogantatású kritika, mely nem tudományos igénnyel ugyan.de inkább a jelenre tekintve, lassanként teljesen átvette a napi kritika feladatait, a tanári tekintélynek meghagyva az irodalomtörténet művelését. Ez az újságírói kritika nem volt szükségképpen haladóbb, mint a másik, de nem az irodalmi tekintélyektől, hanem a színesebb és egyre városiasodóbb sajtótól függött, és ahogy kizárólagos feladatává vált a kortárs irodalom figyelése, úgy nőtt hozzá az új irodalomhoz, úgy tette magáévá annak újszerű világképét. Meggyorsította ezt a folyamatot az is, hogy az újságírói kritika legszínvonalasabb művelői már a múlt század utolsó évtizedeiben is az írók közül kerültek ki, mint Vajda, Reviczky, Komjáthy vagy későbben Ignotus és Ambrus Zoltán. És ugyancsak az újságokban, folyóiratokban fejtették ki kritikai munkásságukat olyan teoretikusabb hajlamú, de a tanári kritika maradiságával szembeforduló írók, mint Asbóth János vagy Palágyi Menyhért. A századfordulón a polgárosodás nagyobb ütemével megszaporodott újságok és folyóiratok nagyon kedveztek az újságírói kritika fejlődésének: már eltartottak néhány olyan kritikust is, akinek nem mellékfoglalkozás volt az irodalmi kritika a tanárság mellett, hanem az újságírásnak vagy az írói hivatásnak mint főfoglalkozásnak egyik természetes ága. Minthogy az így kifejlődött kritikusgárda a meglévő lapokra volt utalva, érthető az a körforgás is, hogy míg egyfelől a lapok nevelték ki a kritikusokat, másfelől a kritikusok újabb és újabb irodalmi folyóiratok alapításán fáradoztak. A századfordulón még úgyszólván azonos kritikus nevekkel találkozunk az összes irodalmi lapokban, a Vasárnapi Újság, a Magyar Salon, az Új Idők munkatársai még jóformán ugyanazok, talán a Hét az egyetlen határozottabb profilú folyóirat. Később azonban az egyre szaporodó kritikusok hajlamaiknak megfelelően válnak ki, és alapítanak új meg új lapokat. így indult meg 1905-ben a Figyelő is.