Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

német regényíróról; nagyon Méretném, ha Méltóságos Uram elolvasná." ,,No mutassa!" Odaadtam neki a kéziratot. Gyulai belenézett, elolvasta hangosan címét és az első sorokat, s aztán azt mondotta: ,,Én ezt az írót nem ismerem. Tudja mit fogunk csinálni? Megkérjük Angyal Dávidot, az majd elolvassa, s megmondja, hozzam-e vagy sem." Tanulmányom, mely Gustav Frenssen regényéről szólt, (nem tudom, hogy jutottam hozzá) megjelent a Budapesti Szemlében, tiszteletdíjat is kaptam érte; ez volt az első pénz, mit írással kerestem, azóta sem sokkal többet. Boldog voltam, verebet lehetett volna fogatni velem, pláne hogy Gyulai elfogadta ajánlkozásomat, hogy színházi kritikákat írok a Szemlébe. S Gyulai hozta ifjonti szigorúsággal megírt kritikáimat a Nemzeti Színház premierjeiről; talán megérezte rajtuk, hogy ezek a bírálatok, ha nem is az ő nívóján, de az ő dramaturgiája szellemében íródtak, s tán tetszett neki, hogy a sógorság-komaság korszakában bátran mondom el véleményemet, elég az hozzá, szívesen hozta. Még akkor is, mikor Tóth Béla, a Pesti Hirlap tekintélyes krónikása egyik Esti Levelében megtámadta Gyulait is, engem is, a színházi hekatombáért. „Olvasta uram?" kérdezte mosolygón. „Nem kéne válaszolni rá?" mondottam, nyilván a vágytól hajtva, hogy ezt a dicsőséget ne engedjem hamar elhalványulni. „Hát fog is, azzal, hogy folytatja a Szemlében kritikai munkásságát." Akkortájt volt Herczeg Ferenc Bizáncának premierje. Nagy siker volt. Nem nálam. Haragos, maliciózus, kritikát írtam a darabról, vittem Gyulaihoz. Tán még végig sem olvastuk, mikor Háni Arany László özvegyét jelentette be. Gyulai bemutatott, s mindjárt fel is szólított: „Olvassa csak fel a méltóságos asszonynak, amit a Bizáncról írt!" Olvastam. Az első gúnyosabb megjegyzésnél Arany Lászlóné kedves, könyörgő hangon közbeszólt: „Ezt csak nem hozza, Pali bácsi!" „De hozom, asszonyom. Olvassa tovább !" És én olvastam, s minden kritikai megjegyzésnél megismétlődött ez az „ezt csak nem hozza, Pali bácsi de hozom, asszonyom" jelenet. De nem hozta. Alig hiszem, hogy a kedves hölgy kérelme hatott rá valószínű, hogy a bírálat ellen volt kifogása. Szeretetre méltó ember volt, aki őszintén tudott érdeklődni munkatársai személyes viszonyai iránt. Hogy merre járok, mit